Párkapcsolat-építő Tánc? Logikusan hangzik, és tényleg létezik is. Erdőfi Dániel és Anna saját módszert dolgozott ki erre, amelyet a privát életük is igazolt: Anna...
Balkuné Szűcs Emese
Az egyensúly felé – amikor új szakasz kezdődik a házasságunkban
Mikor jön el a perc, amikor két érett személyiség tekint egymásra a konyhaasztal fölött? Mikor kezdődik el végre – sokszor annyi hányattatás után –...
Martos Tamás
Különbségek: alkalmazkodunk vagy küzdünk a másik megváltoztatásáért?
„Különbségek márpedig vannak.” Valahogy így festene egy olyan modern falvédő-felirat, amit minden család otthonában ki kellene függeszteni. Józan ésszel könnyen belátható, hogy nem lehetünk...
Póta Réka
Házasság kontra együttélés
Manapság kikerülhetetlenül szembe jönnek velünk a házasság „elavult” intézménye ellen, az együttélés mellett kampányoló vélemények és fórumok. Ugyanakkor mindenki a család kríziséről beszél, miközben...
Gerzson Éva
Neked a divat mondja meg, hogy ki(vel) vagy? – Szakítási vágy és önmegvalósítás
Körülöttem annyi a fájdalom, felfordulás és pusztítás az önmegvalósítás vágya miatt, hogy muszáj megállni és végiggondolni, mi ez az egész. A kérdésre persze nem...
Schäffer Erzsébet
Schäffer Erzsébet: Mesék férfiakról – Sok az erőd, nekem túl sok
Hajnal volt. A tetőablakon a mandulafa fölém lóbálta az ágait, pont alatta van az ágyam, gondoltam, ha nem választanának el minket gerendák és cserepek...
Martos Tamás
Hol húzzuk meg a határvonalat egy házasságban?
Ahhoz, hogy egészséges felnőttként működni tudjunk, többé-kevésbé szükségünk van arra, hogy elhatároljuk magunkat a külvilágtól. Eddig tartok én, eddig a külvilág. Ez jellemző rám...
Schäffer Erzsébet
Schäffer Erzsébet: Mesék férfiakról – Jó szelet holnapra, amigos!
A balatonfüredi század eleji öreg vitorlásétterem asztalánál bámészkodtam. Az új nád harsogó zöldben, körben a vitorlások szárnyuk szegetten, csöndesen ringatóznak a vízen. Egyetlen helyen...
Dr. Martos Tamás
Hogyan NE állítsunk kommunikációs csapdát párunknak (és saját magunknak)?
A kommunikációs csapdák olyan helyzetek, melyeket azért hozunk létre, hogy NE érthessük meg egymást, hanem inkább bekerítsük, foglyul ejtsük, hatalmunk alá hajtsuk a másikat...
Szám Kati
A hosszú házasság alapja az értékközösség – dr. Császár-Nagy Noémivel és férjével beszélgettünk
Dr. Császár-Nagy Noémi pszichológus, szakképesítéseinek és tudományos fokozatainak felsorolása több sort venne igénybe. Ma már azt is sokan tudják róla, hogy prof. dr. Bagdy...
Kosztin Emese
Neked elmesélem – „Forrt a vérünk, megállíthatatlannak éreztük magunkat együtt”
Egyikük sem ment el az első találkára, a másodikat viszont több mint három együtt töltött évtized követte. Felhőtlen diákszerelemből felnőtt emberekké váltak, a férfi...
Gyombolai Kocsis Fruzsina
Az egyiknek spagetti, a másiknak pókháló
Képzeljük magunk elé a helyzetet, amikor egy nő mondja a férfinek: képzeld, egy nagyon hangulatos étterem nyílt nem messze tőlünk! A férfi számára ez...
Kosztin Emese
Neked elmesélem – „Néha nem szabad az eszünkre hallgatni”
46 éve élnek együtt, három gyerekük és hat unokájuk van, de ma is meghatódva gondolnak vissza az első piros, keskeny ágyukra, amelyen csak egymást...
Martos Tamás
A beszélgetésben érzelemnek helye nincs?
Sokszor azért nehéz egymással szót értenünk, mert nem arról beszélünk, ami van. Ehelyett kerülgetjük a forró kását, köntörfalazunk, körítjük a mondandót, fogalmazgatunk, vagy csak...
Végh-Fodor Mónika
„Isten azt szeretné, hogy jókedvű legyen az életünk!” – Beszélgetés Böjte Csaba testvérrel
Böjte Csaba sokat utazik a világban. Amerre jár, nyitott szívvel szemléli a történéseket, és viszi az Evangéliumot, vele együtt pedig a Dévai Szent Ferenc...
Németh Szilvia
Ezzel a terápiával visszahozható a házasság a szakadék széléről
„Vannak sebek, amelyekre az idő önmagában biztosan nem gyógyír” – véli dr. Török Szabolcs, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének docense, családterápiás mesterképzésének szakfelelőse, aki...
Kóczián Mária
Mennyire legyen férfias a férfi? És mennyire nőies a nő?
A „mérgező férfiasság” ellen érzékenyítő reklámfilm, tiltakozó férfiak tömegei, egyre gyarapodó hallgatóságú és tagságú férfimozgalmak, férfiellenes radikális feministák provokatív harca a nőelnyomó patriarchális világ...