Szám Kati: Ringató – #Szembefordított tükrök
Amikor gyerekként először láttam meg a gardróbszekrény egymásnak fordított tükörajtóit, azt hittem, egyszerűen ismétlődnek a folyosóvá mélyülő képek. Pedig hogy is lehetne ugyanaz? Hisz minden újabb tükröződésben ott az összes előző kép.
1. A szélben fodrozó faleveleket nézte az ég alatt, messze galambok turbékoltak, a cseresznyefán rigók csicseregtek, közelebb zümmögve körözött valami, a szomszédban talán kávéscsészék koccantak. Érezte a hintaágy napszítta vásznának illatát. Mindenki jóllakott a házban, a gyerekek elaludtak, bepakolt a mosogatógépbe is, a túrótortának még jó 15 perc kellett.
Ő csak tízet fog itt heverészni. Ez a béke – gondolta. Valahonnan régről volt ismerős, átjárta minden sejtjét. Becsukta a szemét, hagyta, hogy lebegjen, át abba a titokzatos múltidőbe, amelyben ugyanígy ringott az ég, és nézte a fényben villódzó játékos leveleket az égen. Akkor ez volt a világ: a levelek, a madár- és bogárkahangok, a zsongító illatok, a ringató karok.
Azok a karok talán már zsibbadtak és sajogtak, de egyetlen dolog volt fontos: hogy őt megnyugtassák, talán egy hosszú sírás után – ismerte jól ezt az érzést. Három gyerekkel rótta ő is a hosszú köröket.
De most minden izma elernyedt, és újra ő volt a tavaszillatú, zsongó világ közepén. Arra gondolt, hogy őt is annyira szerették, amennyire ő most szeretni tud.
Aztán eszébe jutott, hogy a konyhában felejtette a komposztosvödröt, még beszalad érte, mielőtt megnézi a túrótortát.
2. A kerti székből figyelte, ahogy a lánya ringatózik a hintaágyban, és a falevelek árnyéktáncot járnak az arcán. Csak elaludt végre egy kicsit. Jó sokat kellett győzködni. Szerette volna megsimítani a homlokát, de akkor biztosan felébredne. Mintha mosolyogna, nem is a szája, inkább a sűrű szempillákkal lezárt szemek. Hosszú ujjai picit megremegtek, mintha az orgonaillatú szél játszana velük. Öt hete az ugrásra kész vadak rövid, ájulós álmát alussza, enni sincs ideje, de most jól beebédelt, a mellkasa nyugodtan emelkedik és süllyed. Lám, egy anya csak az alvó, egészséges, jóllakott gyereke mellett nyugodt – ezen elmosolyodott.
Aztán arra gondolt, hogy babakorában hányszor hajolt közel hozzá – hogy a férje azért észre ne vegye –, hogy lélegzik-e még. Nézte az alvó, 25 éves lányát, akinél ma délután ugyanezt a mozdulatot látta, amikor a babakocsi fölé hajolt.
Mintha megigazítaná a takarót az öthetes kisfiún. Jól ismerte ezt a be nem vallott, aggódó kémlelést, amely szinte azonnal követi a boldogság pillanatát, amelyben még csodálod a nyugodtan alvó alabástrom arcocskát. Boldogság és aggodalom. Fény és árnyék.
A madarak csicseregnek, tíz perc hosszú idő az idő hintájában, ahol egy emberöltő addig tart, amíg a babakocsiból nyöszörgés nem hallatszik. És a 25 éves gyermek egy szempillantás alatt ismét anyává változik. Az anya pedig nagyivá.
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>