Segélykiáltások az iskolából – A bullying Magyarországon is létező probléma 

„Wéber Anikó »Az osztály vesztese« című könyve nagyon közelről érintett engem. Mégpedig azért, mert én is egy 5. osztályos fiú édesanyja vagyok. Aki, amikor meglátta a könyv címét, nevetve mondta, hogy »Ez a könyv akkor rólam szól!« Ő csak nevetett, nekem pedig összefacsarodott a szívem. És eszembe jutott, hogy minek van nap mint nap kitéve az iskolában. Ha játszik a többiekkel, akkor sokszor szándékosan fellökik, ha nem játszik, hanem olvas a szünetben, akkor előfordul, hogy kinevetik, csupán azért, mert olvas. Ha fellökik és elszakad a nadrágja, akkor sem kel senki a védelmére, még az iskola pedagógusai sem, mert legtöbbször ők a szünetekben beszélgetnek egymással. Ha ő védené meg saját magát, akkor szerencsétlenségére azt éppen észrevenné egy tanár, és akkor még ő kapna fejmosást. Ha nem vesz részt a durva fiújátékokban, akkor kiközösítik, ha részt vesz, akkor esetleg alul marad, mert se nem egy verekedős, se nem egy harcias gyerek. Ha éppen ezért a lányokkal beszélget, akkor ismét előfordul, hogy nevetség tárgya lesz a fiúk körében.

Kemény könyv volt ez, arra hívja fel a figyelmet, hogy ne hagyjuk, hogy gyermekünk áldozattá váljon! Ne intsük le, ne bagatellizáljuk el, ha panaszkodik valamilyen őt ért sérelemről!

Hallgassuk meg, találjuk meg a megfelelő vigasztalást, erősítsük meg és segítsünk neki, tudja, hogy ránk mindig, mindenben számíthat! Ajánlott olvasmány minden pedagógusnak, minden szülőnek és hasonló korú gyereknek!” – írja Bea, egy ötödik osztályos kisfiú édesanyja Az osztály vesztese című ifjúsági regényről a moly.hu-n. 

A vajai fiú 

2021. szeptember 6-án láttam meg a posztot, amit sok ismerősöm megosztott a közösségi médiában. A bejegyzésben a kétségbeesett édesanya, L. Edina segélykiáltását olvashatta az ország, amiben tizenhat éves fia eltűnéséről írt. A poszt miatt sokan úgy hajtottuk álomra aznap a fejünket, hogy azt kívántuk, legyen jó vége a történetnek, és szóljanak másnap arról a hírek, hogy Gábor épségben hazakerült. Sajnos nem így történt. A fiú önkezűleg vetett véget életének, másnap felakasztva találta meg nevelőapja. A hír az egész magyar társadalmat sokkolta. Bár gyakran olvashattunk arról az interneten, hogy az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában, Ázsiában történnek ilyen szörnyű esetek, de nem itt, nem nálunk, nem a magyar iskolák falai között. Pedig a kortárs bántalmazás régóta létező probléma itthon is, egy 2018-as UNICEF-jelentés szerint a tizenhárom és tizenöt év közötti magyar gyerekek ötvenegy százaléka vett már részt valamilyen formában iskolai zaklatásban. 
„Amikor megtudtam, hogy mi történt, arra gondoltam, milyen reménytelen helyzetben lehetett a fiú, aki nem látott más kiutat, hogy megszüntesse a szenvedését.

Aki öngyilkossági késztetésekkel küzd, valójában nem a halált vágyja, hanem másként szeretne élni, a fájdalmaitól megszabadulni.

Minden gyerek megérdemli, hogy olyan környezetben lehessen, ahol megtapasztalhatja a biztonságot, az elfogadást és a szeretetet” – magyarázza Borbély Lilla. 
A Be Balanced Pszichológiai Pont szakértője arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a jelenség egyáltalán nem újkeletű, a szekálás ma már az internetnek köszönhetően nem ér véget az iskola falain belül. Egy kínos fotó, kellemetlen történet másodpercek alatt valakinek a telefonján landolhat, ahogy az áldozat is a nap bármely időszakában ki lehet téve bántó üzeneteknek. A pszichológus hangsúlyozza, hogy a kirekesztésnek is új teret adhat az internet, például a Facebook-csoportokon keresztül. Ezt Wéber Anikó is megerősítette, aki első regényében, Az osztály vesztesében az iskolai szekálás, vagyis a bullying jelenségét járta körül. Anikó az egyetem után egy pesti általános iskolában helyezkedett el, ahol napközis tanárként is dolgozott, így beszélgethetett a gyerekekkel arról, hogyan érzik magukat az iskolában. 
„Egyik kollégám mesélte, hogy volt, aki az osztályban külön Facebook-csoportot hozott létre, amiből kizártak egy gyereket, akiről bántó dolgokat írtak a csoporton belül, majd ezt el is mondták neki. De az is előfordult, hogy füzetet vezettek egy kislányról, amiben mindenféle gonosz dolgokat írtak róla” – osztja meg tapasztalatait az író, aki szerint a fizikai erőszakot könnyebben észreveszik a pedagógusok, a lelki terror viszont sokszor rejtve marad a felnőttek előtt, így a probléma kezelése is nehezebb. 
Borbély Lilla szerint bárkiből válhat céltábla, az áldozatok nem butábbak vagy csúnyábbak a többieknél, viszont lehetnek szorongóak, így a bántók könnyen ráéreznek a „nyomógombjaikra”. „Lehet, hogy több osztálytárs­nál megkezdik a szekálást, de ők nem a kívánt módon reagálnak, például megvédik magukat, vagy nevetnek a dolgon. Ugyanakkor a bullying sokkal inkább a közösségről szól, hiszen a kiegyensúlyozatlan erőviszonyokon alapul, és a leggyakoribb célja a népszerűség vagy a hatalom megszerzése” – teszi hozzá a szakértő. 
A pszichológus arra is felhívja a figyelmet, hogy a bully­ing valójában nemcsak a közvetlen célpontnak fáj, hiszen mindenki a helyzet áldozatává válik. A szemlélők mentális egészségét is jelentősen befolyásolja a látott bántalmazás, mégpedig a bűntudaton, a kiszolgáltatottság érzésén és a tétlenség okozta megbánáson keresztül. Éppen ezért a szakértő véleménye szerint kulcsfontosságú a szemlélők bevonása a megoldásba, hiszen ha ők nem fogadják el az erőszakot, vagy kiállnak az áldozatért, a zaklatónak nem lesz mit nyernie a helyzetből. Borbély Lilla iskolapszichológusként gyakran tapasztalta, hogy a zaklató olyan alacsony önbecsülésű gyerek, akit magát is bántanak vagy elhanyagolnak, illetve az elfogadhatónál merevebb, korlátozóbb és hierarchikusabb családban nevelkedik. De van a zaklatóknak egy másik, jól körülhatárolható csoportja is, ezt a jó tanulók, sportolók, népszerű diákok alkotják. 

Kép

Kép: Freepik

A segítségkérés nem árulkodás! 

Borbély Lilla úgy látja, hogy felnőtt beavatkozás nélkül a bullying nehezen megállítható folyamat, így az elsődleges az lenne, hogy a gyermek szólni tudjon felelős felnőtteknek arról, amit tapasztal. Prevenciós programok során éppen ezért helyeznek nagy hangsúlyt arra, hogy a gyerekek megtanulják elkülöníteni az árulkodást a segítségkéréstől.

Ugyanakkor az áldozatok nagyon sok esetben nem szólnak, mert például attól tartanak, még nagyobb bajba kerülnek, ami sajnos némely közösségben nem alaptalan félelem.

A szakember szerint ezen a környezet sokszor bagatellizáló hozzáállása sem segít, amely azt az üzenetet hordozza az áldozatok számára, hogy ezt ki kell bírni, majd elmúlik, „okos enged, szamár szenved”. A pszichológus fontosnak tartja azt is, hogyan reagál az áldozat ilyen helyzetben. Az asszertív, kizökkentő megoldások kifogják a szelet a zaklató vitorlájából, mert így a játszmája nem éri el a célját. Ez a képessége a gyerekeknek fejleszthető. 
Az L. Gábor szomorú történetéről szóló híradások alatti hozzászólások arról árulkodnak, hogy sokan azt gondolják, hogy ők szülőként biztosan képesek lettek volna megelőzni a rettenetes végkifejletet. Az igazság azonban az, hogy minden bántalmazás körülményei egyediek és összetettek, így nem szerencsés a „mi lett volna, ha?” kérdésre egzakt válaszokat adni, és kiválasztani valakit, akire ujjal lehet mutogatni. A szakértők szerint ehelyett a prevencióra kell nagy hangsúlyt fektetni, informálódni arról, hogy milyen lehetőségek vannak a bajba jutottak megsegítésére. 

A gyereknek tudnia kell, hogy nincs egyedül! 

Borbély Lilla szerint szülőként fontos, hogy hallgassuk meg a gyerekünket arról, hogy mi történt, mit érez, majd vonjuk be őt is a megoldás megtalálásába. Jó, ha a gyermek közreműködésével össze tudunk fogni támogató felnőttekkel (például tanárokkal, iskolai dolgozókkal, közeli családtagokkal, akikben megbízunk). Fontos, hogy jelezzük az iskola felé, hogy mit tapasztalunk, mert csak akkor történhet meg a közösségi szintű, komoly beavatkozás. Helyezzünk hangsúlyt az önbizalom-építésre úgy, hogy a gyerek számára élvezetes tevékenységeket biztosítunk, és dicsérjük az erőfeszítéseit, valamint az elért teljesítményét, eredményeit! 
Wéber Anikó úgy látja, hogy a pedagógusok nincsenek megfelelő eszközökkel felruházva, mert a képzés alatt nem készítik fel őket arra, hogyan lehetne ezeket a helyzeteket hatékonyan kezelni, így mindenki csak saját magára és a helyi közösségre támaszkodhat. 
„Azt tapasztaltam, ha a pedagógusok és a szülők között jó a kapcsolat, az csökkentheti a szorongást és a stresszt a gyerekekben. Volt olyan, hogy a pedagógusok közösen választottak valamilyen módszert, amivel oktatták, nevelték a gyerekeket, és amivel vissza tudták szorítani az agressziót. Ismerek egy kollégát, aki gyerekcoachként arra összpontosított, hogy mindenkiben megkeresse, hogy miben tehetséges, miben erős, és azt támogatta, így a gyerekek láthatták egymásban az értéket. A közösségépítés és az önbizalom-erősítés megszüntette az osztályban a bántalmazást” – emlékszik vissza az író. A pszichológus egyetért azzal, hogy az iskola és a pedagógus részéről a bántást nem toleráló légkör kialakítása is elsődleges, vagyis tudatosítani kell, hogy a bullying következményekkel jár. 

A gyermekeket ért kirekesztés, szekálás, fizikai és lelki terror a későbbi életükre is nagy hatással van, sokan fordulnak felnőttként pszichológushoz olyan problémákkal, amelyek a fiatalkori bántalmazásban gyökereznek. 

„Korábban iskolapszichológusi munkám jelentős részét tette ki a bullying-prevenció általános iskolákban, illetve jelenleg is tartok külsősként ilyen előadásokat, beszélgetéseket. Nem volt olyan foglalkozás, ahol ne tudtak volna a gyerekek számos dolgot írni, amikor megkérdeztem, ők milyen bántó mondatokat kapnak a kortársaktól. A zaklatás hosszú távú hatása is nagyon nehéz. Számos felnőtt, akivel a rendelésemen találkozom, áldozat volt iskoláskorában. Megrendítő látni, ahogy az önbizalomhiány, a csökkentértékűség-érzés és a bizalmatlanság mögött felsejlenek az iskolai bántalmazó emlékek” – hívja fel a figyelmet a bullying hosszú távú hatásaira Borbély Lilla. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>