„A község plébánosa megkapta: hogyan gondolja, hogy cigányasszonyokat alkalmaz” – Zöldellő kertekkel a felzárkóztatásért

A Katolikus Karitász országos központja évek óta megszervezi az „Öngondoskodó háztartások – Zöldellő kertek” programját, amelynek keretében vetőmagot biztosít konyhakerttel rendelkező családoknak. Velkei Tamás útra kelt, és felkereste a Nógrád megyei Karancsság helyi Karitász-csoportját, hogy megnézze, hogyan hasznosulnak a palánták a mindennapi életben.

Karancsság
Fotó: Velkei Tamás

Az „Öngondoskodó háztartások – Zöldellő kertek” program (amit röviden csak Zöldellő kertekként emlegetnek) tíz éve indult, célja, hogy a részt vevő családok beültessék kertjeiket az adományba kapott vetőmaggal, illetve a kert művelésével termeljenek maguknak zöldségeket. A változatosságot a vetőmagcsomagokba kerülő közel húsz féle zöldségmag biztosítja. Országszerte háromezer család életét könnyíti meg a program, ami egyben öngondoskodásra is nevel. 

Kíváncsiak voltunk rá, hogy működik a gyakorlatban, mennyit változtat a benne szereplők mentalitásán, munkához való viszonyulásán. A Váci Egyházmegyét választottuk, ahol ebben az évben 334 család kapott vetőmagcsomagot 46 településen. 

Az egyházmegyében van egy kuriózum is: legalább 3000 palántát (paprika, paradicsom, uborka) is kiosztottak, amelyeket karancssági önkéntesek nevelnek. 

Autóba ülünk, hogy megismerjük ennek a különleges teljesítménynek a hátterét. 

Ágyások foglalták el a törmelék helyét

A Lisieux-i Szent Teréz Missziós Ház kertjében ülünk Karancsság egyik csöndes utcájában. Körülöttünk zöldellő, dús ágyások, az asztalon egy hatalmas üveg kovászos uborka. „Kóstolja meg nyugodtan” – ösztönöznek vendéglátóim, Oláh Borbála, a helyi Katolikus Karitász csoportvezetője és Újlaki Mónika, a Katolikus Karitász gyógynövénytechnológus-kertésze. Rendkívül finom, állapítom meg.

Míg csemegézünk, a két hölgy felidézi: nyolc évvel ezelőtt az előző váci püspök, Beer Miklós kezdeményezésére indított az egyházmegye vidékfejlesztési osztálya előremutató programot, amelynek keretében Karancsságon közfoglalkoztatottakat alkalmaznak. Ma a Boldog Ceferinó Intézet működteti a Lisieux-i Szent Teréz Missziós Házat, és ad – közfoglalkoztatás keretében – munkát a helyieknek: tizenhárom nőnek. A programot az új püspök, Marton Zsolt is a szívén viseli, meg is látogatta már a karancsságiakat.

Pedig nem voltak mindig ilyen idilli állapotok a kertben: az ágyások helyén valaha gazdasági építmények álltak, omladoztak, majd romosodtak. Alapjainak maradványait a program indulásakor el kellett hordani, hogy művelhető legyen a terület. Szerencsére akkor még két férfi is tagja volt a helyi Karitász-csapatnak, akik rengeteget tettek a terület kertté alakíthatóságáért. Két évig tartott a munka.

Jelenleg 0,75 hektáron kertészkednek a dolgozók, két helyszínen: az itteni mellett a parókia udvarán is termelnek hagymát, zöldséget. A közfoglalkoztatottak egy-egy területen dolgoznak, ki paradicsommal, ki káposztával, mások hagymával, zöldséggel. Még eperföldjük is van. 

A megtermelt javakat nem értékesítik, hanem savanyúságot, lekvárt, befőttet, szörpöt készítenek belőlük – az így készült finomságokat kiválóan fel tudják használni táboroztatások, búcsúk alkalmával vagy családi napokon. 

Vendéglátóim elmondják, hogy a „lányok” még akkor is örülnek a missziós ház kertjében megtermelt javaknak, ha nem ők fogyasztják el. Örömmel szedik le a szép termést, mert büszkék rá, hogy a saját kezük munkájának gyümölcsét takaríthatják be. Gondozott a kert, mert nemcsak munkaként, hanem feladatként tekintenek rá az itt dolgozók. Nyáron este hétkor is visszatérnek kannákkal locsolni.

A zöldségek mellett krizantémot is termesztenek, amit helyben „babáknak” hívnak, mert a növényeknek annyi törődésre van szükségük, mint egy csecsemőnek – a nagy melegben háromszori locsolást igényelnek, még hétvégén is. A 2–3 ezer szál virágot Mindenszentek idején a temető és a templom díszítésére használják.

Kép
Karancsság program
Fotó: Velkei Tamás

Palántát az kap, aki felássa a kertjét

Mára olyan magas szintre jutottak az itt dolgozók, hogy az általuk megtermelt palántákból a Váci Egyházmegyei Karitász is vásárol, amit szétoszt további településeken. Közvetve így több száz ember megélhetésében segédkeznek az itteniek. Így fonódik össze a bevezetőben említett vetőmag- és palántaprogram a lokális kezdeményezésekkel, eredményekkel. 

Palánta nevelésével három éve foglalkoznak. Idén helyben húsz-húsz palántát biztosítottak a programba jelentkező tizenhárom családnak. Csak hogy legyen fogalmunk arról, pénzben kifejezve mekkora érték, amit előállít a Karitász csapata: tavasszal a vetőmag és a palánta átlagára 600–800 forint között mozgott. 

Vagyis, ha húsz palántával számolunk családonként, legkevesebb 12 ezer forintos megtakarítást jelentett a támogatás.

Újlaki Mónika hozzáfűzi azt is, hogy sok egyszemélyes háztartással állnak kapcsolatban, akiknek ez a tétel óriási megterhelést jelentene. „Egy ilyen adomány szó szerint kincs annak, aki egy bevétellel számolhat, és az is nagyon alacsony összeg” – nyomatékosít. Arról nem is beszélve, hogy a termésért sem kell pénzt kiadniuk.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem ugyancsak adományozott zöldségpalántákat a Katolikus Karitásznak. A több mint tízezer cukkini-, paprika-, paradicsom-, uborka- és zellerpalánta nevelése tizenegy egyházmegyében 600 rászoruló család hosszú távú élelmezésében nyújt segítséget. 

A magot, palántát azonban csak olyanok kaphatják meg, akik előzőleg felásták a kertjüket. Az ezerháromszáz lakosú faluban ennek a feltételnek még nem mindenki tud vagy akar megfelelni, de a fejlődés folyamatos, évről évre többen szeretnének a programba bekerülni. „A tizenhárom család talán nem tűnik soknak, de ha figyelembe vesszük, hogy kezdetben csupán öt–hat család vett részt a programban, láthatjuk, hogy megduplázódott a jelentkezők száma” – értékel Oláh Borbála. 

Az egyik közfoglalkoztatott résztvevő, Andrea olyan lelkes, hogy már maga is nevel palántákat, tesz el magokat, mert rájött, hogy ezzel még több terményt képes betakarítani, így mindig jut saját zöldség a család asztalára. Van utánkövetés is, ellenőrzik, ki hogyan gondozza a növényeket. Mára megszokták a metódust az emberek, sőt fotókat küldenek a kertjükről, hogyan fejlődnek a növények. 

A kertgazdálkodás mellett többen komposztálási tanfolyamon is részt vettek, így már arra is kialakult a gyakorlatuk, hogyan forgassák vissza a természetbe a zöldhulladékot. Műtrágyát nem is használnak, és permetszert is igyekeznek addig mellőzni, amíg csak lehet. Folyamatosan kísérleteznek csalánoldattal, kamillával.

Értéke lett a munkának

A missziós házban minden tevékenység elvégzéséhez szívesen adnak tanácsot. 

Arra is volt már példa, hogy kimentek egy családhoz, és megmutatták, hogyan kell helyesen kapálni, gyomlálni. 

E ponton érdemes elidőzni annál a kérdésnél, mekkora volt a lemaradása az embereknek, hiszen, mint Borbála is megemlíti, mára még vidéken sem evidens, hogy valaki megműveli a kertjét, maga termeszt zöldséget, gyümölcsöt. 

Hozzáteszi: még ma is sok a megműveletlen terület, mert a tudásátadás az elmúlt évtizedek során elmaradt. Erre jó példa, hogy olyan jelentkező is akadt, akinek meg kellett mutatni, hogyan kell helyesen fogni az ásót. „Szerencsére a lányok már felvették a fonalat, és betanítják az újonnan érkezőket, ha szükséges. A mi kikötésünk csak annyi: aki idejön, akarja csinálni, amit szükséges, illetve kérdezzen bátran, ha nem tud valamit, nem kell szégyellni semmit, hiszen – tisztelet a kivételnek – nem olyan családokból jönnek, ahol kertgazdálkodás folyik” – hangsúlyozza Oláh Borbála. 

Megemlíti azt az egyáltalán nem elhanyagolható tényt is, hogy aki a missziós ház kertjében dolgozik, a saját kertjét is művelni kezdte. Ennek igazi értékét akkor regisztrálhatjuk, ha tudjuk: a falu lakóinak körében mára komoly értéke lett tevékenységüknek. Az induláskor a program megítélése elég negatív volt, idézi fel Borbála, működésbe léptek a sztereotípiák, a község plébánosa megkapta falubeliektől: hogyan gondolja, hogy cigányasszonyokat alkalmaz, még azt is tönkreteszik, ami van, vagy ha mégsem, pár év, és megunják az egészet. 

Szerencsére olyan lakos is akadt, aki elismerte: kezdetben azt hitte, semmire nem mennek a missziós háznál dolgozók, de meg kell követnie a kollektívát, és gratulált az eredményekhez. Ma már mindenki látja: lehet dolgozni, a munkának komoly eredménye van, és a befektetett energia megtérül.

Kép
hátrányos helyzetű települések program
Fotó: Velkei Tamás

A hit nem elvárás, de megmutatják Isten szeretetét

Ám van egyéb társadalmi haszna is munkának. „Az óvodában mesélik az ott dolgozók, hogy nagy változás figyelhető meg egy olyan családnál, ahol az anyuka nálunk dolgozik. Itt ugyanis vannak szabályok, például nem lehet csúnyán beszélni és pletykálkodni. 

Mivel sok időt töltenek itt a lányok, az identitásuk részévé válnak a szabályok, és már otthon sem káromkodnak, szebben beszélnek a gyermekeikkel. 

Magam sem hittem volna, hogy ilyen viszonylag rövid idő alatt ekkora változás következik be a jellemükben” – lep meg Borbála. A lelki életükre is hatással van a közösség, néhányan együtt járnak misére, búcsúba, a gyerekek táborba, közösségi napokra. 

A beszélgetés e pontján rákérdezek a helyiek vallásosságára. A hit nem kritérium, közli Borbála, de annak azért örülne, ha minél többen rátalálnának Istenre. A lehetőséget megteremti rá, megmutatja Isten szeretetét, mert szerinte soha nem lehet tudni, a Jóisten kit, mikor erősít meg. Ezért (is) bizonyos napokon munka előtt rózsafüzért imádkoznak, vagy ha valakiért imádkozni kell, ma már mindenki bekapcsolódik az imádságba. 

Autóba ülünk, hogy megnézzük, mi lett a korábban elvetett magokkal, palántákkal. Újlaki Mónika – aki az egész egyházmegye területén viszi a programot – olykor ötszáz paradicsom- és paprikapalántával jár szolgálati autójával, most „csak” hárman ülünk be, hogy elguruljunk az első címre. 

Rácz Tiborné Angélához térünk be, aki a falutáblához közel, a főút mellett lakik. Angéla idén került a programba. A baromfiudvarban libák gágoknak, birkák bégetnek, sertés röfög, de van gyöngytyúkja, kacsája, még japán tyúkja is – a sok jószág rengeteg törődést igényel, ami sejteti: a kertben is csodát látunk majd.

Két unokája nála nyaral, a fiúk büszkén mondják, mindenben segítenek nagymamájuknak. Angéla lánya is részt vesz a Karitász programjában, vagyis a srácoknak nem újdonság a kerti munka.

El is kél a segítség, mert olyan dús a kert, hogy alig tudunk haladni az ágyások között. 

„Nagyon sokat köszönhetek Borikáéknak és a Karitásznak, ez a sok minden mind azokból a magokból kelt ki, amit tőlük kaptam” – mutat körbe a szépséges kertben. 

A sütőtök fut minden irányban, rengeteg van belőle, de szeretik is. Mellette főzőtök, cukkini, uborka fejlődik, utóbbiból savanyúság lesz. Nő a zöldség, a paszternák, virul a hagyma, jól terem a zöldbab, piroslik a paradicsom. Látható a rengeteg munka és annak gyümölcse. 

Igény a rendezett életre

Angélától a Palóc és az Iskola út közötti terület felé kanyarodunk. A kvázi faluszéli cigánysort Borbála elmondása szerint néhány évtizede kifejezetten a cigányoknak hozták létre (ennek ma már kevés értelme lenne, mivel a település 80 százaléka roma származású).

A Katolikus Karitászon kívül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is jelen van a faluban, de Oláh Borbála szerint szükség is van a szervezetekre, hogy ne csússzon vissza a falu. Ahogy haladunk, látjuk, amint a máltások éppen szociális bérlakásokat építenek az egyik utcában. „Ahhoz, hogy előre tudjunk lépni, kell, hogy ennyiféle formában foglalkozzanak az emberekkel, mert valamilyen segítségre szinte az összes család rászorul. Munkalehetőség legközelebb Salgótarjában van” – festi le a község helyzetét a helyi Karitász csoportvezetője. 

A katolikus szervezet „Szép Otthonok” programot is indított, amelyben a családok különböző fejlesztésekre pályázhatnak. Elhaladunk egy ház mellett, amelynek lakói már részt vettek az érzékenyítő, igényteremtő programban: hosszú betonjárda segíti az ott élő mozgássérült fiatalember közlekedését. 

Tóth Györgyné Mariannéknál állunk meg, a család nem csak a Zöldellő kertek, de a Szép Otthonok programban is részt vett. Az eredménnyel mi is szembesülünk: rendezett udvarkép fogad, Mariann férje nyári konyhát épít az egykori bádogólak helyén.

A hölgy – akivel néhány órája a missziós házban találkoztunk, és szintén közfoglalkoztatott – hátravezet a hatalmas kertbe. 

Előttünk paradicsomliget virul nagy területen, mellette karalábé, hagyma, sárgarépa, uborka, paprika, zöldbab, a porta végében rengeteg főzőkukorica nő. A fejes salátát már hiába keresnénk, mind elfogyasztotta a család. 

Az uborkát nemcsak savanyúságnak termesztik, szendvics mellé is azt fogyasztják. Öntözni az összegyűjtött esővízzel szoktak, tudjuk meg. Mariann bemegy a cukkiniágyásba, hogy az ebédnek valót leszakítsa, a hatalmas példányból rántott karikákat süt ki a családnak. 

Míg visszafelé tartunk a missziós házba, arról beszélünk, hogy a családnál is megteremtődött az igény a rendezett, tervezhető élet iránt, alkalmazzák azt a tudást, amit elsajátítanak. „Ez a fejlődés útja. A sok jó példa sok jót szül. Lassú a folyamat, de felfelé ívelő” – állapítja meg Oláh Borbála. 

Megtudom azt is, hogy folyamatosan bővült a tevékenységek köre. Elindítottak egy kosárfonó tanfolyamot, amelyben a helyi lányok, asszonyok is részt vesznek – most éppen Andrea készít kosarat, aki egyébként a kezdetektől fogva itt dolgozik, immár nyolc éve, és rajta kívül még hárman „törzsgárdatagok”. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti