Életük fellépésére készülnek a Pátyi Máltai Zenekar értelmi fogyatékossággal élő tagjai

Állami gondozásban nevelkedtek

A fővárostól körülbelül 15 kilométerre működik a Máltai Szeretetszolgálat Csilla Háza Páty Integrált Intézmény. A két természetközeli környezetben működő lakóotthonban összesen 24 enyhe vagy közepes értelmi fogyatékossággal élő fiatal lakik, 18-tól egészen 40-45 éves korig. Hozzájuk érkezem egy hétköznap délutánon, az udvaron Gyárfás Erzsébet intézményvezető fogad. Már várnak ránk, ugyanis az otthon pincehelyiségében zenekari próba zajlik. 

Amikor belépünk, éppen a „Szivaroztam, elégettem a számat” népdalfeldolgozást játsszák. A hangszerek és a mikrofonok mögött a PMZ, a Pátyi Máltai Zenekar. „Énekeljük még el a Piros az almát” – kérik a tagok. Így a népdal után a könnyűzene vizeire eveznek. Gitár, szintetizátor, dob, csörgő, kísérő hangszerek és természetesen ének. A negyvenes éveikben járó zenekari tagok a koronavírus-járvány kitörése óta muzsikálnak együtt, Varga-Berta Zsolt, a lakóotthon egyik nevelője vezetésével. 

Mindannyian állami gondozásban nevelkedtek, lemondtak róluk a szüleik, van, aki már húsz éve a máltaiaknál lakik. 

Az általános gyakorlat szerint az érintettek legfeljebb 24 éves korukig maradhatnak a gyermekotthonokban, a gyámjuk nyújthat be kérelmet hosszabbításért a Máltai Szeretetszolgálathoz. 
„Legnagyobb feladatunknak azt tartjuk, hogy a lakóink minél önállóbb, emberhez méltó életet tudjanak élni. Mind a huszonnégy lakónk dolgozik. Vannak, akik kijárnak, a szabad munkaerőpiacon dolgoznak, mások itt, nálunk megváltozott munkaképességű műhelyekben vagy a fejlesztőfoglalkoztatásban” – magyarázza Gyárfás Erzsébet, a lakóotthonban mindenki Zsóka nénije. Nevetnek is a PMZ tagjai, amikor Erzsébetnek szólítom.

A zenekar tagjai között van, aki takarítóként, más a kerámiaműhelyben, megint más a menzán dolgozik. „Mindenkinek megvan a kis keresete, amiből gazdálkodhat” – mondja Zsóka. Hangsúlyozza, az online világ az itteni lakókat is be tudja szippantani, ezért igyekeznek arra ösztönözni őket, hogy a szabadidejüket hasznosan töltsék. Fejlesztőfoglalkozásokon vehetnek részt, fejlesztőpedagógusokkal, pszichológusokkal, és állatasszisztált terápiát is nyújtanak nekik. De ugyanennyire fontos, hogy szabad akaratukból döntsenek, mit szeretnének csinálni. 

„Mindannyian intézetben nőttek fel, ahol különböző ünnepségeken már szerepeltek. Többször felvetődött, hogy milyen jó lenne zenélni, de nem volt zenei képzettségük hozzá. Egy volt kolléganőm elhívott ide egy zenészt. Miután felmérte, hogy nem igazán tudunk hangszeren játszani, azt mondta, mindenki iratkozzon be zeneiskolába, és egy-két év múlva keressük meg újra” – idézi fel az előzményeket Varga-Berta Zsolt. 
A zeneiskolába járásra viszont nem volt lehetőség, így meg is állt ez az ígéretes projekt – ám 2020-ban kitört a koronavírus-járvány. „Furcsa, hogy egy rossz helyzetből jó alakult ki. 

A covid idején az első hullámban látogatási és kijárási tilalom volt a lakóotthonban. Nagyon sok energiánk szabadult fel, ráértünk, és elkezdtünk megtanulni egy dalt.

Talán a Bóbitát vagy a Csiribirit” – emlékezik az együttes vezetője. 

„Az első próbán még egy bóvlibb szintim volt”

„Emlékszem az első próbára, akkor még egy bóvlibb szintim volt” – veszi át a szót Lotz Károly, Karcsi, aki szintetizátoron és gitáron játszik. „Mondtuk Karcsinak, hogy szórakozásból zenélj valamit. Erre elkezdett hamisan gitározni, mi meg énekeltünk. Egyre hangosabbak lettünk. Zsolti mondta, hogy mi lenne, ha zenekart alapítanánk. Én úgy voltam vele, hogy hagyjatok már ezzel, többször próbáltuk, úgysem fog sikerülni. Ő meg mondta, hogy hidd el, sikerülni fog, csak akarni kell” – meséli nevetve Vajda Gyöngyi, a PMZ egyik énekese.

Azóta nagyon sokat tanultak, fejlődtek. Kottát ugyan nem olvasnak, de a szöveg ott van előttük a kottaállványon, Karcsi pedig ismeri az akkordokat, hozza is és megmutatja nekem az énekeskönyvet. Mint megtudom, mindenkinek külön jelöléseket használnak a szerepéhez mérten, amit begyakorolnak, ez ad támpontot nekik. A csörgőkön Miller Ottó játszik, aki énekel is, Kovács Krisztina felel a kísérő hangszerekért, Csige Zoltán ül a dobnál, ő a fő énekes is. Tisztán és határozottan szól a hangja.
„Kiskorom óta szerettem volna dobolni. Amikor iskolába jártam, órán, szünetekben a ceruzáimmal próbálgattam a ritmusokat, egyre jobban ment. Saját magam tanultam meg végül. De nagyon sajnálom, hogy nem tudok mondjuk gitározni, ahhoz nem lenne türelmem” – meséli Zoli, aki innentől szinte a PMZ szóvivőjévé válik. De a többieket sem kell félteni, sokszor egymás szavába vágva mesélnek a közös zenélés öröméről. 

Kép

Fotó: Radványi Benedek

Karanténkoncerttel indult a történetük

Reptér, Ki vagyok én igazán, Edda-dalok – sorolják a kedvenc zeneszámaikat.
„Mindig az a kedvenc, amit épp tanulunk. A sok kedvencből kialakult mostanra egy repertoár” – magyarázza Varga-Berta Zsolt. A repertoárt pedig már színpadokon is bemutathatták. Többek közt Pátyon, Biatorbágyon, Budaörsön léptek fel. Az első koncertjük pedig hol máshol, mint a máltaiaknál volt. 
„Kitaláltuk, hogy ha vége lesz a kijárási tilalomnak, rendezünk egy karanténzáró bulit” – emlékszik vissza Zsóka. A fellépésüket vastaps fogadta. 

Ahogy Kriszti fogalmaz, ő a közönség örömét szereti a legjobban a zenélésben. 

Zsolt minden zeneszámot átdolgoz, az együttesre formálja, de bárki kísérletezhet, és mindenkinek megvan a maga erőssége.
„Ottónak például az esztétikai érzéke; ha bizonytalan vagyok valamiben, meg szoktam kérdezni. Karcsi nagyon pontosan és szépen énekel, lehet rá építeni. Én sem tudok kottát olvasni, ezért nehéz új dalt tanítanom. De Karcsi mindig érzi, hol van egy dallamnak vége. Szerintem, ha gyermekkorától komoly zeneoktatásban részesült volna, bármilyen szinten képes lenne játszani. A fő énekes, dobos Zolinak pedig nagyon jó a ritmusérzéke. Gyöngyi a mi csipogónk, aki mindig talál valami szerelnivalót a kottaállványon” – sorolja a PMZ vezetője. 

„Amikor megtanulunk egy dalt, mindig teszek hozzá valamilyen saját dobritmust, amit én találok ki” – fejti ki Zoli. „Én is így voltam ezzel, a múlt héten gyakoroltunk egy Kowalsky-dalt, és hülyeségből elkezdtem használni a cint. Zsolti meg mondta, hogy milyen jól hangzik” – teszi hozzá Ottó. 

Életre szóló élményre készülnek

Az együttes most nagy munkában van, hetente kétszer-háromszor próbálnak, mert életük eddigi legnagyobb fellépésére, a Befogadás Hangja Fesztiválra készülnek. „Attól én félek” – mondják többen is. 

A Befogadás Hangja Fesztivált május 8–9-én rendezik a MOM Kulturális Központ kupolatermében, ahol testi és értelmi akadályozottsággal élő profi és amatőr előadók állnak színpadra. Az esemény regisztrációhoz (regisztrációs díj/adomány: 1000 Ft) kötött. Az adományokat a fesztivál házigazdái a Pátyi Máltai Zenekar tagjainak zenei fejlődésére, képzésére, hangszerek vásárlására fordítják. A fesztivál speciális szükségletű és hátrányos helyzetű emberek által készített termékek vásárával is kiegészül: a Máltai Szeretetszolgálat műhelyeiben és a felzárkózó településeken készült kézműves termékekből lehet válogatni.

Az értelmi fogyatékossággal élők szavakkal gyakran nehezen tudják kifejezni magukat, de a művészeten, a zenén keresztül meg tudják szólítani a közönséget. A fesztivál célja, hogy megmutassák, mennyi akadályt képesek legyőzni. „Ha lehetőség lett volna rá, hogy kiskorukban felismerjék a tehetségüket, akkor ezt ápolni, fejleszteni lehetett volna. Így negyvenévesen kapták meg az esélyt” – véli Zsóka. „Jobb későn, mint soha” – veti fel Zoli.

A májusi rendezvény különleges számukra, hiszen eddig mindig egyedül lépett fel a PMZ, most viszont lesznek más fellépők is, akiknek profi zenei hátterük van. „Mi nem vagyunk zenészek, csupán amatőrök. Egyesek kicsit talán attól tartanak, hogy összemérnek minket másokkal. De mindent szeretnénk elengedni és örömből zenélni” – magyarázza Zsolt.
„Nem vagyunk olyan korszerűek, megelégszünk azzal, hogy Zoli dobol, Kriszti botokat csattint össze. Vannak eszközök, amikkel színesítjük a dalokat, de nincsenek elektromos eszközeink. Mi ezt ingyen csináljuk, elmegyünk, szívesen játszunk” – foglalja össze Ottó. „Nem vágyunk arra, hogy elmenjünk valamelyik nagy csarnokba, és ott zenéljünk” – mondja Zoli, a dobos. 

„Akkor mire vágytok?” – kérdezem. „Hát, ami most van. Örömzene.”

Kép

Fotó: Kovács Bence

Nemcsak szórakozás, hanem gyógyír is a zenélés

A zene közös pont lett a PMZ életében, megtölti a mindennapokat élményekkel, célokkal. Mindig van feszültség, hol nincs, de szeretettel, gondoskodással viselkednek egymással. „Van, hogy azt mondjuk Zsoltinak, hagyjál minket, fáradtak vagyunk. De amikor bejövünk és elkezdünk zenélni, nagyon gyorsan telik az idő. Mindig kérjük a próba végén, hogy ne menjünk még, játsszunk” – mesélik. Ezt vezetőjük is megerősíti: „Gyakran fásultan, rosszkedvűen, esetleg betegen jönnek próbára, de amikor zenélnek, mindez elpárolog. Feltöltődnek. Ez nem túlzás, így történik.” 

Május 9-én Mező Misi lesz a vendégművésze a PMZ-nek a MOMkultban. Együtt fogják elénekelni a Magna Cum Laude Piros az alma című számát, amit a zenekar mostanra jól begyakorolt. „Mindig hajlítva énekeltük az első sort. Zsolti erre azt mondta, hogy »Gyöngyi, Mező Misivel fogtok énekelni, nem kell hajlítani«” – meséli Vajda Gyöngyi. „Az van, hogy most Mező Misinek kell megtanulni azt, ahogy mi énekeljük” – folytatja viccesen az énekes-dobos Zoli. Kriszti szerint a fesztivál jó alkalom lesz arra, hogy megismerjék a többi zenekart is. 

„A találkozások, az, hogy Mező Misivel együtt énekelhetnek, életre szóló élmény lesz nekik. Ha olyan szépen el tudják játszani, ahogy a próbán, örülni fognak, hogy ők sem hátráltatták, hanem hozzátettek az eseményhez. Mindig emlékezni fognak rá, mesélni fogják” – véli Zsolt. 

„Biztosan elfogult vagyok, de nekem ők tökéletesek. Olyan szintre jutottak, ami érték. Úgy gondoljuk, ezt fontos felmutatni.” 

„Én attól lennék boldog, ha látnám őket örülni, és tele lenne emberekkel a Kupolaterem” – emeli ki Zsóka. 
„És ti mivel lennétek elégedettek a májusi fellépés után?” – kérdezem tőlük még búcsúzóul. „Mindenki tapsol, kétszáz ember, és visszatapsolnak” – mondják. „Meg, ha utána majd arról beszélnek, hogy hallottad a PMZ-t? Hallgasd meg őket!” – teszi hozzá a dobosuk.