A sikeres férfi egyik titka
Azt mondják, minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Hallottam egy történetet egy házaspárról, ahol a férfi elhatározza, hogy fizetésemelést kér a munkahelyén, persze tart a főnökével való beszélgetéstől. A feleség bátorítja, és este, amikor a férj hazaér, ünnepi vacsorával várja. A végén előveszi a kedvenc pezsgőjét, rajta ajándékkártya: „Gratulálok! Igazán megérdemelted!” A férj meg van hatva, de csodálkozik is: Mégis honnan tudta?
Vacsora után a férj segít letakarítani az asztalt, és amikor épp a piszkos szalvétát dobná ki a szemetesbe, észrevesz egy ugyanolyan ajándékkártyát a vödörben, mint amilyen a pezsgőre volt akasztva. Kiveszi, elolvassa. „Sajnálom, hogy most nem sikerült, tudom, hogy megérdemelted volna. Ne add fel! Szeretlek.” – és a végén az asszony aláírása. A feleség tehát nem csapott fel jósnőnek, nem is járt közben a férje helyett a munkahelyén, egyszerűen csak úgy gondolta, hogy mindenképpen jár neki egy meghitt vacsora, akár ünneplésként, akár vigaszdíjul.
Mérnök férjem már az egyetemen tervezési versenyeken indult, és állt helyt, olyannyira, hogy volt olyan makettje, amelyet kiállítottak a Közlekedési Múzeumban. De amikor az első munkahely keresésére került sor, hiába a versenyeken kapott több névjegykártya ilyen-olyan cégektől, hetek teltek el úgy, hogy nem történt semmi. Tudtam, hogy neki idő kell a gondolkodáshoz, döntésekhez, de egyszer csak rákérdeztem, mi a probléma. Azt mondta, nem tudja, melyiket hívja fel, és mégis mit mondjon. Bár nekem közöm nincs a makettekhez, bölcsészként a beszélőkém annál pallérozottabb, így végre először éreztem úgy, hogy ilyesmiben a segítségére lehetek.
Átbeszéltük, mit hogyan szokás ilyenkor mondani, bejelentkezni, időpontot egyeztetni. Ezután következett még az önéletrajzírás és interjúra készülés.
Ő lefaragta az én verziómból a mérnökéknél feleslegesnek bizonyuló sallangokat, no meg persze hozzátette a szakmai tudását, és lám: siker volt az első munkahelyi jelentkezése.
Évekig nem kerültünk hasonló helyzetbe, de tavaly bonyolult és nagy felelősséggel járó feladatot kapott. Persze nem sokat tudtam hozzászólni a dologhoz, viszont hajnalban, amikor arra ébredtem, hogy ég a konyhában a villany, mert nem tud aludni, főztem neki egy nyugtató teát, és leültem hozzá beszélgetni. Évekig faggattam sokszor hiába a munkájáról, vagy nem volt kedve beszélni róla, vagy nem volt türelme elmagyarázni, de ezúttal kérte, hogy este üljünk be valahova kettesben. Én előre felkészültem, hogy csak a korsó sört bámuljuk majd, de nem így lett. Vacsora mellett elmondta, milyen nehézségekkel küzd, és mekkora felelősség van rajta. És bár nem vagyok mérnök, értettem. A feladata lényegét is, de legfőképpen őt, és azt, amit érez, mert így működünk mi, nők. Eltelt egy év azóta, és újból csak ímmel-ámmal hallottam a munkáiról, de most felkérték, hogy tartson előadást. Kimostam az ingét, kivasaltam az öltönyét, de mást is kért tőlem. Hogy hallgassam meg az előadását, mérjem az időt, és mondjam el a véleményem. Mértem, és elmondtam, és meghallgattam újra és újra.
Amikor kilépett az ajtón, mindjárt nekiálltam az ünnepi vacsorának, nem kellett két kártya, tudtam, hogy sikere lesz.
Beszámolhatnék munkahelyi kihívásokról saját részről is, amikor a férjem bíztatott, végighallgatta, miért izgulok. De sokkal többet jelentett az a támogatás, amit anyaként kaptam tőle. Miután megszületett a kisbabánk, mindenkitől csak azt hallottam, „így csináld” vagy „úgy csináld”. Ő volt az egyetlen, aki azt mondogatta: „Jól csinálod. Nagyon jó anyuka vagy”.
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>