Egy nő, akin nem vághat több sebet a múltja – „Végül igent mondtam az életre” 2.

A történet első fele itt olvasható.

Akkoriban többször okoztam magamnak kisebb külső sérüléseket késsel, borotvával vagy gyertyalánggal olyan helyeken a testemen, amit mindig ruha takar. Akkor úgy éreztem, hogy megkönnyebbülés a figyelmemet a fájdalomra fókuszálni ahelyett, hogy hangyák módjára másszanak rá a gondolataim a múltra. Mindent megtettem, hogy a világ elől elrejtsem a családunk fájdalmát, és a barátaim, akiknek most mesélek erről, nem gondolták, hogy ekkora volt a baj. Féltem az ítéletektől és a környezetem rosszallásától.

Mélyből a magasba

Egy készülő cikkemhez ellátogattam egy légtornastúdióba, ahol a tulajdonos személyisége és a hely atmoszférája annyira magával ragadott, hogy éreztem, vissza kell jönnöm. Az oktató egy kisportolt, életvidám nő volt, akiből sugárzott a kontroll és a tetterő. Szerettem volna hasonlítani rá. A cikk megjelenése után rendszeresen jártam az óráira, és minden fizikai korlátom ellenére izgalommal töltött el, hogy olyan dologban veszek részt, amelyről eddig azt sem tudtam, hogy létezik. Mivel a légtornában sokat kell kapaszkodni és erőlködni, illetve sok szabad bőrfelület látszik, nem folytattam az önsértést, mert attól féltem, a friss sebek látszódnának, vagy felszakadnának az erőfeszítéstől.  

A mozgás a levegőben, a fókuszálás és a tapasztalat, hogy olyan fizikai erő birtokában vagyok, amit sosem gondoltam volna magamról, pozitív változást indított el bennem. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Needpix

Sikerült annyi erőt merítenem, hogy következetesen kitartsak az álláspontom mellett, hogy el kellene válnunk. A férjem nem akart elengedni. Az okokat komolyan vette, bocsánatot kért, és egyik napról a másikra kísértetiesen megváltozott a személyisége. Látszott, hogy még mindig ideges, ha valamit nem úgy csinálunk, ahogyan szerinte jó, de nem szólt semmit, inkább elfojtotta a dühét. Hirtelen elkezdett ő is jógázni, mindig szeretett volna együtt gyakorolni. Elkezdte ugyanazokat a könyveket olvasni és ugyanazokat a podcasteket hallgatni, amelyeket én. Nagyon érdekelte minden, ami velem kapcsolatos. Nagyon figyelt arra, hogyan beszél velünk, és extrém sok családi programot szervezett. Én pedig elkezdtem komolyan kételkedni az épelméjűségemben. A szüleim is észlelték a változást, és azt kérdezték: „Ha már minden megváltozott, akkor mi a probléma?” Hirtelen úgy viselkedett mindenki, mintha az elmúlt két évtized meg sem történt volna. Labilisnek, hálátlannak és ostobának éreztem magam, de nem tudtam visszafordulni.

Minden figyelmessége mellett a férjem iszonyú féltékeny lett a nem létező szeretőmre, aki szerinte elvette az eszem, belerondított a házasságunkba, és akit hibáztatni lehetett. Titokban átnézte a telefonomat, a közösségi oldalakat, a levelezéseimet, mindig felhívott, hogy hol vagyok, és az is előfordult, hogy meglepetésszerűen megjelent ott, ahol riportot készítettem, vagy megnézte, hogy ott vagyok-e, ahol mondom. Emellett ismételgette, hogy szeretné megmenteni a házasságunkat, ő már bocsánatot kért, már teljesen más ember, nem érti, hogy mi a probléma még mindig. 

És akkor, amikor kész lettem volna kiugrani az ismeretlenbe, anyósomat, aki még aktívan dolgozott, gyors lefolyású súlyos betegségben két hét alatt elveszítettük. 

A férjem és az apósom valósággal sokkot kaptak. Természetesen szóba sem jöhetett így a válás.

Vettem egy nagy levegőt, és mindent megtettem, hogy támogassam őket, igyekeztem mindig vidám és mosolygós lenni, de belül mélyen el voltam keseredve. Két barátnőm volt, egyiküket hívtam, amikor újra felvetődött bennem, hogy jó volna meghalni. Csak megölelt, és kért, hogy maradjak. Talán nem tűnik nagy dolognak, de én megnyugodtam tőle és a tudattól, hogy bármikor hívhatom, ha nem vagyok jól. Nagyon sokat számít, ha van valaki az életben, akivel maradéktalanul őszintén lehet beszélni, mert annyira szeret, hogy sosem ítélkezne felettem. Nekem két ilyen barát is jutott, akikért mindig hálás leszek. A szeretetük és a támogatásuk nélkül most nem lennék itt.

Sajnos – vagy nem – már nem sokáig tudtam tartani magam és támogatni a férjem. Egyre erősebb lett a késztetés, hogy mennem kell. 

Kis fény az ürességben

A testem a sportolás hatására hihetetlen gyorsasággal épült és változott, a fizikai erőm mintha egy év alatt megsokszorozódott volna. Ennek tudom be, hogy képes voltam újra és újra vállalni a nehéz beszélgetéseket, amikor a férjemnek el kellett magyaráznom, hogy miért is akarok válni. Ez a cikk lett az áttörés. Amikor elolvasta, akkor értette meg igazán, miért nem tudom semmissé tenni a múltat. Ő úgy érzékelte, hogy húsz év alatt eloszlott ez a sok minden, én pedig nem panaszkodtam annyit, hogy azt kelljen gondolnia, komolyan megmaradtak bennem a történtek.

Hosszú, évekig tartó folyamat volt az elengedés, és a helyén üresség maradt. De az ürességben mégis ott van egy kis fény, hogy most kezdődik az életem azon része, amikor én hozhatom meg a döntéseimet. 

A férjem valahol csalódott, hogy nem egy másik férfi miatt hagyom el, mert ez így azt jelenti, hogy a házasságunk vallott kudarcot. Azonban azt a célt tűztük ki közösen magunk elé, hogy kölcsönös együttműködéssel és egymást tiszteletben tartva fogunk válni. A gyerekeket közös felügyelettel fogjuk nevelni. Keresünk nekem egy albérletet, ahol kialakíthatom az új életemet. Még sokáig részesei leszünk egymás életének, hiszen szülőpár vagyunk, és fontos számunkra, hogy a gyerekeink minél kevesebb sérüléssel vészeljék át a folyamatot. Mire megírtam ezt a cikket, már ki tudtuk mondani egymásnak, hogy hálásak vagyunk az együtt töltött időért és a tapasztalatokért.

Ha Ön vagy hozzátartozója krízisben van
 Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában Magyarországról ingyenesen elérhető a következő telefonszámon és e-mail címen:
+36 80 20 55 20
[email protected]