„A gyerekek éheznek arra, hogy tapasztalhassanak, beszélgessenek” – Interjú a KACs Műhely alapítóival

– Honnan jött a KACs Műhely ötlete?

Elek Ágnes: 2014-ben találkoztunk Anikóval a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban, ahol akkor kezdtünk dolgozni. A munkán kívül sokat jártunk együtt kiállításokra, és mindig arról ötleteltünk, hogy milyen programokat találnánk ki ezekre ráfűzve. Műszaki területen dolgozunk, technikatörténettel kapcsolatos tárgyak vesznek minket körül, de mindkettőnket nagyon érdekel a képzőművészet.

Nagy Anikó: Számos körülmény azt ösztönözte, hogy fogjunk össze és hozzunk létre közösen valamit. 2015-ben adódott egy lehetőség, kapcsolódhattunk a VII. kerületi Klauzál téri családi naphoz. Ennek keretében hoztuk létre a KACs Műhelyt, kidolgoztuk a koncepciót, kitaláltuk a programokat, 2016-tól pedig teljes gőzzel belekezdtünk a munkába.

– A KACs Műhely honlapján is látható, hogy rendkívül széleskörű a program-palettátok. Tartotok például a különböző ünnepek köré szerveződő foglalkozásokat, de fenntarthatóság-témában, közlekedéssel és étkezéssel kapcsolatosakat is. Mik az elképzeléseitek?

Ágnes: Az alapkoncepciónk szerint galériákban szerettünk volna művészeti foglalkozásokat tartani, de ez aztán elkezdett bővülni. Közben a férjemmel babánk született, és vidékre költöztünk, ahol láttam, hogy korlátozottabbak a helyben elérhető lehetőségek a nagyobb településekhez képest.

Ezért úgy gondoltuk, hogy „utazó múzeumpedagógiát” hozunk létre, ahol nem a főváros, hanem a különböző kistelepülések, falvak kapnak főszerepet.

Már számos foglalkozást tartottunk szerte az országban, például Zsámbékon, Csabdin, Felcsúton, Ráckevén. Közben nagyon sok megrendelésünk érkezett Budapestről is.

Anikó: A programok egyébként a személyiségünkből adódóan is formálódtak. Kíváncsi természetűek vagyunk, ezért sokféle együttműködésben is részt veszünk. Ezek is alakították a programkínálatunkat.

– Mik a céljaitok?

Ágnes: Szeretnénk egy állandó műhelyt, egy központot is létrehozni, ahol nemcsak egy-egy alkalommal találkozhatnak velünk a gyerekek, hanem ott szeretnénk rendszeres csoportokat is kialakítani, hogy folyamatában is láthassuk az oda járók fejlődését.

Kép

Kép: KACs

Anikó: Az utazó múzeumpedagógia és az állandó műhely nem zárja ki egymást. A programokat zömében tavasztól őszig tartjuk, de a fennmaradó időszakot is szeretnénk kitölteni, ezért lenne jó egy olyan stabil, saját hely, ahol ezt az időszakot is kitölthetjük egy állandó programkínálattal. 

Ágnes: A pedagógiai céljainkkal együtt folyamatosan változnak a módszereink, ahogy mi is tanulunk, inspirálódunk. Szeretnénk minél több gyerekkel megszerettetni a művészetet és egyfajta látásmódot is átadni nekik.

Nem az a cél, hogy művészeket neveljünk, hanem hogy elsajátítsák a tervezői szemléletet, a vizuális látásmódot, illetve megtapasztalják a flow-élményt, és ezeket később az élet bármely területén tudják alkalmazni.

A művészet nyelvével szeretnénk fejleszteni a személyiségüket.

Anikó: Azok a területek, amelyek a honlapon találhatók, mind-mind részcélok. Szeretnénk, ha a gyerekek ezekből elsajátítanának egy kis szeletet.

– Évek óta múzeumpedagógusként dolgoztok. Hogy tapasztaljátok, nehéz kiszakítani a gyerekeket a virtuális világból? Le lehet őket foglalni az általatok kínált alkotó programokkal?

Anikó: Nem vetjük el a technika vívmányait, sok lehetőség rejlik bennük. De ha csak a csírája is megvan a gyerekekben az alkotásra, akkor egy pillanat alatt be tudjuk vonni őket a munkába.

Sokszor az az érzésünk, hogy a gyerekek szinte éheznek arra, hogy tapasztalhassanak, megfoghassanak különböző anyagokat, társaságban legyenek, beszélgessenek.

Ágnes: Az általunk választott téma a kulcs a gyerekekhez. Ha egy olyan területtel rukkolunk elő, ami része az ő kis világuknak, akkor szinte mindegy, hogy mivel dolgozunk. Meg kell értenünk a nyelvüket, és ha megismerjük, akkor megnyílik a kommunikációs csatorna hozzájuk. Persze az is fontos, hogy mi is mennyire vagyunk szenvedélyesek, hogyan tudjuk átadni, amit szeretnénk.

– Hogyan tudjátok megtalálni azt, ami igazán érdekli őket?

Ágnes: Sokat beszélgetünk velük a foglalkozások alatt, kíváncsiak vagyunk, figyeljük őket. Több korosztállyal is dolgozunk, megtudjuk, hogy ki milyen zenéket hallgat, milyen filmsorozatokat néz, mi az, ami érdekli őket. Azt veszem észre, hogy a mai gyerekek közül sokan sajnos kevés figyelmet kapnak, ezért erre van a leginkább szükségük.

Kép

Kép: Illés András

Anikó: Arra törekszünk, hogy a gyerekek a foglalkozásainkon minél többször megtapasztalják, megkapják ezt az értő figyelmet.

– Akkor ez sokkal komplexebb, mint egy művészeti foglalkozás. Hogyan kell elképzelni egy-egy alkalmat?

Ágnes: Először is kitalálunk egy témát, majd ezt a foglalkozáson körüljárjuk, sokat beszélgetünk a gyerekekkel, és ők a benyomásaik alapján létrehozzák az alkotásukat.

Fontos, hogy nem mi mondjuk meg, hogy mit készítsenek és milyen technikával. Nincsenek sablonok. A gyermek a saját személyiségéből, ízléséből, kreativitásából kiindulva hozza létre a művét. Megtervezi, majd együtt kitaláljuk, hogyan tudja a tervét megvalósítani.

Anikó: Ez nem kézműves foglalkozás, hiszen az leginkább az anyagról és a technikáról szól. A mi programjainkon a gyerekek a saját gondolataikat, fantáziájukat is beleszövik az alkotásaikba. Nagyon lényeges ugyanis, hogy az egyediségüket is megéljék.

– Mit tapasztaltok, akár már kis gyerekekben is el lehet ültetni egy-egy szemléletmód csíráját, például a fenntarthatóságét?

Ágnes: Erre személyes példám is van. A kisfiam pont akkor született, amikor a KACs Műhely, ezért nagyon pici kora óta részt vett rengeteg foglalkozásunkon. Ma pedig már sokszor ő hozza nekem oda a szemetet és kérdezi, hogy melyik kukába dobja, vagy például számos alkalommal előfordul, hogy tele van a zsebe dióhéjjal, kaviccsal vagy egyéb anyagokkal, és nem dobja ki, mert tudja, hogy ezeket később felhasználhatjuk valamire. Sokszor figyeli a felhőket az égen, nézi, hogy milyen alakjuk van – számomra ez egyértelmű jele annak, hogy ezt a hozzáállást a programjainkon sajátította el. Figyelemmel tudom kísérni, ahogy megtanul igazán látni, tervezni. De a programjainkon is vannak visszatérő gyerekek, akiken szintén észrevesszük a fejlődést.

Anikó: Mi egyébként azt közvetítjük, ami zsigerből jön. Például a fenntarthatóság számunkra nemcsak egy divatszó, mi tényleg így élünk. Saját kulacsból iszunk, az anyagaink tervezők textilhulladékaiból származnak, újrahasznosítunk. Ez a szemlélet bennünk is elemi szinten él, attól vagyunk hitelesek, hogy mind megjelenésünkben, viselkedésünkben, mind pedig a foglalkozások elemeiben (alapanyag-beszerzés, felhasználása, technikák stb.) ezt mutatjuk és képviseljük.