Gizi néni közel a 105-höz is kitűnő egészségnek örvend – „Gyerekkorom óta érzem, hogy a Jóisten velem van”

Gizi néni széles mosollyal vár a békásmegyeri lakásában, ahol már 43 éve lakik kisebbik fiával, Árpival és menyével, Edittel. Látszik rajta, hogy izgatott az interjú miatt, de semmi nem hozza zavarba, a nappaliban helyet foglalva rögtön elkezdi mesélni élete történetét. Közben előkeresi a fényképalbumokat és a hivatalos iratait, minden rendszerezve van nála. Én meg csak ámulok, hogy milyen energikus, mennyire érthetően, összefüggően tud beszélni. Egyáltalán nem látszik rajta, hogy pár hónap múlva betölti a 105-öt. 

Nemecz Gizella néven született 1917. április 14-én, Karcagon. Egyedüli gyerekként nőtt fel. Édesapja hadbírószázados, édesanyja tanítónő, nagyapja orvos volt, de a családban akadt református lelkész és gyógyszerész is. Apai dédapja, Lukács Dénes honvédezredes a ‘48-as szabadságharc egyik kiemelkedő alakja volt. Ő lett volna a 14. aradi vértanú, ha felesége, Gizi néni dédanyja nem megy el Ferenc Józsefhez audienciát kérni. Mivel dédnagyapja az osztrák császár nevelőtisztje volt, felmentették az azonnali halál alól. Helyette tíz év börtönre ítélték, amiből végül öt évet töltött le.  

Édesapjától kapta a legtöbb útravalót az élethez 

„Hároméves koromig Kolozsváron éltünk a szüleimmel. 1920-ban költöztünk vissza Karcagra, ahol édesapám ügyvédi irodát vezetett. Tőle nagyon sok mindent tanultam. A bölcs intelmek mellett gépírásra ösztökélt, így ötévesen már tudtam használni az írógépet, azon tanultam meg a betűket. A jótékonykodás fontosságára is ő hívta fel a figyelmem.  Mindig nálunk, velünk ebédelt 3-4 szegény gyerek, karácsonykor ruhát adományoztunk nekik.” 

„Édesapám meghagyta, hogy ha felnövök, és lehetőségem lesz rá, én is segítsek másokon.” 

Miután elvégezte a négy elemit, polgári iskolába ment. A négyből az utolsó két évet Kaposváron járta, mert gyenge fizikuma miatt levegőváltozást javasoltak neki. Miután hazakerült Kaposvárról, nem tudott egyből továbbtanulni. Egy ideig kézimunkából élt, hímzett, rakott szoknyákat korcolt be pár fillérért, de főzőtanfolyamra is járt. Időközben édesapja súlyos beteg lett, szifilisz miatt 1932-ben kórházba került, ott töltötte a mindennapjait. Tíz éven keresztül kezelték, 1942-ben halt meg.  

„Ez az időszak nagyon nehéz volt nekem, édesanyám sem viselte jól, sehova nem járt. Még évekkel édesapám halála után sem akart kimozdulni otthonról. A szüleim között halálos erejű szerelmi kapcsolat volt, 27 évig voltak házasok. De nekem nem volt könnyű ismerkedni. Akkoriban családi összejöveteleken barátkoztak a fiatalok, s mivel édesanyám nem ment sehova, én sem tudtam másokkal találkozni. Végül a barátnőim karoltak fel, azok vittek el moziba és színházba.”  

Gizi néni fiatalkori képei - Kép: Nemecz Gizella

Háborús idők  

Gizi néni több munkakörben is dolgozott élete során. Miután elvégezte a kereskedelmi iskolát, bekerült a karcagi városházára, ahol gépírónőként kereste a kenyerét. A polgármesternek köszönhetően elvégzett egy egészségügyi tanfolyamot Pesten, ezt követően került az Árpád Kórházba. Ekkor már megmutatkoztak a második világháború előjelei, emiatt édesanyja jobbnak látta, ha hazajön. Ekkor került a karcagi postahivatalhoz. 

„Nem tudtam sokáig itt dolgozni, mert jött a háború, 1944 őszén mindenkinek el kellett hagynia a várost. Komáromba irányítottak, de mire Pestre értünk, a komáromi hidat felrobbantották, úgyhogy az összes hivatali alkalmazott a fővárosban maradt. Én a Fő utcai postánál kezdtem el dolgozni. A fogaskerekűvel szemben lévő házban laktam édesanyámmal és a keresztanyámmal, karácsonykor telitalálat érte a konyhánkat. Ha aznap nem értem volna haza időben, mind ottmaradtak volna.”  

1944. december 24-ére ugyanis Gizi nénit beosztották a második kerületi postahivatalba. A munkahelyén tudta meg, hogy megkezdődött a harc. Elkezdett aggódni az édesanyjáért és a keresztanyjáért, s a hivataltól kapott postai igazolvánnyal és piros karszalaggal azonnal útnak indult. A városban mindenütt összedobált léceket, barikádokat látott. A Széll Kálmán téren megállította egy katonatiszt.  

„Megszólított, hogy kisasszony, hova indult. Mondom neki, hogy haza, itt lakom a fogaskerekűnél. Maga oda nem megy, mondta. Hogyhogy? Hadizónává nyilvánították az utcát. Ránézek, mondom neki, hogy nekem oda kell mennem, mert két idős rokonom van otthon, mutattam az okmányaimat, mondtam, hogy a postán dolgozom. Erre kicsit megenyhült. Egy másik katona kísért hazáig egy egybeépített pincesoron keresztül. Amikor hazaértem, mondták, hogy milyen jó, hogy jöttem, mert nem akarnak lejönni édesanyámék, és ki van adva, hogy azonnal el kell hagyni az épületet.  

Abban a pillanatban, ahogy leértünk a pincébe, robbanás történt, telitalálat érte a házunkat.  

A mai napig előttem van az egész.” 

Osztályidegenné nyilvánították 

A háborús időszakban Gizi néni hadifoglyok leveleit továbbította. Amikor kimentek ellenőrizni a postacsomagokat, észrevette, hogy az elhaladó vonatból leveleket, cédulákat dobálnak ki a katonák. Ő ezeket az üzeneteket szépen összeszedte, otthon pedig elolvasta. A feladók kérték, hogy aki megtalálja a leveleket, továbbítsa a címzettekhez. Volt olyan, aki pénzt is küldött, Gizi néni ezt is eljuttatta a jogos tulajdonoshoz. Sok köszönőlevelet kapott ezért a hozzátartozóktól, de amikor megtudták a hivatalnál, hogy mit csinál, elbocsátották.  

„Osztályellenessé nyilvánítottak, így jó ideig csak fizikai munkát végezhettem. Voltam takarítónő szállodában, a faiparban is dolgoztam, targoncával léceket szállítottam egy asztalosműhelybe, bűvész mellett is asszisztáltam, és a debreceni dohánygyárba is bekerültem. Az utóbbi helyről azért bocsátottak el egyszerre ötven személyt, köztük engem is, mert nem voltunk hajlandók aláírni, hogy Mindszenty Józsefet halálra ítéljék.” 

A férjével 1948. március 13-án házasodtak össze. Ő is a dohánygyárban dolgozott, de nem ott ismerkedtek meg. Az egyik barátnője mutatott be neki egy rokkant férfit, akinek épp zajlott a válópere. A katona elmesélte Gizi néninek, hogy amíg a fronton volt, a felesége beadta a két gyermeküket intézetbe. Amikor pedig hazajött, a nő közölte vele, hogy nem hajlandó tovább együtt élni egy nyomorék emberrel.  

„Tulajdonképpen a mi házasságunk nem szerelmi házasság volt. Amikor a barátnőm kérdezte, hogy mit szólnál hozzá, ha férjhez adnánk, elküldtem őt a csudába, mondtam neki, hogy olyan jól érzem magam, nem akarok én férjhez menni! 31 éves voltam ekkor. De ezt a rokkant férfit megsajnáltam.”  

„Miután kimondták a válását, elmondta, hogy szeretné, ha a gyerekeinek lenne anyja. Megkérdezte, hogy elvállalnám-e, én pedig mondtam, hogy el.”  

Otthon is beteg gyerekeket ápolt 

Gizi néni nagyon aggódott a gyerekek, Levente és Csongor miatt. Különösen Csongorért fájt a szíve, aki súlyos beteg volt, vízfejűséggel diagnosztizálták. Mivel Gizi néni néhány hónapig az Árpád Kórházban dolgozott, atrófiás gyerekeket is ápolt, bízott benne, hogy tud segíteni a fiún. Így is történt, a sok ápolásnak köszönhetően Csongor meggyógyult. Az ő révén Gizi néninek most három unokája és öt dédunokája van. 
A házasságukból két vér szerinti gyermeke született, Attila és Árpád. „Árpi súlyos szívbetegséggel jött világra, ötéves koráig állandóan kórházban volt. Még ilyen idősen is cumisüvegből etették. Csak feküdt, mint egy darab fa, nem sírt, nem nevetett. Azt javasolták, mondjak le róla, mert nem lesz belőle semmi. Én viszont ápoltam és felneveltem őt. Hónapokba telt, amíg megtanult normálisan enni. Tízéves korában szívműtéten esett át, ekkor indult meg a fejlődése. Most is itt él velem, a feleségével már több mint 40 éve házasok.”  

Nagyobbik fia, Attila bohócként dolgozik, a felesége pedig artista, együtt járják a világot a cirkusszal, de rendszeresen tartja velük a kapcsolatot telefonon. Gizi néni 1961-ben vált el a férjétől, ekkor került végleg Pestre. Nem akadt más kérője, de nem is szerette volna, hogy a gyerekeinek nevelőapja legyen. Így is boldog és életvidám tudott maradni. 1976-ban ment nyugdíjba a faiparból, de előtte még elvégzett egy turistavezetői tanfolyamot, sokat járt kirándulni a gyerekeivel is.  

A faipari munkahelyén telefonos is volt, de aztán lefokozták fizikai munkára, mert nem volt hajlandó lehallgatni a tisztviselők telefonbeszélgetéseit.  

Kép

Gizi néni - Kép: Vadas Henrietta

Korát meghazudtoló formában  

Nyugdíjas évei elején sem dőlt hátra, elment asszisztensnek a békásmegyeri gyermekorvosi rendelőbe. 17 éven keresztül, egészen 1993 decemberéig dolgozott itt. Most, a 105-höz közel is nagyon aktív, mindig csinál valamit, legfőképp kézimunkázik. Gobelinjei a lakás több részét is díszítik, Sisi császárnéról is készített egyet, ez a kedvence. Vannak olyan munkái, amelyek kiállításon is megjelentek, oklevelet is kapott ezért. Egyik legkedveltebb tévésorozata A hegyi doktor, de szereti a történelmi, illetve a török és a magyar filmeket is. 

Édesanyja szintén hosszú életű volt, a 103. életévében aludt el végleg. Neki sem voltak egészségi problémái, 100 éves korában még pulóvereket kötött. Gizi néni süt és főz is, a karácsonyi tortát mindig ő készíti. Pörkölt mogyorótortát készít ilyenkor, ezt nagyon szereti, ez volt a vizsgatétele a főzőiskolában. Esténként két órát tölt bibliaolvasással. Ha pedig összegyűlik a család, rendszeresen társasjátékoznak, a römi a kedvence. 

Gizi néni arra emlékszik vissza a legszívesebben, amikor még éltek az édesanyja és az édesapja rokonai, és együtt volt a nagy család. „Szerintem a család jelenti az életet. Engem mindenki szeretett otthon, és én is mindenkiben a jót láttam. Rengeteg emlékem van az őseimről, amelyeket jó lenne lejegyezni. Szeretném papírra vetni az önéletrajzomat, már neki is kezdtem. Remélem, be is tudom majd fejezni.” 

A háziorvosa szerint egy negyvenéves nő örülne, ha olyan laboreredményei lennének, mint neki. Ebben biztos a gének is közrejátszanak, de Gizi néni szerint a szeretet és az Istenbe vetett hit nélkül nem tudta volna megélni ezt a szép kort.  

Gyerekkora óta tudja és érzi, hogy nincs egyedül.  

Nem volt könnyű élete, de a tudat, hogy ott van mellette a Jóisten, mindenen átsegítette őt.