A Reménykörben mindenki teljes embernek érezheti magát

– A Reménykör egy olyan összefogás, ahol azért dolgozunk, hogy a speciális szükségletű emberek láthatóvá váljanak a Katolikus Egyházban, és teljesen befogadják őket. Arra törekszünk, hogy a siketek és nagyothallók, a látássérültek, a mozgássérültek, az értelmileg akadályozottak, az autizmus spektrumzavarral élők és a súlyosan, halmozottan sérült testvéreink megfogalmazhassák saját gondolataikat és szándékaikat önmagukról és a saját részvételükről. Hiszünk abban, hogy képesek vagyunk felismerni egymásban az értéket. Az egészséges légkör kialakítása fontos. Szeretnénk, ha természetes lenne, hogy helyük van egy elfogadó közösségben.

Itt, a Reménykörben nem számít, hogy valaki fogyatékkal élő, mert itt mindenki embernek érzi magát. Látjuk, hogy az Egyház jövője csak akkor tud kibontakozni, ha megnyílik azok felé, akik tisztán vágyakoznak egy valódi befogadó közösségre.

– Honnan jött ez a gondolat, és hogyan alakult a Reménykör?
– A szikra bennem jelent meg, hogy keressek olyan társakat, akikkel egymáshoz tudunk kapcsolódni. Az Egyházon belüli kisebb közösségek egységéről van szó, de fontos, hogy ne szétdarabolva, szakosodva próbáljunk tenni a különféle nehézséggel élő emberek befogadásáért, hanem adjuk össze az erőinket a legkülönbözőbb sérüléssel élő emberek, családjaik, segítőik, a hozzájuk kapcsolódó személyek összefogásával.

– Azt gondolom, a cél rendkívül nemes. A gyakorlatban hogyan tud a fogyatékkal élő embereknek segíteni? Hogyan érik el munkatársaival azt, hogy valóban befogadják őket az egészséges hívők közösségei?
– A Reménykörnek egy láthatósági feladata és küldetése van. Olyan folyamatokat szeretnénk megerősíteni, ami hozzásegíti az érintett embereket, hogy megtalálhassák a helyüket. Ha az egyházi közösségek ráébrednének arra, hogy milyen felemelő emberi találkozások lehetőségét rejti magában, ha bármilyen akadályozottsággal élő ember önfeledt módon ott tud lenni közöttük, és ez mennyire elő tudja hívni az emberekben lévő jót – akkor ez az egész közösséget megerősítené. Különböző pasztorális területeken, ki-ki a maga feladatkörében teszi a saját feladatait. Van közöttünk, aki a felsőoktatásban, van, aki a saját családjában. Szakmai kerekasztalunk havi rendszerességgel ülésezik. Most online fórumon találkozunk. Minden egyes összejövetelnek van egy megelőlegezett témája, és együtt imádkozunk az elején és a végén. A szakmai célkitűzéseket minden nézőpont felől körbejárjuk, átbeszéljük, és a felmerülő aktuális kérdéseket, helyzeteket is megvitatjuk. A közös célokat megfogalmazva próbáljuk ezeket az embereket láthatóvá tenni. Olyan feladatokat valósítunk meg, amelyek a befogadásukat tudják elősegíteni.

Ha nem csupán elszigetelten ki-ki teszi a maga dolgát, hanem egymás mellé oda tudunk állni, akkor kiderül, hogy sokan vannak olyanok, akik a névtelenség homályában próbálnak lépéseket tenni, akikre lehet építeni, és nagy a létjogosultsága a szabad összefogásnak.

Tervezzük egy könyv a kiadását, a pandémiás időszak után pedig szemléletformáló programokat szervezünk majd.

Kép

Szent Miklós ünnepe - Kép: Reménykör

– Kik a tagjai a Reménykörnek?
– Az összefogás tagjai között van teológiai tanár, gyógypedagógus pap, hallássérültek referense, hallássérült-intézmény igazgató, egyházjogász, szakorvos, egészségügyi ellenőr, látássérült médiaszakember, szociológus, szociálpedagógus, kommunikációs szakember, értelmileg akadályozott és autizmus spektrumzavarokkal élő fiatalok és szüleik is. Meg kell említenem a hallássérültek pasztorációjának vezetőjét, Nagy Sándor atyát, a Mátyás-templom káplánját, valamint dr. Laurinyecz Mihályt, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának vezetőjét. Néhányan esetileg csatlakoznak hozzánk, és csak egy-egy feladat megoldásában segítenek, például az informatikus, aki szakmai tudásával segíti munkánkat.

– Mit szeret a legjobban a Reménykörben, és mi az, ami a legnagyobb kihívást jelenti az ön számára?
– Azt szeretem a legjobban, hogy megtapasztaljuk: nem vagyunk egyedül. Az együttgondolkodásban teremtő munkát érzek. Most nagyon nagy szükség van arra, hogy ne különálló zárványokként dolgozzunk, hanem ráébredjünk arra, hogy itt vagyunk egymásnak. Mi egy igazi közösséget alkotunk együtt.

– Gondolom, sok más munkája is van még a Reménykörön kívül...
– Jelenleg a Jézus Szíve plébánián teljesítek kápláni szolgálatot, másrészt az értelmileg akadályozott emberek referenseként öt helyen tartok foglalkozásokat. Több bentlakásos intézményben végzem az ott lakók lelki gondozását is. Felkészítem a szentségekre azokat az értelmileg akadályozottakat, akik a plébánián jelentkeznek. Számomra a legnagyobb kihívás, hogy nagyon kevés időm van azzal foglalkozni, amihez szívem és tudásom van.

Az Egyház jelenlegi felépítettségében magát a rendszert is érzékenyíteni kell a fogyatékkal élők felé.

Hiszem, hogy ezeknek a szolgálatoknak a támogatása, megerősítése, új szervezeti formáknak az alakítása jól tud hatni arra a megújulásra, ami már elkezdődött.

Neruda Károly atya elsőáldozókkal

– Hogyan látja a jövőjüket?
– Komoly mérföldkő lesz a jövő évben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, mert azon a világ előtt kell láthatóvá válnunk, vagyis annak a szép emberi hangnak és lélekképviseletnek, amit az akadályoztatott emberek közössége meg tud mutatni egy ilyen alkalmon. Ha ez lelkületében megvalósul, akkor jótékonyan tud hatni az egész Egyházra. Meg tudjuk majd mutatni az egyházi közösségeknek, hogy mi felkészültünk, és teljesen szervezett módon tudjuk természetessé tenni a fogyatékkal élők közösségi jelenlétét. Mindenféle nehézséggel küzdő embert fogadunk, és együtt tudjuk majd otthon érezni magunkat az Egyházban és a világban.