„Ágnes, én szeretem magát” – Nemes Nagy Ágnes izzó világáról 

„Az első költőt, akivel életünkben találkozunk, a véletlen adja. A másodikat, a harmadikat, a századikat már választjuk. Többé-kevésbé. De az elsőért még bizonyosan nem vagyunk felelősek.” E gondolatmenet szerint boldogok voltak a hetvenes évek gyermekei, mert olyan szerzők tanították nekik a gyermekversekbe itatott verstant és a szavak zeneiségét, mint az előbb idézett Nemes Nagy Ágnes. A Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista születése századik évfordulójára emlékezünk. 

Nemes Nagy Ágnes - Kép: Fortepan/Hunyady József
Nemes Nagy Ágnes - Kép: Fortepan/Hunyady József

Nemes Nagy Ágnes Judit Zsuzsánna 1922. január 3-án született Budapesten. Hatévesen fogalmazta meg első versét. Így szól: „A büszke tehén a réten áll. Csak áll.” Gyermekkori költői látását egész életében megőrizte. Művészettörténészként különösen szerette a tárgyakat – pontosabban: a láthatót –, és költőként megtalálta a láthatóban bennfoglalt láthatatlant. Férje, Lengyel Balázs író, „Két Róma” című visszaemlékezésében azt írta róla: versei szikrázó erejét a „vulkanikus kontempláció” adta. A vulkán képe Nemes Nagy Ágnes életművére is igaz: az általa megjelentetett kötetek szilárd, felséges hegyként állnak előttünk, amelynek bármely pontján megkapaszkodva tápláló talajt találunk a legkülönbözőbb fajta gondolatoknak. A költő halála után publikált hátramaradt versek engedik csak látni, mi minden történt mindeközben a hegy belsejében. Nemes Nagy Ágnes egész életében törekedett arra, hogy ne engedje szabadon kiömleni ezeket a belső forrongásait – ugyanis nem érezte volna magát önazonosnak. Őszinteség című versében így fogalmaz erről: 

Émelyedem, magam kibontván. 
Be jó is annak, aki spontán. 
Mentem volna szódáskocsisnak, 
ki a nagy, szőke lovakat 
csak mossa, mossa hallgatag. 

Különös generáció tagja volt: születési dátumukat nézve iskolatársa lehetett volna Sarkadi Imre, Pilinszky János vagy Göncz Árpád is. Pilinszkyvel szoros, testvéri (a férfi részéről időnként ennél még mélyebb) kapcsolatuk volt az Újhold című folyóirat rövid időszakában és az azt követő „répa-korszakban”. Így hívták nem kis élccel az ötvenes éveket, amikor „legjobb részük a föld alatt volt”: nem publikálhattak, és gyermekirodalomból, fordításokból jutottak bevételhez. Nemes Nagy Ágnes középiskolai tanárként dolgozott – egyik diákja a pár évvel ezelőtt elhunyt költő, Tandori Dezső volt.  

A nehéz években testi-lelki menedék volt Nemes Nagy Ágnesék lakása, ahol rendre összegyűltek a margóra került írók, és tartották egymásban a lelket felolvasásokkal, játékokkal, jelenléttel. 

Életműve olyan volt, mint az újhold 

Az újhold az a jelenség, amikor a Földről nézve a Hold hátoldalát világítja meg a Nap. Bár ez a név egy egész költőcsoport posztnyugatos törekvéseit foglalta össze, Nemes Nagy Ágneshez is kapcsolódik. Ő ugyanis egész életében ellenállt annak, hogy a sugárzóan szép nőt lássák benne, és ez befolyásolja irodalmi megítélését. Köztudomású, hogy elégette fiatalkori fotóit, és férjén, Lengyel Balázson kívül soha nem engedett más férfit az életébe. Férje így írt házasságuk első éveiről: „Túléltem a katonáskodást, a fogolytábort, egymásra találtunk a feleségemmel, fiatalok voltunk, mindketten húszas éveinkben, és képtelenül szerettük egymást (igen, egy életre szólón), és kibontakozóban volt közös szellemi életünk is, amelynek volt már némi írói aurája. […] Az 1945-46 utáni időkben még jó darabig hozzá kellett szoknom ahhoz, hogy barátaim és írókollégáim túlzottan is lefoglalták Ágnes létét, és olykor úgy néztek rá, mint számba vehető fiatalasszonyra annak ellenére, hogy Ágnes a maga emberi tárgyilagosságával, mélyen puritán gondolkozásával a félreérthető intimitás legkisebb lehetőségét sem adta meg nekik. legföljebb a férfiszándékot, naivitásában, nem vette észre.”  

Az embereket persze izgatja az újhold másik oldala, és nagy kísértés az életmű helyett inkább a nőről, az életútról próbálni beszélni. Hogy szerelmes volt-e mentorába, Szerb Antalba, akit nem tudott másokkal együtt megmenteni, és mire gondolt, amikor egy jeruzsálemi konferenciáról kiszökve, a Siratófalat megérintve kitört belőle a sírás. Hogy miért nem viszonozta Pilinszky iránta táplált, gyöngéd érzéseit. Hogy tényleg félt-e a megőrüléstől, miért nem született gyermeke, hogyan reagált, amikor Szabó Magda elmondta neki, hogy börtönben ülő férje azt üzeni, el szeretne válni tőle. Hogy mit szól ahhoz a mai felvetéshez, amely szerint ő lenne a magyar irodalomban a „genderkérdés egyik első úttörője. De van az úgy, hogy a Hold nem akarja nekünk a Naptól felfűtött oldalát megmutatni. Ő így beszélt erről 1970-ben Földes Annának a Nők Lapjában: „Azt hiszem, szerencsém volt az irodalomban. Mire egyáltalán észrevettem, hogy nőnek lenni milyen problémát jelent az életben és az irodalomban – már költő voltam. Témában, élményben azóta sem tettem kirakatba nővoltomat.”  

Kép
Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs - Kép: Fortepan/Hunyady József

Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs - Kép: Fortepan/Hunyady József

Az ég és az ég között 

Nemes Nagy Ágnes verseiben kivonhatatlanul ott kering Babits műveltsége és József Attila kozmikus magánya.  

Versei nem könnyű olvasmányok – ahogy a lelkigyakorlat sem könnyed időtöltés –, de nem nélkülözik a játékosságot, sem a humort, sem a zeneiséget.  

Márpedig Nemes Nagy Ágnest olvasni lelkigyakorlat. Szövegei úgy drámaiak, hogy nem feltétlenül végződnek tragédiával. Feszültségük kulcsszava – és következő idézett versének címe is – a Között: hogy a valóság valamiképpen kimondhatatlan, mégis képtelenség meg sem próbálni szavakat találni hozzá.  

A levegő nagy ruhaujjai. 
A levegő, amin szilárdan 
támaszkodik madár s madártan, 
az érvek foszló szélein a szárny, 
egy percnyi ég beláthatatlan 
következményű lombjai, 
az élő pára fái, felkanyarodva 
akár a vágy, a fenti lombba, 
percenként hússzor lélegezni 
a zúzmarás, nagy angyalokat. 

És lent a súly. A síkon röghegyek 
nagy, mozdulatlan zökkenései, 
amint feküsznek, térdenállnak 
az ormok és a sziklahátak, 
a földtan szobrai, 
a völgy egy percnyi figyelem-lazulás, 
aztán megint a tömbök és a formák, 
meszes csonttól körvonalig 
kővé gyűrődött azonosság. 

Az ég s a föld között. 

A sziklák roppanásai. 
Amint a nap átlátszó ércei 
már-már magukba, fémmé a követ, 
ha állat járja, körme füstölög, 
s köröznek fent a sziklafal fölött 
az égő paták füstszalagjai, 
aztán az éj a sivatagban, 
az éj, amint kioltja s kőmivolta 
magváig ér, fagypont alatti éj, 
s amint hasadnak és szakadnak 
a porcok, forgók, kőlapok, 
amint feszítik véghetetlen, 
széthasgató önkívületben 
a fehér s a fekete mindennapos 
néma villámcsapásai – 

A nap s az éj között. 

A szaggatások, hasgatások, 
a víziók, a vízhiányok, 
a tagolatlan feltámadások, 
a függőlegesek tűrhetetlen 
feszültségei fent és lent között – 

Éghajlatok. Feltételek. 
Között. Kő. Tanknyomok. 
Egy sáv fekete nád a puszta-szélen, 
Két sorba írva, tóban, égen, 
két sötét tábla jelrendszerei, 
csillagok ékezetei – 

Az ég s az ég között. 

Az újra megszólalás nehézsége 

Bár fiatalkori elképzeléseivel ellentétben nem a teológiának szentelte magát, a családjában megtapasztalt protestáns, puritán etika egész életét átitatta. Istenkeresése egészen más, mint „ikerbolygójáé”, a katolikus Pilinszkyé: valahogy ebben is meglepően objektív, realista. Lázár című verse balladai sűrűséggel beszéli el a feltámadás nehézségét: 

Amint lassan felült, balválla-tájt 
egy teljes élet minden izma fájt. 
Halála úgy letépve, mint a géz. 
Mert feltámadni éppolyan nehéz. 

Ha valaki, ő tudta, milyen rettenetesen nehéz újra megszólalni évtizedes hallgatás után, élő szavakat találni a (háborúban és a szocializmusban) megöltek helyett. Erről a feltámadásról mondta: akkor lehetséges, amikor az ember újra megtalálja az érzékelés örömét. 1986-ban – igaz, évkönyvként, de – az Újhold is feltámadt. Arra az öt évre, ameddig a súlyos betegségével küzdő Nemes Nagy Ágnes még elérhető, megszólítható volt. 

A költő előszeretettel mesélte, mennyire megrökönyödtek a diákjai, amikor arról mesélt nekik, hogy Ignotus ezekkel a szavakkal reagált Ady A fekete zongora című versére: „gyönyörű, de akasszanak fel, ha értem…”  

A jó irodalom ismérve gyakran ez: a kortársak akkor még nem, de a gyermekeik már világosan értik az ott leírtakat. Nemes Nagy Ágnes esszéit, interjúit az elmúlt harminc évben utolérte a történelem, ma már sokan értik azt, ami harminc éve még a jellegzetes magyar cellairodalom összekacsintása lehetett csak. És ebben a mély megértésben rendkívüli módon lehet őt szeretni. Ha valami igazán lelkigyakorlat így 2022 első napjaiban, az ez: vállalni a feltámadás kínlódását, és vele együtt új szavakat keresni mindahhoz, amit az itt és mostban érzékelünk. Mint Simon Márton költő, aki éppen tíz éve lobogó, játékos, csípős szerelmes hommage-slam-et írt Nemes Nagy Ágneshez, saját generációja előtt vallva meg: „Ágnes, én szeretem magát.” 

Életút, röviden 
Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) 
Kötetei: Kettős világban (1946), Szárazvillám (1969), Napforduló (1967), A lovak és az angyalok (1969), Között (1981), A Föld emlékei (1986). Kiváló esszéista is volt: írásai élvezetes szemléletességgel fejtegetik a költészet, a versírás kérdéseit. 
A Baár-Madasban érettségizett, majd 1944-ben diplomázott a Pázmányon magyar–latin–művészettörténet szakon. Férjével, Lengyel Balázzsal 1946-ban alapították meg az Újhold folyóiratot, amelyet 1948-ban betiltottak. 1944-ben kötött házasságuk 1958-ban felbomlott, de kapcsolatuk továbbra is igen szoros maradt, 1986-ban együtt indították újra az Újholdat, almanachként. Nemes Nagy Ágnes 1991-es haláláig félévente közreadták a magyar irodalom legkiemelkedőbb teljesítményeit. 
A kemény diktatúra éveiben Nemes Nagy Ágnes szinte csak műfordítóként és a gyermekirodalom művelőjeként publikálhatott. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa, 1954-től pedig négy éven át a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára volt. 1958-tól szabad szellemi foglalkozású íróként dolgozott. 
Fiatalon, első kötetével elnyerte a Baumgarten-díjat (1948), első válogatott kötetéért kapta a József Attila-díjat (1969) és életművének elismerésére a Kossuth-díjat (1983). Halála után, 1997-ben Lengyel Balázzsal közösen megkapta Izrael Állam „Yad Vashem” kitüntetését, mert a holokauszt idején azon bátrak és igazak közé tartozott, akik biztonságuk kockáztatásával védték, bújtatták és mentették az üldözötteket. 
Életműve elérhető a Digitális Irodalmi Akadémián. 

Források: 
https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/nemes-nagy-agnes (különös tekintettel az esszékre és a vele készült interjúkra) 
Térey János 
A nagyasszony. Nemes Nagy Ágnesről” című esszéje és a rá adott válaszok a Jelenkor folyóirat 2012/3. számában. 
Lengyel Balázs: Két Róma  

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti