„Tudtam, hogy a lányom nem fog meghalni, hittem az ima erejében” – Danó története

„Németh Danó vagyok. 16 évesen kaptam agyvérzést, mindent újra kellett tanulnom. A jobb kezem lebénult, és járni sem tudok, de próbálok teljes életet élni. Elkezdtem kerámiázni, az alkotásaim megvásárolhatók, ezzel támogathatod a munkámat” – jött velem szembe még májusban ez a profilleírás, amelyet megnyitva szebbnél szebb kerámiák tárultak elém.

Miért kaphat valaki ilyen fiatalon agyvérzést? Hogyan éli meg kamaszként azt, hogy elölről kell kezdenie az életét? És miért kezd bele egy olyan mesterségbe, amire – ha csak a puszta tényeket nézem – nem igazán alkalmas? 

Daniella, vagy ahogy mindenki hívja, Danó, kerekesszékben ülve fogad. Arcán a már fotókról jól ismert, sugárzó mosoly. „A mosolytól minden ember arca fölragyog, és ettől tudok ragyogni én is” – mondja. Kis időbe telik, amíg megszokom a kiejtését, de édesanyja, Panni is azonnal segít, ha egy-egy szót esetleg nem értenék. A házban mindenütt száradó kerámiák, agyagok és különféle, ismeretlen küldetésű eszközök. Érződik, hogy minden az alkotás iránti szenvedélyről árulkodik, de néhány óra után világossá válik számomra, hogy itt nemcsak egy vállalkozássá nőtt hobbiról van szó, hanem egy hat főből álló ­család összefogásáról, az egymás iránti töretlen és kitartó szeretetről. 
Azon a nyolc évvel ezelőtti szombat éjszakán, amikor Danó összeesett, az orvosok azt hitték, hogy drogozott, ezért gyorsan beadtak neki egy narkotikumok semlegesítésére szolgáló ellenszérumot, és úgy gondolták, hogy a rohamnak hamarosan vége lesz. Azonban nem lett vége, ezért Panni addig erősködött, amíg egy CT-t nem készítettek lánya koponyájáról. Akkor derült ki, hogy aneurizma következtében agyvérzést kapott. Ez a verőértágulat egy fejlődési rendellenesség, amely gyakorlatilag időzített bombaként ketyeg a beteg testében. Danóék sem tudtak erről semmit. Előjele sem volt, noha időnként fájt a feje, de szülei azt gondolták, hogy ennek oka a sok tanulás lehet.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Sajnos nem a tanulás volt a hibás. Bár igen apró volt a lyuk az éren, mégis komoly agyvérzéssel adott magáról hírt az aneurizma, amelynek következtében Danó teljes bal agyféltekéje bevérzett, és három hónapra kómába esett.

Panni azt mondja, hogy ő biztos volt abban, hogy lánya nem fog meghalni, noha az orvosok lemondtak már róla. A várakozás azonban egyáltalán nem volt könnyű, hiszen közben körülöttük az intenzív osztályon csupa félelmetes eset vette őket körbe, sorban haltak meg a betegek. Rengetegen imádkoztak akkor Danóért, aki édesanyjával együtt hisz az ima erejében.

Három hónap után kezdett Danó magához térni, és ahogy ő mondja: „Az egész addigi életem a kukában kötött ki.” Arról pedig aztán senki sem szólt, hogy mit várhatnak a jövőtől. Danónak apránként kellett rájönnie arra, hogy ezt követően már semmi sem lesz olyan, mint régen. Öntudata visszatérte után gyakorlatilag mindent elölről kellett kezdenie. Csak a memóriája maradt meg. A teljes bénaságból hosszú-hosszú idő után jutott el oda, hogy képes volt először segítséggel, majd önállóan enni, végtagjaiba az élet fokozatosan tért csak vissza. Bár jobbkezes, még most sem tudja azt a karját sok mindenre használni, így kénytelen volt bal kézzel megtanulni írni és kerámiázni is. De a beszédet, a számolást és az olvasást is újra el kellett sajátítania, és a mai napig vannak szavak, amelyeket nem ért. „Olyan vagyok, mint egy külföldi, aki magyarul tanul” – magyarázza. Mindezt persze mosolyogva. Arra a kérdésre, hogy hogyan tudta ezt végigcsinálni, csak annyit felel: „Kitartó vagyok, és jó a monotonitástűrő képességem.” 
A kamaszkor természetesen a rehabilitációban lévő Danót sem kerülte el, noha az ő lázadása nem a szülei vagy épp a tanárai ellen irányult, hanem egy láthatatlan akarat ellen. „Miért pont velem történt mindez? Miért nem haltam inkább meg?” Ma már azonban másként gondolkozik. Azt vallja, hogy nem mindenki tudná ezt a betegséget így túlélni, ezért, ha újra dönthetne arról, hogy elvállalja-e ezt a keresztet, igent mondana, mert úgy érzi, hogy mások helyett is tudja ezt a nehéz terhet hordani. 
Danó hite mindig is erős volt, de tény, hogy a felépülés során edződött meg igazán. „Megtanultam minden kis dolognak örülni. Hiszek a csodákban, hiszek abban, hogy Isten jó, és segít engem ezen az úton. Lehet, hogy egy, lehet, hogy száz év múlva, de meg fogom csinálni azt, amit elterveztem. A jövőben ugyanis szeretnék motivációs előadásokat tartani arról, hogy az élet gyönyörű, és mindenki megtalálhatja azt, ami őt boldoggá teszi.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

Szorgalma és kitartása pedig valóban nem ismer akadályokat. Miután sikeresen leérettségizett, riportunk készítése idején épp az emelt szintű történelemérettségijére készült. Szeretett volna egyetemista lenni, legfőképp az egyetemi élet miatt, de a vállalkozása az elmúlt hónapokban olyan sikeres lett, hogy valószínűleg inkább ezzel fog csak foglalkozni a jövőben.

Annyi megrendelése van, hogy alig bírja, de szerencsére a megrendelők türelmesek, hiszen mindannyian tudják, hogy Danó egy kézzel dolgozik.

A kerámiázás ötlete Pannitól származik. A család vállalkozása a rehabilitációval eltöltött évek alatt csődbe ment. Ezért gondolt arra, hogy ha már úgyis egész nap otthon van Danóval, megtanul egy új szakmát, amelyből talán fedezni tudják a jövőbeni rehabilitációt. Kerámiázást tanulni azonban nem olyan könnyű, nem igazán vannak iskolai keretei, ezért Panni saját magát képezte ki különféle tanfolyamokon és internetes fórumokon. Danót is érdekelni kezdte a dolog, és ő is egyre többet kutatott különféle technikák és stílusok után. Így találtak rá külföldi mozgássérült alkotókra, így például egy Down-szindrómás fiúra, aki ugyancsak kerámiákat készít. Mindezen inspirációknak köszönhetően szép lassan elkezdtek kísérletezni, dolgozni. Egy darab elkészülése több mint egy hetet is igényelhet, hiszen jó pár munkafolyamaton megy keresztül a nyersanyag, mire elnyeri végső formáját. Az első lépés során kinyújtják az agyagot, majd kivágják az adott formát, amelyet engóbbal pecsételnek, majd alapozófestékkel kennek be. A második nagy szakaszban szivaccsal dörzsölik simára a félkész kerámiákat. Kemencébe pedig csak hosszú száradási idő után kerülhetnek az alkotások, amelyeket utána mázaznak, majd újra égetnek. A munkát az is lassítja, hogy Danónak csak egy kisméretű kemencéje van, ezért türelmesnek kell lenni, a megrendelések lassan készülnek el. Danó azonban nemcsak kerámiázik, hanem a közösségi médiában is jelen van. A vállalkozásban sokat segít neki húga, aki marketinget tanult. Ő és Panni is a keze alá dolgozik a fotózásban, a szövegírásban, a web­shop üzemeltetésében és a postázásban is. 
„Sokan talán azt gondolják, hogy kegyetlen vagyok Danóval, mert nem segítek neki mindenben azonnal. Még ha nehéz is megállni, de inkább hagyom, hogy küzdjön, dolgozzon meg a dolgokért. Így volt ez a kerámiázással is. Az elején még egy óra alatt tudott elkészíteni egy tányért. Most már ugyanennyi idő alatt tizenöt-tizenhat darabbal is elkészül. Ezek a tapasztalatok magabiztosabbá teszik őt” – meséli Panni. 

A februárban elindult Dano Ceramics vállalkozás rövid időn belül valóban igazi sikertörténetté vált. A legnépszerűbb darab a gránátalma formájú tál lett, a vállalkozás logóján is ez a gyümölcs szerepel.

És talán az sem véletlen, hogy pont ezzel a nagy erejű szimbólummal kezd összeforrni Danó neve. A gránátalma ugyanis az ókorban a szeretet, a termékenység és a halhatatlanság szimbóluma volt, a keresztény művészetben pedig elsősorban Krisztus szimbólumává vált. 
Danó a beszélgetésünk ideje alatt is lelkesen dolgozik egy újabb darabon, közben pedig még mindig mosolyog, pedig már közel két órája faggatjuk. Nem értem ezt a mosolyt: hogy lehet ilyen őszinte, ennyi küzdelem, fájdalom és bizonytalanság után is? Hogyhogy nem keseredett meg ez a lány? Hazafelé menet, a vonaton zötykölődve ugrottak be Viktor E. Frankl világhírű pszichiáter szavai: „Bármidet, amid az életben van, elvehetik tőled, kivéve egyet: a választási szabadságodat, hogy hogyan reagálsz egy helyzetre. Ez határozza meg a megélt életünk minőségét; nem az, hogy gazdagok vagy szegények, híresek avagy ismeretlenek, egészségesek vagy betegek voltunk-e. Az határozza meg életminőségünket, hogy hogyan viszonyulunk ezekhez a dolgokhoz.” Danó az élet, az alkotás, az öröm mellett döntött, és olyan életet él, amilyenre sokan vágyunk, csak nincs elég hitünk megteremteni. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>