Kármán Tódor a Manhattan-terv részeseként is hitt a békében

Tudós ősök tehetséges utódja 

Szöllőskislaki Kármán Tivadar Mihály, vagy ahogyan a tudománytörténetből ismerjük, Kármán Tódor 1881-ben született Budapesten, Csehországból származó, nagy múltú, elmagyarosodott zsidó család gyermekeként. Ősei között volt a XVI. század legendás zsidó tudósa, a prágai Júda Löw ben Becalél rabbi, a kabbala, a zsidó tudományok nagy hírű művelője, író, bölcselő, a maga idejében ismert természettudós, akinek nevéhez az életre kelt agyagóriás, a Gólem legendája is fűződik. A felmenők között a későbbi századokban is tudós rabbikat, tanult embereket találunk. Tódor nagyapja már Magyarországon, Szegeden volt kereskedő, apja pedig, aki még a Kleinmann Mór nevet kapta, a kiegyezés utáni évtizedekben a pesti egyetemen volt a pedagógia és az etika híres professzora, számos tudományos munka szerzője, Eötvös József miniszter munkatársa. Ő változtatta a család nevét Kármánra, egyben pedig érdemei elismeréseképpen Szöllőskislaki előnévvel nemességet nyert.

Édesanyja, Konn vagy Kohn Ilona szintén régi zsidó családból származott. Tódor a család harmadik gyermeként született, matematikai tehetsége már öt-hat évesen megmutatkozott. Elemi iskolai tanulmányait otthon, magánúton végezte, majd a pesti tanítóképző gyakorló gimnáziumában, a legendás Trefortba került, ahol alapos klasszikus és humán ismereteket is szerzett, de megmaradt a matematika és a fizika szerelmesének. 

Országos versenyen 1898-ban elnyerte a matematika és a természettudományok Eötvös József-díját.

Érettségi után külföldön szeretett volna elméleti matematikát tanulni, de szülői kívánságra a pesti Műegyetemre iratkozott be, ahol Bánki Donát tanítványa lett, és ekkor kezdett el a folyadékok, gázok és a levegő áramlástanával, hidro- és aerodinamikával foglalkozni. Kitüntetéssel szerzett gépészmérnöki oklevelet, 1902-ben, a kötelező katonai szolgálatát követően pedig Bánki tanársegédje lett az egyetemen, és műszaki tanácsadóként dolgozott a Ganz-gyárnak is. 

Kép

Kármán Tódor – Forrás: Profimedia – Red Dot

Németország egén 

Állami ösztöndíjjal 1906-ban jutott a göttingeni egyetemre, ahol két évvel később az áramlástan témájából doktorált. Ezt követően magántanárként az egyetemen maradt, a repülésben és a léghajózásban érdekelt Zeppelin Társaság megbízásából szélcsatorna építésébe és a tapasztalatok matematikai modellezésébe kezdett, emellett az atomok mozgását tanulmányozta a későbbi Nobel-díjas Max Bornnal. 

Egy rövid hazai, selmecbányai tanári működést leszámítva az I. világháború kitöréséig Németországban élt. 

Az Aacheni Műszaki Főiskola Repüléstan és Mechanika Tanszékének vezetője lett 1913-tól, és ebben a minőségében közreműködött a híres repülőmérnök, Hugo Junkers első teljesen fémépítésű szállító-repülőgépének megtervezésében, áramlástani és szilárdsági próbákat végzett. A világháború kitörésekor hazatérve behívták az osztrák–magyar hadseregbe, ahol főhadnagyként a Bécs mellé települt aerodinamikai laboratóriumnak lett a munkatársa. Repülőgépek szélcsatornában való kipróbálásán dolgozott. 

Részt vett az egyhelyben lebegni képes helikopter elve alapján működő repülőszerkezet megtervezésében is, ezt a pilótatiszt Petróczy István és a légcsavarok tervezésére szakosodott mérnök, Asboth Oszkár társaságában fejlesztették ki. A háború végén hazatért annak reményében, hogy részese lehet a magyar felsőoktatás modernizációjának, és ebben a szellemben vállalt állást a tanácsköztársaság idején. Közoktatási népbiztos-helyettesként dolgozott, ám ezt a munkát értelmetlennek ítélve, az állásról rövidesen lemondott. Szerepvállalása a tanácsuralom idején így is rossz pontnak számított, emiatt visszatért aacheni tanszéke élére, és bekapcsolódott a német repülőipar fejlesztési munkáiba. A következő évtizedben dolgozta ki azt a turbulencia- vagy légörvényelméletet, amely a repülőgépek körüli váratlan légáramlás-változások törvényeinek meghatározására irányult. 

Mindez kifejezett szándéka ellenére is hozzájárult az új német repülőgéptípusok kifejlesztéséhez, a Luftwaffe megteremtéséhez.  

A Nobel-díjas Robert Millikan 1926-ban szélcsatorna tervezésére kérte fel a kaliforniai műszaki egyetemen, a CALTECH-en (California Institute of Technology), a következő években pedig rendszeresen dolgozott az Újvilágban, és 1930-ban elvállalta az egyetem Guggenheim Repüléstani Laboratóriumának vezetését. Amikor 1933-ban Hitler hatalomra jutott, más zsidó származású tudósokkal, közötte honfitársaival együtt végleg Amerikába, Kaliforniába költözött, ahol három évvel később megszerezte az állampolgárságot is.  

Az amerikai légierő és az űrkutatás  

Kármán még 1933-ban megalapította az Aerodinamikai Tudományok Intézetét, amelynek keretei között sugárhajtóművek folyékony hajtóanyagával, a nagy sebességű repülés sugár- és torlósugaras hajtóműveivel kezdett kísérletezni. Nagy teljesítményű szélcsatornát épített, start- és ballisztikus rakéták kifejlesztésén, repülő szerkezetek optimális szárnyprofiljainak tervezésén, a hangsebesség feletti repülés technikai feltételeinek megteremtésén dolgozott. Közreműködött a II. világháború legendás szállítógépének, a C-47 Dakota megtervezésében, 1939-től az amerikai légierő tudományos tanácsadója lett. Közben a kaliforniai egyetemi években Kármán a kutatómunka mellett tanított is, növendékei közül kerültek ki azok az Újvilágban tanuló és dolgozó kínai tudósok, akiknek hazatérésük után, az 1960-as évektől a kínai repülés-, rakéta- és űrtechnika megteremtése köszönhető. 

A háború idején ő is részese lett az atombomba előállítására hivatott Manhattan-tervnek, amelyben egyebek között az új atomfegyver aerodinamikai kialakítása volt a feladata, de ekkor is hitt abban, hogy „a tudomány idővel főleg jóra fogja használni hatalmát”. 

Megalapította 1944-ben a Sugárhajtás-laboratórium nevű tudományos műhelyt, amely a német tapasztalatokon is alapuló rakétatechnikai fejlesztések mellett már az amerikai műhold- és űrhajózási program előkészítésében vállalt komoly részt. A háború után átvette a NATO repüléstani kutatásainak irányítását, 1960-ban pedig megszervezte a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiát, amelynek két évvel később egykori hazája, Magyarország az ő közvetítésével lehetett a tagja. Hosszú távolléte és a politikai korlátok ellenére sem szakadt meg kapcsolata a szülőfölddel, 1962-ben hazalátogatott, ekkor a Budapesti Műszaki Egyetem nemzetközi rangú munkásságát díszdoktori címmel ismerte el. 

Kép

Csoportkép a farnborough-i légiparádén, középen Kármán Tódor (1947) – Forrás: Profimedia – Red Dot

Az ötvenes évektől sokat utazott, repülési és űrkutatási szervezeteket alapított, konferenciákon adott elő, a halál is egykori pályakezdése egyik színhelyén, a németországi Aachenben érte 1963-ban. Bár élete nagy részében katonai felhasználású témákon dolgozott, nem volt militarista alkat, amit e véleménye is igazol: „a tudomány, amely fegyvereket készít, az békés dolgokat is előállíthat. Aki irányított rakétafegyvereket gyárt, az műholdakat is képes előállítani.” Életében munkásságát, tudományos eredményeit Amerikában és más országokban is számos kitüntetéssel ismerték el, az űrkutatásban elért eredményeinek emlékét pedig két becsapódási kráter őrzi, az egyik a Hold, a másik a Mars felszínén. Itthon pedig a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum parkjában álló mellszobor emlékeztet alakjára. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.