Tényleg fejben dől el? – A fájdalom megélésének mentális és lelki háttere

A fájdalom minden élőlény számára egy zavaró és figyelmet követelő vészjelzés. A fájdalom arra figyelmeztet minket, hogy a testi épségünket, egészségünket veszély fenyegeti, és arra ösztönöz, hogy tegyünk valamit ez ellen. A cselekedet történhet önkéntelenül, a másodperc törtrésze alatt, mint például amikor elkapjuk a kezünket a forró vasalótól, vagy átgondoltan, akár több lépésben, például egy sérülés ellátásával, gyógyszer bevételével.

A fájdalmat kiválthatja valamilyen fizikai vagy kémiai behatás, esetleg ezek kombinációja, ám más tényezők szintén befolyásolják a fájdalom intenzitásának és minőségének megélését.

Talán nem gondoltunk még erre, de a hozzáállásunk, a korábbi tapasztalataink, az adott helyzet, sőt, még a kultúra is, amiben élünk, befolyásolják a fájdalomhoz való viszonyulásunkat és a reakciónkat.

Ha egy előttünk álló eseményt, mint például a szülést, egy műtétet vagy fogászati beavatkozást előreláthatóan nagyon fájdalmasnak ítélünk meg és rettegve várjuk, akkor valószínűleg ténylegesen is fájdalmasabbnak fogjuk megélni, mintha lelkileg felkészülten, mások pozitív tapasztalatait szem előtt tartva vágnánk bele. Egy másik érdekes példa a fájdalom érzékelésének változására az, amiről a kockázatos munkát végzők vagy a küzdősportolók számolnak be: a veszélyes szituációban vagy a harc közben szerzett sérüléseiket az adott pillanatban nem vették észre, nem érezték. A stresszhelyzetben termelődő adrenalin egy időre blokkolta a fájdalomérzet megjelenését.

Mi különbség az akut és a krónikus fájdalom között?

Időbeni a megkülönböztetés. Az akut fájdalom időtartamát maximum hat hétben jelölik meg, míg krónikus fájdalomnak általában a minimum három hónapig fennmaradó állapot tekinthető. Az akut fájdalomnak többnyire ismerjük az okát, be tudunk számolni arról, hogy a testünk melyik részében érezzük, milyen a jellege (éles, tompa, állandó, vagy csak mozgatásra jelentkezik, stb.) továbbá a testi elváltozásokat, a szövetkárosodásokat is jól meg tudjuk határozni. Akut fájdalmat élünk át például amikor elesünk, felhorzsoljuk a bőrünket és megütjük magunkat. A fájdalom arra ösztönöz minket, hogy ellássuk a sebet, pihenjünk és kíméljük a sérült testrészt. Ennek köszönhetően a tüneteink belátható időn belül csökkennek, a horzsolások, zúzódások meggyógyulnak, a fájdalom csökken, majd elmúlik.

Az akut fájdalomnak tehát a túlélést segítő, figyelmeztető funkciója van, ezért hasznos.

A krónikus fájdalomnak ezzel szemben gyakran nincs egyértelmű biológiai funkciója, az eredetét nehéz, néha lehetetlen beazonosítani. Jellemzően állandó, fokozódó intenzitású, és a terápiás kezelések nem hatnak rá. Nem ritka, hogy egy trauma vagy betegség lezárulása után a fájdalom megmarad, noha a személy fizikai állapota már nem indokolja a fennállását.

Kép

Kép: Freepik

Vizsgáljuk meg, hogyan befolyásolja például a krónikus derékfájdalom a beteg életét. A fájdalom akadályozza a fizikai vagy a folyamatos álló/ülő helyzetet igénylő munkavégzésben. Lehet, hogy fel kell hagynia a munkájával, vagy más területen kell dolgoznia, ami miatt anyagi helyzete bizonytalanná válhat, önértékelése, hangulata romolhat. A fájdalom nehezítheti a családi életben való részvételét, ami konfliktusokhoz vezethet. Előfordulhat, hogy le kell mondania kedvenc sportjáról, hobbijáról, és társaságba se megy már szívesen, mert egy kirándulás vagy egy hosszabb ideig tartó közös étkezés problémát jelent neki. A fájdalom alvászavarokat és emiatt állandó fáradtságérzést is előidézhet, az érintett hangulata folyamatosan romlik, esetlegesen klinikai szintű depresszió is kialakulhat nála.

Mit jelent az, hogy fájdalom-katasztrofizálás?

A fájdalom-katasztrofizálás azt jelenti, hogy a beteg hosszan rágódik a fájdalommal kapcsolatos gondolatain, eltúlozza a fájdalmas inger által jelentett fenyegetést, továbbá képtelennek érzi magukat a fájdalommal való megküzdésre. A katasztrofizálók sokat panaszkodnak, testi tüneteiket elemzik, erősen támaszkodnak mások segítségére, esetenként kerülik a fizikai aktivitást. Michael J. L. Sullivannek és munkatársainak a kutatásai igazolták a mentális tényezők szerepét a fájdalom megélésében és a kezelésében.

Eredményeik azt mutatják, hogy a katasztrofizálás súlyosbítja fájdalomélményt és az érzelmi stresszt, emellett jelentősebb hatással van a fájdalomérzetekre, mint a betegek aktuális egészségi állapotának tényezői.

Mit tehetünk krónikus fájdalom és fájdalom-katasztrofizálás esetén?

Első lépés a krónikus fájdalom okának kiderítése. Fontos, hogy a beteg olyan szakorvost keressen magának, akiben megbízik és akivel jól együtt tud működni. Az esetek nagy részében életmódváltásra is szükség lehet, amiben támogatást nyújthat az érintett családja, baráti köre, vagy hivatásos lelki segítő. Nagy előrelépést jelent, ha a beteget sikerül rávenni arra, hogy ismét végezzen olyan tevékenységeket, amelyek örömet okoznak neki, és növelje a társas érintkezései számát. Motiváló lehet számára, ha érzi, hogy a hozzá közelállók számára fontos a társasága, részvétele a közös programokban.

Súlyos szorongás, depresszió esetén pszichoterápia, esetleg gyógyszeres kezelés válhat szükségessé, de magát a krónikus fájdalom megszüntetését is előremozdíthatja a pszichológiai segítség. A fájdalomnak és a betegségnek ugyanis az egyén és a családja életében lehetnek olyan funkciói, amikre csak terápia során derülhet fény.

A fájdalom-katasztrofizálás és a beteg-szerep milyen látszólagos előnyökkel jár?

Meglepő módon előfordulhat, hogy éppen a beteg környezete által biztosított előnyök – például a különleges bánásmód, a mentesülés a munka alól, a családtagok együttérzése – segítik elő a fájdalom krónikussá válását.

Megeshet az is, hogy a beteg tudatosan vagy öntudatlanul arra használja a betegségét, hogy számára félelmetes, konfliktusos vagy kellemetlen helyzeteket elkerülhessen.

Egy hosszan tartó betegségből történő gyógyulás esetén fény derülhet arra, hogy esetleg éppen a család kísérli meg betegszerepben tartani az egyént, annak érdekében, hogy az elmúlt időszakban szükségszerűen átalakított feladatköröket ne kelljen visszarendezni. A pszichoterápia segíthet feltárni, megérteni és orvosolni az ilyen típusú, gyakran a felszín alatt rejtőző motivációkat, konfliktusokat, problémákat.

Források:
Atkinson R. L., Atkinson R. C., Smith E. E., Bem D. J. & Nolen-Hoeksema S. (2003). Pszichológia. Budapest: Osiris.
Császár-Nagy N., Demetrovics Zs. & Vargha A. (Szerk.). (2011). A klinikai pszichológia horizontja. Budapest: L’Harmattan.
Eccleston, C. & Crombez, G. (1999). Pain Demands Attention: A Cognitive-Affective Model of the Interruptive Function of Pain. Psychological Bulletin, 125(3), 356–366.
Kerekes Zs. & Varga J. (2007). Fájdalom, fájdalommenedzsment és palliatív ellátás. In Kállai J., Varga J. & Oláh A. (Szerk.) Egészségpszichológia a gyakorlatban. Budapest: Medicina.
Kökönyei Gy. (2008). Érzelemszabályozás krónikus fájdalomban. Doktori disszertáció. Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Budapest.
Sullivan M. J. L., Rodgers, W. M. & Kirsch, I. (2001b). Catastrophizing, depression and expectancies for pain and emotional distress. Pain, 91. 147–154.
Sullivan, M. J. L., Thorn, B., Haythornthwaite, J. A., Keefe, F., Martin, M., Bradley, L. A. & Lefebvre, J. C. (2001a). Theoretical Perspectives on the Relation Between Catastrophizing and Pain. The Clinical Journal of Pain, 17. 52-64.