A béke hírnöke vagy az atomkorszak Darth Vadere? – Teller Ede életútja
„A mint atom, oly parányi, semmiképp sem lehet látni.
B mint bomba: jóval nagyobb. El ne süsd, még elkapkodod.”
E gyermekekhez szóló versrészlet a 20. század egyik legjelentősebb, tevékenysége révén nagyon végletesen megítélt fizikusától, a hidrogénbomba atyjától, a magát idegenben eltöltött hosszú élete utolsó pillanatáig magyarnak valló, anyanyelvét őrző Teller Edétől származik. Nem könnyű eldönteni róla, vajon a háború vagy a béke prófétája volt-e.
Tudósi pályakezdés
Teller Ede pesti zsidó polgárcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot 1908 januárjában. Édesapja, Teller Miksa jó nevű ügyvéd volt, aki nagy gondot fordított tehetséges kisfia taníttatására. A pesti piaristák nem jöhettek szóba, mert a család nem volt keresztény, bár ősei hitét sem követte különösebb buzgalommal, így Ede egy másik nagy hírű gimnáziumban, a Fasori Evangélikusban kezdte meg felsőbb tanulmányait. Abban az alma materben, amelyből a későbbi hazai elit értelmiség zsidó-magyar tagjai elindultak a tudományos karrier felé: a Nobel-díjassá lett Neumann János, Wigner Jenő fizikusok, a közgazdász Harsányi János vagy a neves irodalmár, Faludy György. Az ifjú Ede innen egy másik elit iskolába, a mai Trefortba került át, ahol egy életre szóló barátság szövődött közötte és a többi „marslakó” (később így nevezték magukat), Neumann, Wigner és Szilárd Leó között. Miután 1925-ben kiváló eredménnyel letette az érettségi vizsgát, a matematika iránt különösen érdeklődő fiatalember apjával egyetértésben úgy döntött, hogy vegyészmérnöknek tanul a Műegyetemen. A következő évben azután a numerus clausus, a zsidó diákok számát korlátozó törvény hatására inkább Németországba ment, a karlsruhei egyetem matematika-kémia szakára iratkozott be. Itt egyik professzora hatására rövidesen szakot váltott, egy életre a magfizika, a kvantumfizika mellett kötelezte el magát.
Útja innen a német egyetemi rendszer peregrinációs gyakorlatának megfelelően Münchenbe vezetett, ahol a Nobel-díjasok sorát nevelő Arthur Sommerfeld, Einstein relativitáselméletének egyik első támogatója volt a mestere.
Nem maradt sokáig, 1928-ban Heidelberg egyetemére ment át, ahol a már világhírű, bár nála alig idősebb Werner Heisenberg volt a tanára, 1930-ban ő volt az ionizált hidrogénmolekulákkal foglalkozó doktori munkájának témavezetője.
Magyar fizikus a nagyvilágban
A következő években Teller tanársegédként több tudományos műhelyben megfordult. Ebből az időből való a Jahn-Teller torzulási szabály felismerése, amely molekulák ionizációja során fellépő torzulásokra vonatkozott, majd Göttingenben James Franck tanársegédeként egy újabb, nevét is viselő eredmény, a Pöschl-Teller-függvény kidolgozása 1933-ban. Még ebben az évben Rómában dolgozott magyar ösztöndíjjal Enrico Fermi, az első működő atomreaktor leendő megépítője mellett, Koppenhágában pedig a klasszikus kvantumelméletet kidolgozó Niels Bohrt kereste fel. Ott találkozott az ukrán emigráns fizikussal és világhírű kozmológussal, az ősrobbanás-elmélet kidolgozójával, Georg Gamowval, akivel később Amerikában is együtt dolgozott.
Közben a nyarakat itthon töltötte, sőt, meg is nősült: Schütz-Harkányi Augusztát, ahogy később emlegette, Micit vette el, aki élete végéig kitartott a fizikus mellett.
Életében a németországi változások, Hitler hatalomra kerülése hozott fordulatot. Ekkor sok más európai tudóshoz hasonlóan Amerikába ment, haza sem látogathatott több mint ötven esztendeig.
Amerikában Gamow segítségével a George Washington Egyetemen lett professzor. Ekkor már a termonukleális magfúzió kutatása foglalkoztatta, és szervezője volt annak a konferenciának, amelyen Niels Bohr beszámolt a maghasadás felfedezéséről. Innen Teller a Columbia Egyetemre került, ahol közreműködött annak a híres levélnek a Roosevelt elnökhöz való eljuttatásában, amelyben Einstein és Szilárd Leó az atomfegyver előállításának német fenyegetésére válaszul szorgalmazta a nukleális fegyverkutatások beindítását. Teller 1941-ben Fermivel dolgozott, amikor annak sikerült az első működő atomreaktort megépítenie, majd pedig meghívást kapott Los Alamosba az atombomba előállításán dolgozó Manhattan-projekt munkájába, ahol világhírű fizikusokkal, köztük több honfitársával is együtt dolgozott. Ez a Robert Oppenheimer által vezetett munka végül eredményes lett, hiszen a munkacsoport alkotása volt a Hirosimára és Nagaszakira 1945 augusztusában ledobott, a háború végét eredményező, ám a fizikusok zömének lelki meghasonlását is hozó két atombomba.
Bombák árnyékában
Teller 1945 és 47 között már a Szövetségi Reaktorbiztonsági Bizottságot vezette, elkötelezett híve lett az atomenergia békés felhasználásának. Közben azonban megkezdődött a hidegháború korszaka, a szovjet atomfegyverek ellensúlyozására új, hatékonyabb fegyverek fejlesztése kezdődött. Ebben az időszakban keveredett komoly vitába Teller Enrico Fermivel, miközben a hagyományos urán- és plutóniumbomba helyett hatékonyabb, a szovjet fegyverkezésre válaszolni képes nagyobb erejű, ám a sugárzás tekintetében „tisztább” fegyver ötlete foglalkoztatta.
Közben, mialatt ő Amerikában dolgozott, itthon maradt családjának több tagja a vészkorszak idején lágerben végezte, szülei a pesti gettóban élték át a megpróbáltatásokat.
Apja 1950-ben meghalt, a családot a kommunista rezsim kitelepítette, vagyonától is megfosztotta. A velük való találkozásra csak később nyílt módja, hiszen Tellert bombagyártó fő ellenségnek kiáltották ki. Ebben az időben már nyilvánvaló volt Teller stabil jobboldali, konzervatív politikai elkötelezettsége, határozott kommunista-ellenessége. Saját bevallása szerint a bolsevik téboly iránti ellenszenve olvasmányaiból származó meggyőződés volt. Arthur Koestler Sötétség délben című művének olvasása után a hidrogénbomba elvének keresése foglalkoztatta. Az 50-es évek elején reaktorfejlesztéseken dolgozott, már egy új intézmény, a Lawrence Livermore Intézet élén állva. Itt született meg a hidrogénbomba ötlete, amelynek alapja a termonukleáris reakció előidézésének lehetősége volt. Ez a hagyományos atombomba deutérum-trícium közeggel való feljavításának, Teller-Ulam konfigurációnak nevezett átalakítása volt, amelyet Stanisław Ulam lengyel emigráns matematikussal közösen dolgozott ki. Az új bombát 1952 novemberében a csendes-óceáni Eniwetok-atollon, a következő évben a Bikini-szigeteken próbálták ki. Kutatóintézete élén Teller 1975-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott, bár összeférhetetlen természete miatt munkatársaival gyakran került konfliktusba.
Ezt követően már az atomenergia békés felhasználása állt érdeklődése középpontjában, tagadta, hogy a nukleáris fegyverek a fenyegetésen túl a gyakorlatban is alkalmazhatók volnának. (Tanácsadóként Reagan elnök idejében határozottan támogatta az elnök űrfegyverkezési programját.) Élete során többször kitüntették, 1962-ben Fermi-díjat, majd több más amerikai elismerést is kapott. 1990-ben látogatott először haza, később évente. Itthon az MTA tiszteleti tagságával, Köztársasági Érdemrenddel, Corvin-lánccal ismerték el tevékenységét. Amikor Paksra látogatott, nagyon tetszett neki az erőmű, amelynek dísztermében vendéglátói meglepetésére a zongorához ült. Mozart-darabokat játszott.
Teller Ede, akit az idők során neveztek a béke hírnökének, de az atomkorszak Darth Vaderének is, 2003 őszén, stanfordi otthonában távozott az élők sorából. Emlékét a fizikatörténeteken túl ma egy róla elnevezett kisbolygó, a paksi erőműben egy látogatására emlékeztető dombormű, valamint utcanevek őrzik.
Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>