„Kétszer meg kell gondolnunk, mielőtt kinyitjuk a szánkat” – beszélgetés Dunda György kárpátaljai újságíróval

Milyen a háborús helyzetben kárpátaljai magyarnak és kárpátaljai magyar újságírónak lenni? Miért tért vissza a magyar nyelvű lap teljes szerkesztősége az ijedtség hetei után? Dunda Györggyel, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatójával, a Hír Tv és a Magyar Nemzet kárpátaljai tudósítójával és a Külhoni Média a Családért-díj zsűritagjával beszélgettünk, aki kapitányként egy percre sem hagyta el a viharban álló hajót.

Dunda György
Fotó: Matúz Gábor

– A háborús helyzet magánemberként milyen traumát és fókuszváltást jelentett az életedben?
– Itt, Kárpátalján 2022. február 24-ét életünkben nem felejtjük el. Az egyik kollégám hat óra előtt pár perccel telefonon ébresztett, és csak annyit mondott: elkezdődött. Az a nap egy örökkévalóságnak tűnt. Mi a helyes cselekedet? Mit kell most tenni? Ez járt az agyamban. Ismerősök, barátok, kollégák indultak át a határon. A bátyámék is felkerekedtek a kisgyermekükkel, és nálunk is az volt a legfőbb kérdés: menni vagy maradni? Ha azt látod, hogy mindenki megijed és szalad, akkor a legnehezebb annak az ellenkezőjét tenni, miközben a legfontosabb a családod biztonsága. Végül arra jutottam, hogy a feleségemnek és a hatéves kisfiamnak elrendezem, hogy Magyarországon biztonságos helyen legyenek. Barátok, rokonok, nagyon sok ismerős és ismeretlen ember ajánlott fel lakhatást, ez azokban a nehéz percekben különösen meghatott. Én úgy döntöttem, hogy nekem maradni kell.

A Kárpáti Igaz Szó lapvezetőjeként sem tehettem meg, hogy lelépek, a küldetéstudat, a felelősség, hivatástudat nem engedi, hogy az ember kapitányként elsőként távozzon a hajóról.

A feleségem viszont azt mondta, hogy nélkülem nem indulnak sehova, lesz, ami lesz. Az első egy-két éjszakát nem kívánom az ellenségemnek sem, egész éjjel forgolódtam, aludni természetesen nem tudtam, az járt a fejemben, hogy jó döntést hoztam-e, nem túl nagy-e a kockázat, hiszen az első napokban nem tudtuk, hogy Kárpátaljára nem csapódnak-e majd be rakéták. Azonban hála az Égnek, viszonylag a béke szigete maradt.

Persze nagyon nyomasztóak a mindennapok, mert mindenfele csak háborúval kapcsolatos dolgokkal, hírekkel találkozik az ember, de nem szakadt szét a családunk, ahogy sajnos, sokaknál megtörtént. Sok esetben nem a nők és a gyerekek, hanem a férfiak utaztak ki, mert tudták, hogy egy idő után a katonakötelesek már nem mehetnek. Fontos kérdés, hogy mi lesz, ha esetleg kinyílnak a határok. Félő, hogy nagyon sok család nem Kárpátalján, hanem a határ túloldalán fog újra egyesülni. Szeptemberhez közeledünk, és nagy dilemma, hogy a gyerekek hol kezdjék el az iskolát. Ha Magyarországon vagy más nyugati országban, akkor annak az esélye, hogy hazatérjenek, szinte a nullához fog közelíteni.

A munkatársaim közül azok, akik kimentek, az első hetek után, miután megnyugodtak, visszatértek, és én mindenkit arra bíztatok, hogy itt, a szülőföldjén van rá szükség. Apáink, nagyapáink is megéltek kegyetlenül nehéz időszakokat a szovjet rezsim idején, a második világháború alatt. 1920 óta Kárpátalja ide-oda csapódik a történelem tengerén; attól függően, mikor milyen államalakulathoz tartozik, minden nemzedékének megvan a saját keresztje.

Ez most a korábbinál szörnyűbb, de ezzel együtt is úgy gondolom, aki teheti, Kárpátalján folytassa.

Miközben megértem, hogy külföldön nyugodtabb, kiszámíthatóbb és biztonságosabb az élet, mint Ukrajna bármelyik szegletében. Megértem, hogy az emberek belefáradtak a szélmalomharcba, ami gazdaságilag, társadalmilag Kárpátaljára jellemző Ukrajna részeként, hiszen hol színes forradalmak borítják itt az életünket, hol gazdasági nehézségek.  A háború legnagyobb gazdasági nehézségeit elsősorban Ukrajnában szenvedik meg majd az emberek, de a gazdasági problémák túllépnek a határokon, Magyarországon, Bécsben sem lesz könnyű.

Kép
Dunda György családja
Dunda György feleségével és kisfiával – Fotó: Dunda György

– Már az újságíró is beszél belőled. Láttuk az elmúlt hónapokban, hogy a háborúnak a média nemcsak tükre, hanem sokszor alakítója is. Ugyanakkor nagyon nehéz átlátni a háttérben zajló diplomáciai vagy akár gazdasági érdekeket. Emlékszem, hogy a Facebook-oldaladon a háború előtti napokban épp egy megnyugtató posztot írtál, aztán napok alatt megváltozott a helyzet, és mégis kitört a háború. A lapotok neve Kárpáti Igaz Szó. Mennyire érzed azt újságíróként, hogy a birtokában vagy az igaz információnak? Hogy lehet ilyen helyzetben az igazságot megtalálni?

– Az igazságnak most nemcsak itt Ukrajnában, de világszerte is nehéz a birtokában lenni, hiszen, ha Kijevből szemléljük a dolgokat, akkor egyfajta álláspontot látunk, ha Moszkvából szemléljük, akkor egy másikat, ha Washingtonból, Londonból, és folytathatnánk a fővárosok sorát, akkor egy harmadikat, negyediket, és akkor még Budapestre, az anyaországra nem is tértem ki. A diplomáciai, gazdasági kulisszák mögött zajlanak olyan események, amelyekről nekünk csak sejtéseink vagy találgatásaink lehetnek. A háború kitörése előtt az ukrajnai politika vezetés próbált megnyugtatni, hogy az egész csak hisztériakeltés. Arra számítottunk, hogy a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság területét az oroszok el akarják foglalni, de ott volt egy befagyott konfliktus, hiszen ne felejtsük el, ott 2014 óta háború zajlik, egy pillanatig nem hallgattak el a fegyverek, csak már annyira megszoktuk a halálos áldozatokról szóló híreket, hogy csak pár soros mínuszos hírként kerültek be a lapokba. Ám február 24-én Kijev bombázásával totális háború indult. A legfontosabb kérdés, hogy mikor és hogyan érhet véget ez a háború, és az a legszomorúbb, hogy nem látom azt a forgatókönyvet, ami valamilyen pozitív megoldást hordozna. Rossz és még rosszabb forgatókönyveket olvasok ki abból a hatalmas információhalmazból, amiben újságíróként benne vagyok. Pedig nagyon pozitív beállítottságú ember vagyok, nálam a fél pohár az mindig majdnem tele van, és véletlenül sem majdnem üres.

Ukrajnában eléggé egyoldalú a tájékoztatás. Hadiállapot van érvényben, ilyenkor szigorú törvények vonatkoznak a médiára, a hírtartásra, például kizárólag ukrán hivatalos forrásokból dolgozhatunk, oroszországi forrásokat egyáltalán nem használhatunk. Az internet az IP-címek alapján blokkolva van, tehát hozzá sem lehet jutni. Nemrég egy-két napot Magyarországon töltöttem, ott tudtam nézni orosz csatornát, hihetetlen, hogy ugyanarról a háborúról van szó, mégis mintha két különböző történésről beszélnének.

Nagyon oda kell figyelni az Ukrajnában dolgozó újságírónak arra, hogy véletlenül se a moszkvai álláspontot tükrözze, mert az egyenesen büntetendő.

Még a Facebook-tartalmainknál is kénytelenek voltunk a hozzászólások lehetőségét korlátozni, mert vannak, akik nem értenek egyet az ukrán politikával, sőt megkérdőjelezik Ukrajna területi integritását, viszont a felelősség minden esetben az adott médiumé, ha egy huszárkodó kommentelő okoskodik, a balhét a lap vezetőjének kell elvinni.

Kép
A Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége, Ungvár - Kép: KISZO
A Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége, Ungvár - Kép: KISZO

– Az ukrajnai szabályok a Hír Tv és a Magyar Nemzet tudósítójaként mennyire vonatkoznak rád?

– Ott egy picit más a helyzet, az ember igyekszik egy objektívebb, teljesebb képet adni, de nagyon résen kell lenni, hogy mi az a határ, amíg az ember az objektivitásban marad. Ne felejtsük el, hogy a tudósítók Ukrajna területén élnek. Néha olyan kritikákat is kapunk, hogy a kárpátaljai magyar közösség miért nem lázad fel, miért nem utasít el dolgokat például a behívás kapcsán, a háború kapcsán. Nekünk holnap is itt kell élnünk, maradnunk, ebben az indulatos, háborús közegben; a háborús agresszió a hétköznapokban, a gondolkodásban is agressziót szül. Aki ma magyarként Kárpátalján van, kétszer meg kell gondolnia, mielőtt kinyitja a száját.

– Mi az újságíró feladata egy ilyen helyzetben?

– Én úgy gondolom, hogy elsősorban biztos pontot adni az embereknek. Egy pillanatig sem függesztettük föl a lapnyomtatást, a lapmegjelenést, és az online tartalmaink számát gyakorlatilag megdupláztuk, mert az információra egy ilyen helyzetben különösen szükség van. A legfontosabbnak a nyugalom megőrzését tartom, azzal, hogy a kárpátaljai magyar sajtó, a mi lapunk vagy a többi lap, rádió, televízió megjelenik és műsort sugároz, hogy továbbra is van magyar szó, továbbra is van magyarság, közösség.

Becsléseink szerint 20–30 százalékra tehető a magyarok elvándorlása a háború miatt, és már a háború előtt sem álltunk jól, az elvándorlás folyamatos volt. Vajon vannak-e még százezren Kárpátalján? Ezt a kérdést sokan fölteszik, és ezzel kapcsolatban van egy nagy dilemmánk: ha esetleg nem is vagyunk már annyian, érdemes-e ezt hangsúlyozni, mert a százezer olyan lélektani határ, hogy az ember azt mondja: hát, akkor megyek én is a többiek után az anyaországba, és megpróbálunk új életet kezdeni. Hiszen a gazdaság mellett a nyelvtörvények, az oktatási törvények a háború előtt is megkeserítették az életünket, és ezek semmit sem változtak. A másik oldalról meg úgy gondolom, hogy nem folytathatunk struccpolitikát: ahhoz, hogy újra lehessen építkezni, leltárt kell készíteni.

Én azt mondom, hogy muszáj kitartani, igenis lesz jövője, mert a sok minden túlélt kárpátaljai magyarság ezt a sokkhatást is ki fogja heverni.

– Te is a Külhoni Média a Családért-díj zsűritagja vagy, ahol évek óta az a szilárd meggyőződésünk, hogy nemcsak kenyérre van szüksége az embereknek, hanem lelki, szellemi táplálékra is, például olyan médiára, amely tudja támogatni őket a mindennapokban. A Kárpáti Igaz Szó segítséget kért szolidaritási előfizetések formájában. Hogyan tudunk még segíteni?

– A sajtót is elképesztően hátrányosan érinti ez a helyzet, hogy csak egy példát mondjak: amint kirobbant a háború, az első hónap alatt 30–40 százalékkal ugrottak meg a nyomtatási költségeink, mert az ukrajnai sajtó, a nyomdák Belarussziából szállították a papírt, ami egyik napról a másikra megszűnt, és Nyugat-Európából sokkal drágább áron érkezik, az egyéb inflációs hatásokról nem is beszélve. Az elvándorlással 20–30 ezer kárpátaljai magyar ember és potenciális előfizető kiesett, ők már újságvásárlásra, -előfizetésre szintén nem költenek pénzt. Ezért hirdettünk egy úgynevezett szolidaritási előfizetést, amit az Erdélyi Újságíró Egyesülettel találtunk ki közösen. Erdélyből, Vajdaságból, Felvidékről is érkezett már segítség, a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Nemzet is támogat. Magánszemélyeknek 20 ezer forintba, jogi személyeknek 30 ezerbe kerül a szolidaritási előfizetés, ezért küldjük a hetilap elektronikus változatát, de aki igényli, annak havonta postán is tudjuk küldeni. Emellett podcastjainkat és heti friss videós tartalmainkat is megküldjük.

Szerkesztőségek, cégek, alapítványok ás magánszemélyek támogatását is várjuk, hogy meg tudjuk őrizni Kárpátalján a magyar nyelvű tájékoztatást, hogy ebben a megnehezedett gazdasági, szociális, háborús helyzetben a munkatársaink megélhetését biztosítani tudjuk, és ne kelljen Magyarországra költözniük új életet kezdeni, új munkát keresni. Hogy megőrizzük az alkotóközösségünket.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti