Öröm a családban: nagynéni leszek!
A húgom édesanya lesz, én nagynéni, a szüleink kapnak egy második unokát, a kisfiamnak pedig végre születik egy unokatestvére. Jó ideje drukkoltam azért, hogy bővüljön a család, de arra nem számítottam, hogy a kis jövevény már pocaklakó korában ekkora boldogságot fog okozni mindannyiunknak. Hétről-hétre izgatottan követjük a fejlődését, szorítunk, hogy a vizsgálatokon minden rendben legyen – gondolatban már körbe is szeretgettük, és örülünk, hogy nemsokára eggyel több főre lehet majd teríteni a családi összejöveteleken.
A családunkban soha nem volt különösebben téma a gyermekvállalás. A szüleink elváltak, így számunkra eleve nehezített volt ez a pálya. A pártalálás sem ment annyira könnyen – fogalmazhatnék úgy is, hogy míg a tökéletest, a „nagy Ő”-t keresgéltük, szépen elteltek a húszas éveink… A gyermek iránti vágy ekkortájt még egyikünkben sem nyiladozott; az egyik diplomát szereztük a másik után, építgettük a karrierünket, ahogy az mostanság teljesen természetes. Harmincéves voltam, amikor belém hasított a felismerés, hogy ezen változtatni kellene. Szerencsére addigra meg is találtam a társamat ehhez az életre szóló vállalkozáshoz – a házasságkötésünket követően nem sokkal a kisfiunk is megérkezett. Ma már nyolcéves, és szintén nagyon boldog, hogy hamarosan megszületik az „unokahugi”, így nem ő lesz a legkisebb a családban.
Ahogy figyelemmel kísérem a testvérem várandósságát, folyamatosan be-beugranak emlékképek a saját babavárásom időszakából. A COVID-járvány rendesen átírta az életünket, de amennyiben egy kismama leleményes, most is megtalálja a neki szóló lehetőségeket. A szülésfelkészítők átkerültek az online térbe. Ha valaki a szokásosnál feszültebb és jobban fél a fertőzésveszélytől, találhat a világhálón kiváló relaxációs gyakorlatokat, emellett otthonról is csatlakozhat pl. kismama jóga-csoportokhoz, és dolgozni is tud home office-ban, működik az is.
Ha jobban belegondolunk, a gyermekvárás időszakában vannak pozitívumai is annak, hogy lelassult az életünk.
Az otthoni főzéssel egészségesebben lehet étkezni, és a babaholmikért sem kell feltétlenül kimozdulni, ha valaki nem szeretne, ugyanis minden házhoz rendelhető. Így több idejük jut a pároknak egymásra, önmagukra és a kis pocaklakóra is. Természetesen minden nézőpont kérdése – tisztában vagyok vele, hogy járványhelyzet idején sokkal nagyobb erővel kell koncentrálnunk arra, hogy észrevegyük magunk körül a jót, de megéri törekedni erre…
A szociális kapcsolatok hiánya persze nem pótolható teljesen videóhívással, és lelkileg is megterhelő folyamatosan attól tartani, hogy valamelyik családtagunk „hazahozhatja” a vírust. A kismamák számára is már elérhető védőoltások persze ezen a téren is hoznak némi enyhülést, de teljesen nem tudják feloldani a bizonytalanságot.
A bezártság, az elszigetelődés az, ami most a legnehezebb lehet a gyermeket várók számára. Mi sem bírjuk ki a testvéremmel, hogy ne találkozzunk – egyedül a maszkos séta az, ami most teljesen biztonságos, így nagyjából tíznaponta élünk is ezzel a lehetőséggel.
Jó látni élőben és nem csak képernyőn keresztül, ahogy hétről-hétre növekszik a pocakja, és egyre jobban sugárzik, kivirul attól, hogy egy új élet növekszik a szíve alatt.
A sétáink alkalmával ráadásul számomra is felüdítő olyan dolgokról beszélgetni, amelyek nyolc évvel ezelőtt engem is felvillanyoztak.
Van viszont valami, ami egyelőre még nehezen megy: megtalálni az „arany középutat” a jótanács és az okoskodásnak tűnő információáradat között. Annyi dolgot átéltem, megtapasztaltam anyaként… ha tehetném, mindezt egy nagy batyuban átadnám neki, hogy kellőképp felvérteződhessen, amire megérkezik a baba – de ez csak illúzió. Rengeteg mindent ma már másképp csinálnék: tudom, hogy mit felesleges megvenni, mire érdemes fókuszálni a szüléssel és a szoptatással kapcsolatban, de azzal is tisztában vagyok, hogy ezek nagy része valójában a saját megtapasztaláson és az adott személyiségen múlik – nincs tökéletes recept. Teljesen felesleges idő előtt túlzásba vinni az „észosztást”, mert a rengeteg információtól csak telítődik a kismama.
Mentségemre szóljon, hogy jelenleg én is felfokozott hangulatban vagyok. A testvérem gyermekének az érkezésével kapcsolatban valami hasonlót érzek, mint amikor valakinek unokája születik: az egy másik dimenzió, egy teljesen újszerű, eufórikus állapot, hogy egy hozzám nagyon közelálló embernek születik gyermeke.
Szentimentálisnak és közhelyesnek hathat, de a szülőség maga a csoda. Semmihez sem fogható az az érzés, hogy a gyereked feltétel nélkül, minden hibáddal együtt is szeret, és te vagy számára a mindenség – miközben ő is neked.
Édesapám második házasságából született egy kishúgunk is, aki ma már tizenhat éves. Emlékszem, hogy érkezésének hírét nem fogadtuk kitörő lelkesedéssel; „lesz, ami lesz” alapon, kíváncsian vártuk, hogy vajon milyen hatást gyakorol majd az életünkre. Ma már hálásak vagyunk érte: értékes lényével sok örömöt szerez nekünk. Bár csak az apukánk közös, de édestestvérünknek tekintjük, akivel igyekszünk minél szorosabb kapcsolatot ápolni.
Nemrég beszélgettünk, és szóba került a családalapítás kérdése. Elmondása szerint legalább három gyermeket szeretne. Nagycsaládra vágyik kamaszként, és szerintem ez csodálatos. Tőlem biztosan megerősítést, támogatást fog kapni e téren, amelyben van némi önös érdek is – hisz már tudom, hogy ahogyan növekszik a gyermekek száma a családban és a rokonságban, úgy nő exponenciálisan a kacagás, a szeretet és a boldogság mértéke a szívünkben.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>