„Örökbe fogadtuk, és én tudtam, hogy szeretni fogom”
A Gólyahír Egyesület 18 év alatt közel 900 gyermeknek talált örökbe fogadó családot. 2018 júliusában elhunyt az egyesület áldozatos munkát végző vezetője, Mórucz Lajosné Gabika. Munkatársai most azért szerveznek gyűjtést, hogy létrehozhassanak egy olyan családbarát centrumot, ahol az örökbe fogadó szülők és gyermekeik közös programokat szervezhetnek, tapasztalatokat cserélhetnek. A téma kapcsán egy örökbe fogadó szülővel, Boros Mariannával beszélgettünk.
– Hogyan kerültek kapcsolatba az egyesülettel?
– Csecsemőgondozó vagyok, igaz, csak három évet dolgoztam ebben a szakmában, de most éppen azon gondolkodom, hogy jó lenne majd folytatni, amikor újra elkezdek dolgozni. Szeretek gyerekek között lenni, nem is tudtam elképzelni, hogy ne legyen gyerekünk. Sajnos természetes úton nem lehetett, a lombikbébi-programmal is próbálkoztunk, de hamar kiderült, hogy az eljárás súlyos tüneteket okoz nálam, így ezt a lehetőséget kizártuk, és úgy döntöttünk, hogy az örökbefogadást választjuk.
– Nehezen döntöttek, voltak félelmeik ezzel kapcsolatban?
– Azt biztosan tudtam, hogy egy örökbe fogadott gyereket is ugyanúgy fogok szeretni, mintha én szültem volna, a procedúrával kapcsolatban viszont voltak bennem aggodalmak: azon például gondolkodtam, hogy mit állapít majd meg rólunk a pszichológus. Azon is töprengtünk, hogy milyen lesz a tanfolyam, de összességében nagyon hasznos volt: nem a gyermekápolásról szólt, hanem az örökbefogadásról, ennek a kérdéseiről, és nagyon sokat adott.
Érdekes egyébként, hogy a papíron még azt is meg lehet jelölni, milyen nemű gyermeket szeretnél. Arra emlékszem, beírtuk, hogy ne legyen egyévesnél idősebb a baba. Végül is megkaptuk a papírt, alkalmasnak nyilvánítottak az örökbefogadásra. Elkészült a gyerekszoba is, lényegében csak a babára vártunk. Aztán jött a telefon, egy nap múlva már nálunk volt a lányunk. Anna kéthetes volt, amikor örökbe fogadtuk.
Tudtuk, hogy van még négy hét, amíg a szülőanya meggondolhatja magát: úgy dönthet, hogy mégis ő szeretné nevelni a gyereket. Egyszer hívtak is a Gólyahírtől, azt mondták, a szülőanya arról érdeklődik, hogy van a kislány. A férjem meg is ijedt, de korábban, amikor találkoztunk a vér szerinti anyával, én láttam a szemében, hogy már döntött, és emiatt kevésbé féltem.
Egyébként a gólyahíres rendezvényekre azóta mindig megyünk, egy bérelt helyen szoktunk találkozni. Bízom benne, hogy a mostani gyűjtés eredményeképp lesz egy központunk.
– Az örökbe fogadó nők egy része azt meséli, hogy az anyai ösztönök rögtön beindultak, amikor megkapták a babát. Még arra is akad példa, hogy az anya szoptatni tud. Ön mit tapasztalt?
– Én nem szoptattam, de az tény, hogy igazi anyatigrissé váltam, már egy tüsszögés miatt is rászólok a férjemre, mert félek, hogy Anna felébred. Van egy vidám, okos kislányunk, épp most volt hároméves, nagyon boldogok vagyunk. Leírhatatlan érzés, amikor azt mondja, hogy „nekem van a legjobb, legszebb anyukám”.
A Gólyahír Egyesület gyűjtéséről, melyhez a Képmás magazin is csatlakozott, ITT tájékozódhat>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>