Hogyan illeszkedhet vissza a társadalomba egy börtönből szabadult elítélt?

Mire van szüksége szabadulónak?

A MEREPS-projekt („Mediation and Restorative Justice in Prison Settings”, azaz a „Mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás a büntetés-végrehajtásban”) keretében végzett kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek szerint fontos a biztos munkahely és anyagi háttér, az egészség, a nyugodt családi légkör, illetve kellenek olyan kapcsolatok, amelyek előnyére válnak a szabadulónak. Mivel a szomszédok, rokonok, ismerősök előtt általában nem titok, hogy az elkövető börtönben ült, a fogvatartott magán viseli a börtönbüntetés stigmáját a szabadulása után is.

A megoldás egyik lehetséges kulcsa a családi beszélgetés (döntéshozó csoportkonferencia, azaz CsDCs), amit a projekt keretében a börtönpártfogás, illetve az utógondozás során alkalmaztak.

Róbert 40 éves, 16 éve tölti büntetését emberölés, közveszélyokozás, garázdaság és lopás bűntettéért, négy év múlva szabadul. Büntetésmegszakítást kért, hogy felújításokat végezhessen a leromlott állapotú családi otthonon, amelyben a felesége és a gyermekei élnek. A rendőrség illetve a pártfogó felügyelő is pozitív véleménye mellett ehhez szükséges volt, hogy részletesen kidolgozzák az öt nap forgatókönyvét: a felek elvárásait, félelmeit, az igénybe vehető erőforrásokat és a lehetséges konfliktusokat.

János emberölés miatt töltötte büntetését. Részt vett a Zákeus-programban, és megértette a bűncselekményéből származó károk jóvátételének fontosságát. A börtönben töltött évek alatt nem szakadt meg teljesen a családjával a kapcsolata: látogatták és csomagot küldtek neki. Parancsnokai szerették volna támogatni János pozitív viselkedésváltozását, ehhez tisztázni kellett azokat a körülményeket, amelyek a szabadulást követően veszélyesek lehetnek számára. Segíteni akartak a családnak is, hogy közösen megtervezhessék a jövőt. Ehhez feltérképezték az erőforrásokat, amelyekre szabadulása után támaszkodhat, illetve egy közös tervet dolgoztak ki a beilleszkedésre és a bűncselekménnyel okozott sérelmek jóvátételére.

Az ún. resztoratív szemléletmód a szabályszegést az elkövető és a közösség közötti konfliktusként értelmezi, ezért azt tűzi ki célul, hogy a közösségen belül felborult egyensúly és harmónia helyreálljon.

Megoldáskeresés a család és a közösség erejével

Negrea Vidia tréner a hazai börtönökben is használja a CsDCs módszerét, azaz megszervezi a családi döntéshozó csoportkonferenciát. A konferencia előkészítésébe és lebonyolításába is bevonják a fogvatartottat, a családokat és a közösséghez tartozókat, annak érdekében, hogy a saját erőforrásaik felhasználásával érhessék el a kitűzött célokat. Feltárják, hogy mi az elítélt elképzelése a jövőjével kapcsolatban, kik a konfliktusos és támogató személyek a környezetében. A megoldáskereső konferenciára a pártatlan facilitátoron és a fogvatartotton kívül meghívják a családot és a hozzátartozókat, a tágabb közösség érintettjeit (pl. szomszédok, önkormányzat képviselője) és a szakembereket (pl. pártfogó felügyelő, családsegítő, nevelő), akikkel előzetesen külön-külön beszélgetnek.

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

A szakemberek jelenléte azért is fontos, mert támpontot és információt tudnak adni a hosszú éve börtönben élő fogvatartottnak arról, hogy a tervei mennyire rugaszkodnak el a valóságtól, mik a reális kivitelezés lehetőségei – hiszen a megvalósíthatatlan terv a bűnismétlés előszobája lehet. Ezután a szakemberek elhagyják a szobát, és a család időt kap arra, hogy külső befolyástól mentesen elkészítsék a cselekvési tervüket, konkrét feladatokat, határidőket és felelősöket is megjelölve. A tervet a család ismerteti a többi résztvevővel, és ha mindenki elfogadja, alá is írják azt. A megvalósulást nyomon követik, és akadály esetén újabb konferencián módosítsák a tervet.

A CsDCs valamennyi résztvevő hozzáállásán, szemléletmódján változtat.

Negrea Vidia szerint elindul a kommunikáció a gyakran már felbomló családi kapcsolatokban, amelyek így támogató kötelékké alakulhatnak. Mivel nem mások döntenek a család helyett, hanem a saját vállalásaik szerepelnek a tervben, ezért motiváltabbak a megvalósításra is. Emellett a családtagok támogató légkörben találkoznak a segítő szakemberekkel, ami segít a bizalomteli segítői kapcsolat megalapozásában. A segítő szakemberek között is valódi párbeszéd alakul ki, az együttműködésük erősödik. A pártfogó felügyelők számára a CsDCs még akkor is hatalmas segítség, ha nem készül el vagy meghiúsul a családi terv, mert a folyamat során jobban megismerhetik az elítélt családjának szerkezetét és dinamikáját, illetve rálátnak azokra a családi és barátai kapcsolatokra, amik erőforrások lehetnek az esetkezelés során.

A szakemberek szerint a módszer főként azoknál a családoknál működik, ahol a kapcsolat az elítélt és a család között még nem esett túlzottan szét, és nem hárítják a problémákat.

Vissza a társadalomba

Róbert esetében például a parancsnok a konferencia eredményeképpen jóváhagyta a büntetésmegszakítást. A család és Róbert megbeszélték, hogy a hét mely napjait hol, milyen tevékenységgel tölti. Vállalták, hogy dokumentálják a házon végzett munkát, és mindenki leírja az együtt töltött idővel kapcsolatos gondolatait és érzéseit Róbertnek. A büntetésmegszakítás alatt a férfi valóban elvégezte a szükséges munkát, utána visszatért a börtönbe. Nevelője szerint pozitívan változott a viselkedése: elkezdte kifejezni az érzéseit és terveket szőni a jövőre vonatkozóan.

János esetében a család kidolgozta tervét, konkrét tennivalókkal, határidőkkel és felelősökkel (lakhatás, munka, adósság rendezése, keresztény életvitel, kapcsolatok és jóvátétel). Mivel János szerette volna jóvátenni az általa okozott sérelmeket a család és a közösség felé, majd, ha lehetséges, az áldozat rokonai irányába is, ezért újabb megbeszélések váltak szükségessé. Abban is megegyeztek, hogy ha János megszegi a megegyezést, számolnia kell a következményekkel, vagyis visszakerülhet a börtönbe és elveszítheti a családja támogatását. A szabadulást követően János folytatta a keresztény életvitelt, az imaházban zenéléssel járult hozzá a közösségi alkalmakhoz, elkezdett az önkormányzatnál dolgozni. A családjával albérletbe költözött, a gyerekek örültek apjuk jelenlétének, a fiánál tapasztalt magatartásproblémák megszűntek.

A facilitátor szerint János esete bizonyítja, „hogy a tágabb rokonság és a közösség tagjai hihetetlen mennyiségű segítséget képesek felajánlani, mint például azonnali munkalehetőség, kisebb anyagi segítség, jogi vagy életvezetési tanácsadás”. Érdemes tehát a családot és a közösség tagjait is bevonni a döntéshozatalba, mert nagy segítséget jelenthetnek az elítélt számára.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>