Megesik, hogy az első, perzselő szerelem hatvanéves kor fölött érkezik, az érzés pedig ekkor is gyönyörű. Nem számít, mit látunk harminc- vagy negyvenévesen, nem...
Parti Judit
Együtt rajzolják szebbre a világot – Csenge és Márk, a hittel alkotó házaspár
Közel járok a Városligeti fasor „templomos” részéhez, mégis meglep az égig ható harangzúgás, ahogy felérek a másodikra. Ez véget vet a csendes játékomnak, ahogyan...
Parti Judit
Tíz börtön dolgozta fel a tízparancsolatot – „Az elítéltek kaput nyitottak Isten tanításai felé”
Tízparancsolat, tíz börtön – talán kissé abszurd képzettársításnak tűnik elsőre. Hiszen, akik a szabadságvesztésük idejét töltik, azok a bibliai alapokon nyugvó erkölcsi minimumot sértették...
Parti Judit
Visky Andrej: „Apám beszélgetései és humora formált azzá, aki vagyok”
Visky Andrej jel véletlenül kezdtünk beszélgetni – de amikor kimondta: apa-év, nem tudtam elengedni. A kolozsvári színész-rendező a Váróterem Projekt független színházi társulat alapítója...
Parti Judit
„A József Attila-díjat elgurigázták a gyerekeim” – interjú Zalán Tiborral
Rossz villamosra szállt. Többször is. Végül – egyórás késéssel – megérkezett a kávézóba, ahová az interjút megbeszéltük, hogy frissességével és meglepő gondolkodásával kirázzon a...
Parti Judit
Főzd közelebb magad az élethez! – A kolozsvári főzőműhely az emberi kapcsolatokat is fűszerezi
A Chef’s Home-ba lépve egy kreatív főzőtérbe érkezünk. Egyszerre érezzük egy hangulatos otthon biztonságát, és kapunk kedvet a bátor kísérletezéshez. Bár aki ide belép...
Parti Judit
A világ szép lehet, bármilyen sors velejáróit kell hordozni – a Világszép Alapítvány az „elveszettek” megtalálásáért dolgozik
A Világszép Alapítvány az állami gondoskodásban felnövők hiányait nem csupán láttatni, hanem betölteni is szeretné. Marton Kriszta alapítványi vezetővel azokról a gyerekekről beszélgettünk, akik...
Parti Judit
Gyalog az iskolába? Segít a Pedibusz-közösség!
Nyugat-Európában huszonöt éves gyakorlata van annak, hogy közösségi összefogásban, civil kezdeményezésként felnőtt kísérettel gyalogolnak a gyerekek az iskolába. Az élhető, „lassú városok” gondolatát olaszországi...
Parti Judit
Visky András: „Aki tiszta akar maradni, szent biztosan nem lehet.”
Visky András költő, író, drámaíró, dramaturg, teológus, teoretikus, egyetemi tanár tengeren innen és túl – ez mind egy-egy szelete a valóságnak, de mégis azt...
Parti Judit
„Rossz hangulatban nem lehet jó filmet csinálni” – Interjú Mikulás Ferenccel
Mikulás Ferenc 52 éve vezeti Magyarország első és máig életben lévő animációs stúdióját. A Kecskemétfilmhez kötődnek olyan meghatározó rajzfilmek, mint a Vízipók-Csodapók, a Mesék...
Parti Judit
Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint: „Csak a nézői vagyunk annak, ami megszületik”
Harcsa Veronika légies, könnyed – miközben felkészült és pontos, Gyémánt Bálintban egyszerre van jelen a humor és a mélység. Két zenész, akik érzékenyen figyelnek...
Parti Judit
Az „elveszettek” megtalálásáért – A Világszép Alapítvány az állami gondoskodásban élőkért dolgozik
„Nekik jó lesz az is!” – ezt a mondatot sosem nyilvánosan mondjuk, ez belül hangzik el, sokszor önmagunk elől is rejtve. Magyarországon ma 23...
Parti Judit
„A zene a kenyerem, az igehirdetés a hivatásom” – Bolyki László nem aggódik az egyház helyzetéért
Bolyki László neve a zenével forrt össze nemzetközi és hazai viszonylatban is, azonban a Fesztiválzenekar brácsásának, a Bolyki Brothers basszistájának igehirdetéseivel mára egyre több...
Parti Judit
Köbli Norbert: „Fanatikus önbizalomra van szükség”
Köbli Norbert forgatókönyvíró három filmje kerül idén a mozikba – bár Hosszú Katinka életrajzi dokumentumfilmjét kreatív producerként jegyzi. Júniusban debütál A játszma, amelyet kifejezetten...
Parti Judit
„Az utolsó esténk is családi történetekről szólt” – Térey Jánosról beszél felesége, dr. Harmath Artemisz
Páros interjúkat úgy szoktunk felvenni, hogy egyszerre van jelen a házaspár – ez a mostani is így készült, bár olyan síkon, amire viszonylag ritkán...
Parti Judit
Legyőzik-e a gyerekek a sárkányt? – A ménteleki iskolában jártunk
Azért keltünk útra, hogy készítsünk egy anyagot az autizmussal élőket sikeresen integráló iskoláról. A GPS ismerheti a puszta-romantikára vágyó lelkemet, az utolsó negyedórában sáros...
Parti Judit
„A szövegek hatnak. Rám is és másra, és az utóbbi felmérhetetlen” – Interjú Ugron Zsolnával
A József Attila-díjas Ugron Zsolna, a női sorsok kedvelt írója, amikor legújabb könyve kapcsán találkozunk, ragyog és szabadkozik. Aggódik az összekoszolt bögre miatt, és...