A fák anyja, aki „túl iskolázott és erős” volt – Wangari Maathai környezetvédelmi aktivista

Bukolikus gyermekkorból az oktatás élvonalába

Wangari Maathai életútja már önmagában is egy nőjogi nyilatkozat. A nemi és faji esélyegyenlőség terén nem éppen élen járó Kenyában, 1940. április 1-én látta meg a napvilágot. Apja egy ideig egy fehérek által birtokolt farmon dolgozott, ahol a kis Mathaai naphosszat időzött a természetben. Aztán a gyermekek továbbtanulása érdekében anyja 1947-ben útra kelt a családdal, így a kislány elkezdhette a Mathari Katolikus Misszió bentlakásos elemi iskoláját. Itt mindössze négy év alatt folyékonyan megtanult angolul, illetve áttért a katolikus hitre. Osztályelsőként végzett, ezért megadatott neki, hogy az ország egyetlen, lányok számára fenntartott katolikus középiskolájában folytassa tanulmányait.

Wangari Maathai gyermekkorával párhuzamosan zajlott a kelet-afrikai gyarmatbirodalom felbomlása, ami reményt jelentett az őslakosok felemelkedésére. Ebbe illeszkedett a John F. Kennedy által létrehozott Airlift Amerika program is, amely a tehetséges afrikai diákok külföldi tanulmányait támogatta.

Maathai pedig azon 300 szerencsés kenyai diák egyike lehetett, akik 1960-ban egyetemi ösztöndíjat nyertek az Egyesült Államokba.

Alapfokú diplomáját a kansasi Mount St. Scholastica College-ban szerezte biológia szakon, majd Pittsburgh-ben tanult tovább. Itt találkozott először a természeti értékek helyreállításának problémájával, amikor helyi környezetvédők egy csoportja a város légszennyezését próbálta mérsékelni.

PhD fokozatának megszerzését Németországban kezdte, majd hazatért, és Nairobiban doktorált. Ezzel párhuzamosan megszületett a fia és a lánya. A kenyai többpárti demokrácia álma viszont hamvába holt, ugyanis a választások alatt a progresszív elveket valló politikus, Tom Mboya merénylet áldozata lett. Ellenfele, Kenyatta elnök pedig bebetonozta az ország autokrata rendszerét.

A tudomány berkeiből a környezetvédelem élvonalába

Wangari Maathai a Nairobi Egyetemen kapott állást, előbb az anatómia főoktatójává, majd az állatorvosi tanszék vezetőjévé nevezték ki. Mivel kenyai nőként először töltötte be ezeket a tisztségeket, életútja elkerülhetetlenül összeolvadt a női egyenjogúság terén vívott küzdelmekkel. Több civil szervezetbe is belépett, amelyek közül a Kenyai Nők Nemzeti Tanácsa (National Council of Women of Kenya, azaz NCWK) jelentette a legtöbbet a környezetvédelmi munkája szempontjából.

A szervezetet ugyanis egyre több nő kereste fel a kenyai vidék folyamatosan romló környezeti problémáival: patakok száradtak ki, az ültetvények egyre kevesebb hozamot nyújtottak, a szükséges tűzifáért pedig hosszú útra kellett elindulniuk gyalogszerrel. A biológusként végzett Maathai hamar átlátta a kormányzat által felelőtlenül végrehajtott erdőírtások és a környezet jelenlegi állapota közötti összefüggést. Végül az NCWK támogatásával létrehozta az első faiskolát, amelyből később környezetvédelmi hagyatékának legszebb ékköve, a Zöld Öv Mozgalom (The Green Belt Movement) is kinőtt.

Wangari Maathai arra bíztatta a kenyai nőket, hogy a közeli erdőkben keressenek magokat, és így a környéken őshonos fákból faiskolákat hozzanak létre.

Sikerült elérnie, hogy az asszonyok minden egyes elültetett palánta után egy kisebb összegben részesüljenek, ezzel ezreknek biztosított megélhetést a súlyos munkanélküliséggel és szegénységgel sújtott országban. Az ENSZ támogatását is élvező, általa alapított Zöld Öv Mozgalom így csaknem 51 millió fát ültetett Afrika-szerte.

Kép

Wangari Maathai - Kép: Profimédia - Red Dot

2010-ben megjelent könyvében az afrikai vallási hagyományokat és a kereszténységet is a környezeti aktivizmus erőforrásaiként elemezte. Emellett kifejezetten nagy hangsúlyt adott a közösség felelősségének a mozgalom munkájában: „Mindannyiunknak keményen kell dolgoznunk, hogy változást érjünk el a régióinkban és az országunkban, valamint a világ egészén. Ez azt jelenti, hogy keményen dolgozunk, és együttműködünk egymással."

„Túl iskolázott, túl erős, túl sikeres és túl nehezen kezelhető”
A női egyenjogúság nehézkes elfogadását jelzi Wangari Maathai házasságának zátonyra futása is. A szintén Amerikában tanult férje 1977-ben elhagyta őt és három közös gyermeküket, majd két évig húzódó per végén ki is mondták a válást. A férfi azzal indokolta a kapcsolat megromlását, hogy Maathai túlságosan erős gondolkodású, „nem engedelmeskedik a férfiaknak, és ezzel megszegi az afrikai tradíciókat”, emellett házasságtöréssel is vádolta. A bíró nemcsak igazat adott a férjnek, hanem 6 hónap börtönre is ítélte az asszonyt, mert Maathai korruptnak és inkompetensnek nevezte a nyilvánvalóan részrehajló eljárás során.

Harc a demokráciáért

Wangari Maathai „nehezen kezelhetősége” a demokratikus Kenyáért folytatott küzdelemben is bőven megmutatkozott: több ízben nyilvánosan foglalt állást az ország felett basáskodó autokrata rendszer és a hozzájuk köthető, természetromboló beruházások ellen. Külföldi kapcsolatait és a kormányfüggetlen civil mozgalmát arra is felhasználta, hogy leváltsa a választási csalásokkal hatalmon maradó egypártrendszert. Érdemi párbeszéd helyett azonban többször is megpróbálták elgáncsolni a Zöld Öv Mozgalmat, a kormány lejárató kampányt indított ellene a központilag irányított médiában. „Őrült nőnek” titulálták, az elnök, Daniel arap Moi pedig nyilvános beszédeiben arra utasította őt, hogy „az afrikai hagyományok szerint legyen megfelelő nő, tisztelje a férfiakat, és maradjon csendben”. Ez azonban csak olaj volt a tűzre.

Maathai nemzetközi diplomatáknak és civil szervezeteknek küldött tiltakozó levelei és az őt támogató tüntetések végül oda vezettek, hogy a külföldi befektetők 1990-ben kihátráltak a kormány természetromboló projektjei mögül.

A bosszú persze nem maradhatott el: 1992-re összeállt egy leszámolási lista, amelyen több demokráciapárti aktivista neve mellett Wangari Maathai is szerepelt. Az egypártrendszer ellen felszólaló kenyaiakat sorra vitte el a rendőrség, majd bíróság elé állították őket hazaárulás és lázítás vádjával. Maathai három napig tudta elbarikádozni magát az otthonában, mire a hatóságok átvágták az ablakait védő rácsokat, és elhurcolták őt is. Ekkor ismét a külföldi kapcsolatai mentették meg: amerikai diplomaták a nemzetközi kapcsolatok megromlásával fenyegették meg Kenya kormányát, amennyiben nem igazolja a bebörtönzöttek bűneit. Végül ejtették a vádakat. Amikor Maathait óvadék ellenében szabadon eresztették, néhány aktivista társával éhségsztrájkba kezdett. A tiltakozás negyedik napján a rendőrök erőszakosan oszlatták fel a tüntetést, az asszonyt pedig eszméletlen állapotban szállították kórházba. Ez természetesen még inkább borzolta a kenyai és nemzetközi kedélyeket, további tiltakozásokat szült, így a politikai foglyokat 1993-ban végül szabadon eresztették.

Több politikai megmozdulás, jelölés és kudarcba fulladt választás után Wangari Maathai 1998-ban tudomást szerzett arról, hogy a kormány közterületnek számító erdőket kíván privatizálni, ami ellen újabb tiltakozáshullámot indított.

Amikor a Zöld Öv Mozgalom tagjaival és a sajtó képviselőivel fát kívánt ültetni az őrzött területen, csapatát – köztük őt magát is – brutálisan bántalmazták, majd a rendőrség a videófelvételek ellenére is megpróbálta eltussolni az ügyet.

Ennek eredményeként nemzetközi botrány kerekedett, és Nairobi-szerte diáktüntetések kezdődtek az elnyomó kormány ellen. Maathait az elkövetkező években több ízben is letartóztatták, majd vád híján szabadon eresztették.

A béke hírnöke

Politikai és környezetvédelmi aktivizmusa a 2002-es kenyai választásokra érett be. A demokráciapárti ellenzéket egyesítő Nemzeti Szivárvány Koalíció (National Rainbow Coalition) leváltotta a regnáló hatalmat, 2003-ban pedig Wangari Maathait a Környezetvédelmi és Természeti Erőforrások Minisztériumában nevezték ki miniszterhelyettesnek.

Első környezetvédő aktivistaként – egyben első afrikai nőként – 2004-ben kapta meg a Nobel-békedíjat, méghozzá a fenntartható fejlődéshez, a demokráciához és a békéhez való hozzájárulásáért. A Nobel-bizottság így fogalmazott az elismerés kiosztásakor: „Maathai bátran kiállt a kenyai elnyomó rezsim ellen. Egyedülálló cselekedetei hozzájárultak ahhoz, hogy felhívják a figyelmet a politikai elnyomásra – nemzeti és nemzetközi szinten is. Sokak számára inspirációt adott a demokratikus jogokért folytatott harcban, és különösen a nőket bátorította helyzetük javítására.”