Önmegvalósítás-e, ha az életünk nem lesz olyan sikeres, mint ahogyan azt elterveztük?
Önmegvalósítás – ez ma az egyik leggyakrabban használt szó, sőt parancs. Erre buzdít a magát mindenhová befészkelő bulvármédia, illetve ezt hirdetik a felszínes lélektani ismeretekkel bíró guruk és tanítványaik.
Önmegvalósítás – szép szó ez, jó szó ez. Én is igyekszem saját magamat megvalósítani. Mi mást is tehetnék? A szomszédasszonyt mégsem valósíthatom meg, csak magamat. Ugyanakkor talán nem csak az életben bukdácsolókéhoz hasonlító életpályám az oka annak, hogy úgy látom, ez nem olyan egyszerű.
Az önmegvalósítás szóhoz, a ma használatos értelmében egyértelműen valamiféle sikeresség társul. Arra a személyre használjuk, aki elérte kitűzött céljait, s ezáltal remélhetőleg harmóniában él önmagával és a világgal. Mindannyian erre vágyunk. Hiszen mi mást is jelenthetne az önmegvalósítás, mint azt: kamatoztatni a tehetségünket, valamiben a legjobbnak, vagy legalábbis jónak lenni? Mégpedig úgy, hogy ezt a külvilág is méltányolja.
De vajon mi történik akkor, ha az életünk nem lesz olyan sikeres, mint ahogyan azt mi elterveztük? Mi következik akkor, ha egy ideig sikeres volt, s aztán fordult egyet velünk a világ?
Az önjelölt pszichológusok és guruk persze erre rögtön rávágják a „minden fejben dől el”, a „karma, az előző életek okozta elakadás” és a „csak be- vagy vissza kell vonzani a jót” – féligazságait.
De csak a nagyon tapasztalatlanok vagy csak a nagyon ostobák hisznek abban, hogy az egész életünk pusztán rajtunk múlik.
Minden elért eredmény mások által megfúrható, minden karrier kettétörhető. A legnagyobb vagyon is semmivé porladhat, a legszebb pálya is megszakadhat. Elveszíthetjük házastársunkat, gyermekünket. Ráadásul az élet nagy társasjátékaiban léphetünk olyan mezőre, amelyen ez áll: „Ön két körön át kimarad a játékból.” Vagy: „Lépjen hátra ötöt.” Netán ez: „Ugorjon vissza a startvonalhoz.” És van olyan játék is, amelyikben akármilyen nyerő helyzetben vagyunk végig, mi leszünk a vesztesek. Mert az utolsó pillanatban mindenki hatost dob. Kivéve minket.
Természetesen, amíg az ember él, addig mindig újrakezdhet. A leromboltat is fel lehet építeni, a kettétörtet is össze lehet ragasztani, a vagyont is vissza lehet szerezni, társat is lehet újra találni, és kaphatunk jóvátételt a legfájdalmasabb veszteségeink után, ha nem is azonnal.
De ma, amikor önmegvalósításról beszélünk, vajon tudjuk-e, hogy e szó mögött nemcsak a sikereink állnak?
Sejtjük-e, hogy az is önmagunk megvalósítása, pontosabban megvalósulása, amikor épp elveszítjük addigi eredményeinket és minden kapu zárva marad előttünk? A sikertelen, elutasított, céljait nem mindig elérő énünk is mi vagyunk. Mi, önmagunk, akinek olykor a nulláról kell kezdenie mindent elölről.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>