Miért nem szólunk rá a kellemetlen útitársakra?
Sokat utazom vonattal, ahol óhatatlanul összeérnek olyan emberi életek, akik máshol nem találkoznának. Sokféle korú, anyagi helyzetű, iskolázottságú és karakterű utas van negyven perc együttlétre ítélve azon az én útvonalamon. A tömegközlekedés mikroklímája kipukkasztja azokat a kis buborékokat, amelyekben élünk, és megmutatja társadalmunk reálisabb, sokszor bizony kevéssé lélekemelő arcát.
Kép: Freepik
Ha summázni lehetne, hogy mi tűnik szembe leginkább a vonatutakon, az a tapintat jellemző hiánya lenne. Kifejezetten sokszor tapasztalom a tapintatlanságát a telefonján ordítva beszélő és kéretlen témákkal utastársai figyelmét próbára tevő fiatalnak, a tömött vagonban fennhangon vitatkozó középkorúaknak, a nagy hangon tudatosan kifelé, az utazóközönségnek panaszkodó idős embereknek, és elszenvedem a szűk ülésen szétvetett lábbal terpeszkedők fizikai „agresszióját” is. Egyáltalán nem vagyok embergyűlölő, túl nagy elvárásokkal sem fordulok utastársaim felé, de tény:
Nem állunk jól egymás szempontjainak és vele a közösségi közlekedés komfortjának figyelembevételével.
Ezeken töprengve jutott eszembe a Márai Sándor Füves-könyvében olvasható gondolatsor a tapintatról. Ki is kerestem az 1943-ban íródott kis eszmefuttatást, amelyet ma is érdemes felidéznünk:
„Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem; igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka.
Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember.
Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valami csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak, és mi olyan „jó”, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele, és nem tudja meghálálni.
Ez a tapintat, mely nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is.
Vannak ritka emberek, akik tudják ezt.
Akik a jóságot, mely mindig önzés is, pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat.
S mindig tudnak másról beszélni.
S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban felhők között közeledő láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel.
Igen, e két képesség emberfölötti.”
Nem várja el senki, hogy egy vonaton csakis a tapintat és gyöngédség e Márai által megfestett bajnokai utazzanak, de néha picike beleérzőképesség nem ártana!
A tapintatlanság mindig harsány, mindig letaglózó, és kiköveteli mások figyelmét. Elegendő egyetlen ilyen ember egy vonatkocsiban, hogy befolyásolja a többiek hangulatát, közérzetét, amit a csendes többség rendszerint csak megadóan elszenved.
A minap például egy fiatal lány harsogta telefonjába – és a kocsiban utazó sokaság fülébe – egy néhány nappal korábbi gasztroenterológiai vizsgálatának menetét, és ütemesen cifra megjegyzésekkel spékelte a beszámolót. De vajon miért nem kértem/kértük meg, hogy fogja kicsit halkabbra, mert nem vagyunk kíváncsiak ilyen mélységig és ilyen stílusban tálalva az életére? Miért nem adunk jelzéseket, ha valaki körülöttünk nagyon „sok”? Lehet, hogy meg kéne tanulnunk szeretetteli határozottsággal kérni ilyen esetekben a visszafogottabb viselkedést – csak nem ver szájba a nagyhangú szájkaratés! Lehet, hogy jelzéseket kellene adnunk a tapintatlan embertársaink felé – persze csak gyöngéden, tapintatosan...
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
