„A ruhában fetrengő gyerek képe is vonzza” – Egy nyomozó tapasztalatai a pedofil bűnözőkkel

Amikor a tudomásomra jut, hogy elfogtak egy elkövetőt gyerekpornográf felvétel birtoklásáért, mindig arra gondolok, hogy ezeket a felvételeket valakinek meg kell néznie, ellenőriznie kell. Például önnek. Tanítanak megküzdési stratégiákat az egyetemen?

Nem tanítják, ezt mindenki saját magában rendezi el. A munka fontos része, hogy áldozatokat azonosítsunk, amiben nemzetközi rendszerek segítenek. Ha találunk egy képet, azt össze tudjuk hasonlítani a rendszerben lévőkkel, és ha valamelyik országban már azonosították a gyereket és az elkövetőt, ezekről rögzítik a releváns információkat a rendszerben. Nekünk azokat a felvételeket kell alaposabban megvizsgálni, ahol az áldozatokat még nem azonosították.

Ez sok munkával járhat.

Amikor lefoglaljuk az eszközöket, az összes tárolt felvételt meg kell nézni, és csak utána tudjuk leszűrni, hogy mi a további teendő. Persze ezt nem könnyű feldolgozni, nem lehet hozzászokni, de én úgy rendezem magamban, hogy előttem van a cél. Mit szeretnék ezzel elérni? Hogy az elkövetők meglegyenek, a gyerekeket sikerüljön beazonosítani, mert lehet, hogy még mindig abúzusnak vannak kitéve. Azért is fontos, hogy alaposak legyünk, mert lehet, hogy a háttér, a környezetben lévő tárgyak alapján jutunk előbbre.

Milyen tárgyakból lehet következtetni?

Volt már, hogy fél rendszámtábla, sörösdoboz, csokipapír vagy samponosflakon alapján tudtunk kinyomozni egy ügyet.

Az internet nemzetközi, ha felkerül egy új felvétel, az gyorsan el tud terjedni több országban, a hatóságok ezért kommunikálnak egymással. Nem kirívó eset, hogy Amerikából szólnak, hogy találtak olyan képet, amelyen a használati tárgyakon magyar feliratok vannak. Tudni kell, hogy vannak olyan visszatérő felvételek, amelyek ezekben a körökben hírnevet szereztek maguknak, ezek többször felbukkannak. Aki pedig valami új, saját tartalommal jelenik meg, azt tisztelni kezdik a többiek. Ezeknek a csoportoknak is van egy dinamikája, hogy éppen mit tartanak jónak a saját szempontrendszerük szerint.

Például egy fotó a Facebookról, ami a családi vakáción készült? Tényleg felbukkannak ilyen képek elkövetői körökben?

Rendszeresen találkozom olyan képekkel a munkám során, amelyek ruhában lévő gyerekekről készültek, és nem tudjuk, hogyan jutottak el az illetőhöz. Feltehetően a közösségi médiából töltik le, ezért a saját ismeretségi körömben egyáltalán nem szoktam javasolni, hogy kirakjanak bármilyen képet a gyermekről, mert az előbb-utóbb akár egy ilyen elkövető birtokába is kerülhet.

A fürdőző, pózoló vagy fekvő gyerek kifejezetten kedvelt az elkövetői körökben.

Ruhában fetrengő gyerek? Egy ilyen kép is érdekli őket?

Természetesen. Ahogy mondtam, nem könnyű új felvételeket szerezni, ezek a személyek pedig mindig azon lesznek, hogy friss tartalmakhoz jussanak. Az elkövetőt egy számára erotikusnak tűnő póz érdekelni fogja, mindegy, hogy a gyermek ruhában van vagy sem. Olyan elkövetővel is találkoztam, akinél kevesebb olyan felvételt találtunk, amely törvényi értelemben tiltott volt, inkább tele volt képekkel, amelyek tizenkét év körüli kislányokat ábrázoltak, klasszikus beállított modellfotókról beszélünk. Kihívó fehérneműben pózoltatják őket, ami jogszabály szerint nem pornográf felvétel, azonban az elkövetéshez szorosan kapcsolódik.

Vannak olyan elkövetők, akik azzal nyugtatgatják a lelkiismeretüket, hogy „csak nézegetik a képeket”, és úgy gondolják, hogy amit csinálnak, az nem is olyan rossz, mintha mondjuk hozzáérnének az áldozathoz. De közben tudniuk kellene, hogy a felvételek úgy készülnek, hogy valaki bűnt követ el a kiskorúak ellen. Mit gondol erről rendőrként?

A törvényben vannak fokozatok. Enyhébben kezeli azt, aki megszerzi vagy tartja, ennél egy fokkal keményebben bünteti, ha másnak kínálja, átadja vagy hozzáférhetővé teszi, és még szigorúbb a szankció, ha ő maga készíti, azzal kereskedik, vagy nagy nyilvánosság előtt terjeszti. Amikor már szexuális cselekményt is végez vagy végeztet a gyermekkel, akkor már a gyermekpornográfia mellett szexuális erőszak vagy szexuális visszaélés is megvalósul. Az is elkövető, aki nézegeti, ezzel nem lehet védekezni. Van erről pszichológiai tanulmány (Sullivan-féle szexuális abúzus spirál), hogy hogyan jutnak el ezek az elkövetők addig, hogy szexuális erőszakot követnek el gyerekek sérelmére. Röviden összefoglalva, először csak kialakul a vonzódás, amelyet bűntudat és félelem övez, majd folyamatos fantáziálás mellett torzulnak a félelmek, többek között külső hatásokra is hamis visszaigazolásokat találnak a cselekményre, hogy ez rendben van, nincs vele probléma.

A fantázia folyamatosan elhatalmasodik, majd már gyermekek társaságát keresik, később pedig érintkezni is szeretnének velük.

A mostani helyzet annyiból rosszabb, hogy az interneten ezek az emberek meg tudják találni egymás társaságát, így megerősíthetik magukban és egymásban azt a gondolatmenetet, hogy amit éreznek, az rendjén van, sőt néha tippeket is adnak egymásnak, hogyan édesgessék magukhoz az áldozatukat, és rejtőzzenek el a hatóságok elől, hogy ne derüljön ki. Így, hogy könnyebben teremtenek kapcsolatot, a „nézegetőkben” is felerősödhet a gondolat, hogy „mégis lehetne csinálni valamit”.

Magyar rendőrök is regisztrálnak ezekre az oldalakra inkognitóban?

Az internet egy rejtett részén, a dark weben mindenféle fórumot meg lehet találni, előszeretettel használják bűnözői csoportok, mert nehéz lekövetni, hogy ki és mikor lép be a rendszerbe. A dark web kifejezetten olyan weboldalakat jelent, amelyekre nem lehet rákeresni, azok helyét pontosan ismerni kell, és csak speciális, titkosított böngészővel lehet elérni, ennél fogva is népszerű az elkövetők körében. Ezen a helyen tehát létrejöttek ezek, a gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos információkat megosztó csoportok, s ott az elkövetők az élményeikről szeretnének beszámolni, esetleg felvételeket megosztani. Ezeket a csoportokat nemcsak a magyar, hanem a többi hatóság is nyomon követi, ezt a bent lévő személyek is nagyon jól tudják, mert írják is, hogy „Ne mondj el magadról túl sok személyes infót, mert rendőrök is vannak köztünk!” Az azonosítás nehéz, de nem lehetetlen.

Volt olyan ügy, amely a többihez képest is jobban megrázta?

Voltam olyan helyszínen, ahol még a többihez képest is áldatlan állapotok uralkodtak. Két kislányt kellett kimenekíteni onnan, ők állami gondozásba kerültek. Féltestvérek voltak, és megrendítő volt látni, hogy mennyire ragaszkodtak egymáshoz, hiszen a hétköznapokban is csak egymásra támaszkodhattak.

Hat-hét éves gyerekek voltak, akik a szüleik sorsával annyira nem is foglalkoztak, inkább csak az számított, hogy ne válasszák szét őket.

Ez még az én munkámban is különösen erős élmény volt.

Kép

Szabó Bence százados - Kép: Éder Vera

Ilyenkor mindkét szülő részt vesz a bűncselekmény elkövetésében, vagy inkább a titkolózás a jellemző?

Jellemzően valamelyik fél titokban csinálja, de láttunk már olyat, hogy az egyik fél tudott a másik beállítottságáról, de arról nem, hogy konkrétan a saját gyerekeikhez is közeledett. Van olyan, hogy a házasság során megtudja a férj vagy a feleség, hogy a párja gyermekkorú személyekhez is vonzódik, mégis együtt maradnak. Találkoztam olyan esettel, ahol két gyerek élt a családban, és az egyik házastárs meg volt győződve arról, hogy a gyerekek tabuk, de a házkutatás során kiderült, hogy képeket készített róluk a másik. Illetve olyan is volt, hogy a férfi ismerkedett egy gyerekkel élő nővel, elmondta elsőre, hogy ő ilyen, de nem ér a gyermekhez, „csak nézegeti” a felvételeket, és így lett párkapcsolatuk. Az is érdekes, hogyan képeződik le a másik tudatában, hogy a saját gyermekéhez hogyan viszonyul egy ilyen beállítottságú ember. 

Az elkövetők profiljáról mit lehet tudni?

Magyarországon egyelőre nem működik tényleges profilozás. Amerikában ennek nagy hagyománya van, de nálunk még nem terjedt el. Az elkövetők többségének annyira abnormális a szexuális skálája, hogy ebbe a gyerekek is beleesnek, de ezeknél a személyeknél sokszor nemcsak kiskorúakról szoktunk képeket találni, hanem például állatokról is. Ezekben az esetekben általában arról van szó, hogy a gyermekekhez azért közelednek szexuálisan, mert ők odaadók, manipulálhatók – míg egy felnőtt könnyebben az uralma alá tudja hajtani őket –, és ez vonzza az elkövetőket.

Sokszor kiderül, hogy az érintettek a normál szexuális életükben nem tudnak funkcionálni, nem úgy ismerkednek, rengeteg frusztrációjuk van.

Tapasztalat alapján azt mondhatom, hogy nincs egyértelmű profilja az elkövetőknek, korban és nemben sem. Érdemes tudni például, hogy az elkövetők 10–12 százaléka nő. Lehet szegény, jómódú, van huszonéves, de lehet akár 70–80 éves is.

Ahogy a Csapda a neten című cseh dokumentumfilmben is láthattuk ezt. Egyre több olyan esetről lehet hallani, hogy gyerekeket interneten közelítenek meg, édesgetik őket, manipulálják, esetleg képet is sikerül szerezni róluk. Hogy lesz ezekből az ügyekből eljárás?

Ha a feljelentést magánszemély teszi, hozzátartozó, pedagógus, akkor általában szorgalmazzuk azt, hogy minden rendelkezésre álló információt mentsenek el. A beszélgetést, a kapott, illetve küldött képeket, a profilnevet, mert van, hogy a szolgáltató is észleli a problémát, és egyszerűen letörli a profilt. Ha pedig a szolgáltatótól származó információ alapján indul az eljárás, akkor legtöbbször már az elején magától csatolja az adatokat. Ezekben az esetekben általában, hála Istennek, gyorsan el tudunk jutni az elkövetőhöz.

Mit lehet tenni a megelőzésért?

Látni kell, hogy a digitális világ rohamosan fejlődik. Egyre több új felület jelenik meg, ahol lehet chatelni. Régen volt három-négy ilyen, ma már átláthatatlanul sok van. Akár internetes játékoknál is lehet beszélgetni, sokszor képet is küldeni. Van, hogy ígérnek is cserébe valamit, például valamilyen játékon belül használt tárgyat, ami a gyereknek sokat jelent.

Azt tanácsolom a szülőknek, hogy igyekezzenek lépést tartani azzal, hogy mit használnak a gyerekek, és azok hogyan működnek.

A kommunikációban ez úgy jelenhet meg, hogy „Megmutatod, mit szoktál használni, mert anyu és apu nem érti, és érdekel minket?”. Ilyenkor meg lehet beszélni, hogy egy-egy ismerős milyen, hogyan kerültek kapcsolatba, miről szoktak beszélgetni. De fontos, hogy mindezt ne számonkérően tegyék.

Vannak, akik az eltiltásban hisznek. Ezt jó módszernek találja?

Szerintem a tiltás nem segít. Látni kell, hogy az elkövető azért tudja zsarolni a gyereket, mert olyan dolgok vannak a kezében, amelyek ha nyilvánosságra kerülnének, a gyereket kitaszítaná a közössége. Nyilván senki nem akar kiközösítettként élni az osztályban. Ha elveszik a telefonját, akkor is kipécézik, hogy „mindenkinek van, neked meg nincs, mert a szüleid ilyen szigorúak”. A kiközösítés minden gyerek rémálma, az elkövetők pedig leginkább azoknál tudnak célt érni, akiknek egyébként sincs sok barátjuk, valamiért megfoghatók a társalgással. Úgy gondolom, hogy inkább a tudatos eszközhasználat felé kell terelni a gyerekeket, és azt kell feléjük kommunikálni, hogy bármit elmondhatnak, ami a neten történik velük. Érdeklődni kell!

Milyen érzések törnek a felszínre önben, amikor a rendőrség kézre kerít egy elkövetőt?

Eleve elég erős az igazságérzetem – aki bűncselekményt követ el, az kapja meg a büntetését. Emellett a legfontosabb számomra mindig az, hogy a gyerekeket megtaláljuk, és kiemeljük abból a környezetből, ahol bántják őket.

Az motivál a legjobban, hogy a gyerek biztonságba kerüljön.

Amikor elkapunk valakit, aki képeket nézeget, de nem ér gyerekhez, az is nagyon fontos. Ilyenkor kiemelünk egy embert a rendszerből, de a felvételeken szereplő gyerekek problémája ettől még nem oldódik meg. Ha viszont meg tudunk menteni valakit, az nagy megelégedettséggel tölt el.