Rózsa és kalasnyikov – Vissza kell-e fogadnia Európának az Iszlám Állam harcosait, feleségeit és gyerekeit?
Európa egyik legfőbb kihívása jelenleg, hogy mihez kezdjen azzal a több száz európai állampolgárral, akik az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet zászlaja alatt aktívan részt vettek a szíriai és iraki fegyveres harcokban; azokkal a nőkkel, akik a fanatikus harcosok mellé szegődve támogatták a „kalifátus” további gyarapodását, s nem utolsó sorban azzal a több száz gyermekkel, akik az említett házasságokból születtek. Mitévő legyen velük az öreg kontinens?
A magát Iszlám Államnak (ISIL) nevező terrorista szervezet 2014-ben kiáltotta ki úgynevezett kalifátusát az általuk megszállt szír és iraki területeken.
A javarészt online propagandagépezetnek köszönhetően, amelyet marketingesek tömegét megszégyenítő profizmussal és több nyelven működtettek, több ezer férfi és nő csatlakozott soraikhoz a világ minden szegletéből.
Óvatos becslések szerint Európát mintegy 5000 fő hagyhatta el annak érdekében, hogy harcosként vagy feleségként (és édesanyaként) vigye előrébb a fanatikus szektaként is jellemezhető fegyveres csoport törekvéseit. A toborzás kifejezetten a Nyugaton élő, muzulmán hátterű fiatalokat célozta meg, méghozzá rendkívül sikeresen. Napjainkra az Iszlám Állam elleni nemzetközi katonai koalíció légi és szárazföldi támadásainak köszönhetően a terrorista szervezet egy mindösszesen 800 négyzetméteres kis telekre szorult vissza.
A véreskezű terroristák és az őket támogatók közül már sokan elmenekültek, de égető kérdés, hogy az Európai Unió értintett tagállamai mit kezdjenek azzal a mintegy 800 állampolgárral, akik jelenleg a területeket felszabadító szír és kurd seregek fogságában vannak. A kérdés súlyosságára Trump amerikai elnök – leginkább ultimátumra emlékeztető – kijelentése is rávilágított, amelyben felszólította Európát állampolgárainak maradéktalan visszafogadására és bíróság elé állítására.
Egy iskolás lány története
A rendezett családi háttérrel rendelkező Shamima Begum többedmagával 2015 februárjában döntötte el, hogy a szülőket és a biztonságos otthont hátrahagyva a dzsihádista szervezethez csatlakozzon feleségként – majd édesanyaként. A lányok otthon pusztán annyit mondtak a szülőknek, hogy egynapos kirándulásra készülnek. A valóságban ez egy Törökországba tartó utat jelentett, ahonnan később, a déli határon át Szíriába távoztak. Úticéljuk Rakka volt, vagyis a „Kalifátus” nem hivatalos fővárosa. Itt elsőként egy olyan épületbe kerültek, ahol számos, hozzájuk hasonló kislány és fiatal nő várt arra, hogy férjet jelöljenek ki számukra.
Saját elmesélése szerint Shamima Begum egy 20–25 év közötti, angol nyelven beszélő férjet „kérvényezett”, ennek megfelelően hamarosan ki is jelöltek neki egy 27 éves holland származású konvertitát. Szíriába érkezését követően alig tíz nappal meg is köttetett a házasság. Két barátnőjét amerikai, illetve ausztrál származású fiatal férfiakhoz adták, ami nem csupán az Iszlám Állam minden kontinensre kiterjedő, kitűnő propagandagépezetének (sajnálatos) sikerét bizonyítja, hanem a cél érdekében végrehajtott félelmetesen gördülékeny logisztikát is híven demonstrálja.
Viszont a terrorista szervezet fokozatos visszaszorítása és hamarosan szinte teljes mértékű területvesztése a fiatal nő életében is fordulatot hozott: jelenleg egy közel negyvenezer fős észak-szíriai menekülttáborban tartózkodik, ahol – két, a szíriai harcok zord viszonyai közepette elhunyt gyermek után – pár napja világra hozta harmadik gyermekét. Egy brit napilapnak adott interjúban könyörög a hazai hatóságoknak, hogy segítsenek neki a hazatérésben. Mindemellett hozzáteszi, hogy a mai napig nem bánja korábbi döntését.
Az eset nem egyedi.
De mégis… ki akar csatlakozni egy terrorista szervezethez?
Shamima Begum és barátnőinek döntése – leegyszerűsítve – többszörösen tűnhet irracionálisnak, ostobának és megmagyarázhatatlannak, de a valóság az, hogy a Nyugat-Európában élő, mind jobban duzzadó muszlim közösségek második és harmadik generációjának jelentős része komoly identitásbeli és integrációs válságban él.
A szélsőséges ideológiát propagáló mozgalmak pedig ridegen ezekre alapozva igyekeznek éppen köreikből toborozni; az eddigi tapasztalatok szerint nagyon is sikeresen, hiszen az ilyen szerveződések is kereslet–kínálat alapon működnek. A vendégmunkásként vagy a volt gyarmatokról érkezett muzulmán hátterű személyek gyermekei (vagy egyes esetben unokái) napjainkban szembesülnek a korábbi generációk társadalmi integrációjának szinte teljes hiányával. Két kultúra, két hagyomány, két társadalmi berendezkedés, két vallás és két értékrend közé szorulva kétségbeesetten keresik a helyüket az európai társadalomban. Ehhez vajmi kevés segítséget kapnak, hiszen sok esetben már az adott ország állampolgáraként születtek, ezért a hivatalos nyilvántartásokban már nem kisebbségiként szerepelnek.
Az elmúlt évek európai dzsihádista-terrorista merényleteit követően gyakran olvashattunk az elkövetők otthonát jelentő, elszegényedett, bevándorló többségű külvárosi negyedekről – ám az erőszakos radikalizálódás és a terrorista szervezetekhez való vonzódás jelensége távolról sem magyarázható csupán az elszigeteltséggel vagy a nélkülözéssel. Annál inkább magyarázható az identitás hiányával és a hiányzó közösségi élménnyel, jövőképpel, magasztosnak érzett életcélokkal. Az eddigi tapasztalatok szerint a szélsőséges mozgalmak jóval sikeresebben tudják felkínálni a dicsőséges életcélokat az említett célcsoportnak, mint a többségi társadalom.
Külön propagandagépezet lányok és fiatal nők toborzására
Az identitásbeli zavarokból fakadó toborzási lehetőséget már az al-Kaida is felismerte, de az Iszlám Állam fejlesztette közel tökélyre.
Több nyelven elérhető, fiatalos, modern és nagyon látványos szerkesztésű online propagandamagazinok gyártásával tudtak világszerte több ezer fiatalt megszólítani annak érdekében, hogy csatlakozzanak soraikhoz.
A „Kalifátus” kikiáltása után az Iszlám Állam különösen nőket célzó PR-stratégiákat fejlesztett ki, nemes életcélokat felkínálva a Nyugaton „kirekesztett, diszkriminált és többszörösen megalázott” muzulmán nőknek: feleségként támogathatják az Iszlám Állam soraiban harcoló férjeiket és ezeknek államépítő (fegyveres…) törekvéseit, édesanyaként pedig az egyik legfontosabbat tehetik: a következő generáció harcosát szülhetik a Kalifátusnak.
Ezt a propagandagépezetet sok esetben nők működtették: blogokon és közösségi médián keresztül romantikusnak és misztikusnak szánt rózsás és kalasnyikovos képekkel hirdették az Iszlám Állammal való életre szóló szövetség gyönyöreit. A propaganda vonzerejét az is tovább erősítette, hogy a dzsihádista hiedelem szerint a harcban elhunytat nem csupán a Paradicsom várja, de az özvegyének is kivételezett megbecsülés és társadalmi státusz jár. Mindez pedig több száz, korábban nyugati társadalmakban élő lányt szólított meg, köztük Shamima Begumot és barátnőit is. A valóságban viszont nem várt más a lányokra, mint a fegyveres harcok okozta folytonos halálfélelem, nem működő infrastruktúra és egészségügy, a gyermekeik féltése és sok esetben elhalálozása…
A jövő?
Az Iszlám Állam egy fanatikus terrorista szekta, amelynek mintegy húszezer ember vére szárad a kezén. Profi médiagépezetük segítségével a legborzasztóbb kivégzéseket azért tették közzé, hogy a véres képek félelmet, undort, de egyben tiszteletet(!) váltsanak ki a nagyhatalmakban. Az Iszlám Állam tehető felelőssé a közel-keleti keresztények szinte teljes mértékű, szisztematikus elűzéséért és kiirtásáért is. Aki hozzájuk csatlakozott, ezzel közvetlenül vagy közvetve azonosult, akár fogta a kés nyelét, akár otthon várta a gyilkost egy meleg vacsorával.
Közülük több ezren európai állampolgárok, ezért az Európai Unió tagállamainak kötelességük visszafogadni őket.
De vajon logisztikailag és anyagilag fogják-e bírni a több száz, minden valószínűség szerint számtalan bűncselekményt, erőszakot, háborús bűnt elkövetett ember megfigyelését, helyi (vagy európai, nemzetközi) igazságszolgáltatás elé állítását, s a többségi társadalomtól való elszigetelését?
Amennyiben kettős állampolgársággal rendelkezik az illető, meg lehet fosztani az európai állampolgárságától, bár a gyakorlatban ez ritkán alkalmazott szankció – még terrorista és egyéb súlyos bűncselekmények esetében is. Shamima Begum esetében erre tett javaslatot a brit belügyminiszter, miközben mintegy félmillió civil már aláírt egy petíciót, hogy ne engedjék vissza a fiatal nőt a kisfiával.
Európa megosztott ebben a kérdésben is. Pedig itt mindnyájunk biztonsága kockán forog.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>