Serdülőkor helyett anorexia?

– Sok olyan esettel találkozunk, amikor a serdülő érintett az ún. szubklinikai evészavarban: ekkor még nem diagnosztizálható például az anorexia, de már jelen van a folyamatos testképzavar, a fogyókúrázás. Szomorú, de már óvodás korban is tapasztalható a testről alkotott kép torzulása.

– Ha egy négyéves kislány azt mondja, hogy nem eszem fagyit, mert cukor van benne és hizlal, abban észre kell vennünk a veszélyt.

Nyilván otthon, a reklámokból, a környezetétől hall ilyet egy gyerek. Ma soványságkultusz van, ilyen világban élünk, ezzel nem tudunk mit kezdeni. De azzal a predesztináló tényezővel már igen, hogy milyen a család működése, mennyire tud rugalmas lenni amellett, hogy határokat is képvisel. Azt látjuk, hogy az érintett családokra jellemző a differenciálatlan működésmód: mindenkinek ugyanúgy kell éreznie magát és mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Ez a dinamika hoz létre egy olyan érzelmi környezetet, amelyben nem megengedhetők az eltérő érzések.

Ha például anyu rosszkedvűen jön haza, akkor a gyereknek sem szabad jól éreznie magát.

Ezekben a családokban jellemzően nem lehet megfogalmazni a haragot vagy egyéb negatív érzelmet a szülő felé, mert csak a család működéséhez passzoló érzések az elfogadottak. Sokszor elmondják, hogy náluk nincs konfliktus, nincs hangos szó vagy veszekedés, a betegség kezdetéig minden rendben volt. Ilyenkor szokott a pszichológus nyelni egy nagyot… Hisz ilyen nincs, ez ellenkezik az emberi természettel! Ez arról szól, hogy nem adnak teret a konfliktusnak. A társadalmi és családi nyomás mellett az egyéni karaktervonások is alakulhatnak szerencsétlenül, például ha a kamasznak valaki vagy valami azt sugallja, hogy neki mindenben jól kell teljesítenie, mindenben tökéletesnek kell lennie, nem hibázhat. Az evészavar is teljesítmény lesz. „Együtt kezdtük a barátnőimmel, akik már rég feladták, de én nem. Legyőztem magam, hisz éhes vagyok, mégsem eszem. Valamit uralok a saját testemen belül, ha már mást nem tudok uralni.”

– Hogyan alakul ki egy gyerekben a megfelelési vágy?

– A perfekcionizmusnak mint személyiségjegynek vannak genetikai alapjai, de egyértelmű a mintakövető, tanult rész is. Például, ha azt látja a gyerek, hogy a szülei a saját szakterületükön nagyon sikeresek, mert anya még éjjel is dolgozik a laptopján, és reggel az óvodába menet tárgyal a főnökével, akkor az az üzenet jön le, hogy az életet úgy kell élnem, hogy mindig mindennek megfeleljek. A szülők sokszor állítják: ők sosem mondták, hogy a gyereknek csak ötöse lehet. Ez igaz is, de az elvárásoknak nem kell explicit formában elhangozniuk, azok legtöbbször rejtve jelennek meg.

– Ezt a szülői hozzáállást hívhatom normális ambíciónak is.

– Igen, de nem árt, ha ebbe a viselkedésmintába belefér az is, hogy fontos a munkám, de a kedvedért félreteszem kicsit. Az se baj, ha kimondjuk, hogy elrontottunk valamit, nem így kellett volna.

A szülő azzal tanít legtöbbet a gyerekének, ha megmutatja, hogy ő is esendő.

A célorientáltság, a perfekcionizmus, a kitartás lehetnek jó tulajdonságok is, egy céltudatos serdülőből nem feltétlenül lesz kényszeresen megfelelni vágyó tinédzser. Csak jó, ha látjuk, a baj előjelei már a serdülőkor előtt észrevehetők. Ha azon szorong a gyerekem első osztályban, hogy hány piros pontot kap, és erre a környezete rá is erősít, akkor nem árt odafigyelnem.

Kép

dr. Csenki Laura – kép: Páczai Tamás

Térjünk vissza a négyévesünkhöz. Az ő szemében az édesanyja a leggyönyörűbb nő a világon, akivel azonosulni szeretne. Képzeljük el azt a lélektani helyzetet, amelyben ő csodálattal tekint az anyukájára és nem érdekli, hogy narancsbőrös-e a combja vagy puha-e a hasa, vagy karikás-e a szeme, mert neki ő a legszebb, miközben ez az anyuka sóhajtozik, becsmérli magát és megvon magától ételeket. Ez egy kisgyerek számára érthetetlen. Közben az olyan mondatok, hogy „ilyet nem eszünk, mert ebben cukor van” beépülnek, mint valami mantra, hisz a számára tökéletes édesanya mondta. Ha már a gyerek szájából hangzik el, hogy nem eszik fagyit, mert nagy a hasa, azt nagyon fontos meghallani. Mondhatjuk azt is, hogy cukros fagyi ide vagy oda, meleg van, gyere, együnk egyet!

Az sem megy, hogy megveszem a gyereknek a fagyit, én meg rágcsálom a zellerszárat. Helyes, ha a hétköznapokban kerülöm a cukrot és igyekszem egészségesen főzni, de egy-egy ilyen helyzetben nem ezzel nyerem a legtöbbet. Úgy leszek hiteles, ha én is beszállok a buliba. A veszélyeztetett családok tagjaira jellemző, hogy nehezen alkalmazkodnak, nem tudnak elengedni bizonyos kényszereket.

Az evés nem csak létfenntartó funkcióval bír, annak van egy társadalmi, kulturális beágyazottsága. Az étkezés egy aktus, az ételem megosztása az elfogadásom és szeretetem jele. Ha valakinek elfogadom az ételét, őt magát is befogadom. A társas étkezés, az osztozkodás egy közös élmény – ha örömforrásként tud megnyilvánulni egy családban, az nagy pozitív lelki tartalommal bír. Fontos, hogy mit és hogyan tanítunk a gyerekeinknek.

Az egészségtudatos életmódra fel kell hívni a figyelmet, de nem mindegy, hogy görcs nélkül tesszük-e, vagy úgy, hogy bűntudatkeltő tartalmakat társítunk az ételekhez.

– Nem lehet, hogy a szigorú szabályokhoz ragaszkodó szülők valahol maguk is áldozatok?

– Az evészavaros gyerekek szülei rendszerint jóindulatúak, gondoskodók és felelősségteljesek, akik saját szorongásaik mentén alakították ki azt a rendszert, amitől úgy gondolták, hogy jól működik a család. Sokáig működik is. De aztán eljön a kamaszkor, ami mindent felborít. Ez egy hirtelen és erős változás, amikor minden, amit gondoltunk a gyerekünkről, eltűnik. A serdülő gyerek provokálja a szülőket természetes hibáik és nehézségeik terén, ráadásul rapszodikus. „Tegnap még együtt röhögcséltünk és válogattuk a sminkeket a plázában, most meg én vagyok számára a világ legkibírhatatlanabb szülője.” Ennek az elviseléséhez nagyfokú rugalmasság kell, valamint az, hogy bízzak saját magamban, a gyerekemben és abban, hogy bár ez a változás most pokoli, de pár év múlva visszakapom majd őt. Meg kell engednem magamnak és neki is, hogy hibázzunk, és azt is, hogy sem őt, sem magamat nem akarom tökéletesnek látni. A kapcsolatunknak el kell bírnia a konfliktust, szabad dühösnek lenni. Mindez a tökéletességre törekvő, konfliktust kerülő családokban egyszerűen nem valósítható meg – hiszen, ha nálunk minden rendben van, akkor miért ordibálok két órája a gyerekemmel? És ezen a ponton torpan meg a kamaszkori váltás, illetve nem is következik be. Az anorexia ugyanis arról is szól, hogy serdülőkorban elindul a biológiailag meghatározott testi fejlődés, amelyet egy pszichés kényszer lestoppol – és kapunk egy klimaxos tüneteket mutató 13–15 éves lányt. Hisz az éhezés következtében nincs hormontermelés, nincs menstruáció. Vegyük észre: ez konfliktuskerülés. Ha a 16 éves lány nem serdül, akkor úgy tűnhet számára, hogy nincs konfliktus.

Kép

Kép: Freepik

– De amint jön a betegség, valószínűleg kezdődik a veszekedés is. Öngól ez a kamasz számára?

– Hosszú évek alatt megtanulta a gyerek, hogy nem balhézhat, mert azt anyáék nem tudják kezelni. Igen, paradox módon pont az anorexia lesz az a felület, ami körül mégis kitör a balhé.

A feszültség a nemevés és a kilók körül jelenik meg a családban, pedig az indulatoknak nem ezen a fronton kéne felbukkanniuk, hanem ott, hogy hányra jössz haza este, és ki ez a tetovált fiú, aki hazakísért. Megindul a bűnbakképzés is, hisz a szülők azt hiszik, hogy a családban minden rendben, csak az anorexiás gyerek miatt áll a bál.

A helyzet megoldásához családi erőforrás kell, ám egy szorongó, teljesíteni akaró, minden helyzetben megfelelni vágyó szülőnek ez nagyon nehéz feladat.

– A mindennapos, sokszor felületes találkozások mellett észre lehet venni az evészavarra utaló apró változásokat, intő jeleket?

– Nem könnyen. Bár vannak jelek, amelyek könnyen észrevehetők, például a testtel, kilókkal való állandó foglalkozás, nagymértékű súlyvesztés, lányoknál a menstruáció elmaradása, túlzott testmozgás, megváltozott evési magatartás, étkezés utáni azonnali fürdőszobahasználat, eltünedező kortársak. Azért csapdás az evészavar, mert bár számtalan jele van, ezeknek a jelentős része láthatatlan a hétköznapokban. Egy tinédzserről már nem feltétlenül tudják a szülei, mit evett.

Szinte csak a közös családi étkezések során bújhat ki a szög a zsákból, de vigyázat: egy anorexiás nagyon tud úgy csinálni, mintha enne!

Sok internetes fórum van, amin erre tippeket is kap. Rengeteg trükk létezik, amivel be lehet csapni a szülőt. De az evészavarnak lehetnek olyan tünetei is, amelyek nem kapcsolódnak az étkezéshez: feszültség, irritáltság is kísérheti, ami más, mint a serdülőkori rapszodikus hangulatváltozás. A kamaszkorban minden megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Addig beszélünk harmonikusan fejlődő tinédzserről, amíg látjuk a hangulati állapotok közti változást. Az evészavarban ez nem így van, ott állandósul a hangulati nyomottság. Hangsúlyozom: a legfontosabb ebben a kérdésben, hogy mennyire tudok ráhangolódni a gyerekemre. Ha látom a jeleket, legyen tere, hogy kibeszéljük, és ne az legyen életünk első komoly beszélgetése. Ahhoz, hogy meglássuk, mi van a jelek mögött, szülői érzékenység kell és egy valódi, érzelmileg megerősített kapcsolat, amibe belefér, hogy ezeket elmondhatom. Visszakanyarodunk az elejére: olyan-e a család működése, ami megengedi, hogy beszélgessünk a problémáról?

Ha egy szülő lelkiismeretesen, szeretettel próbál gyereket nevelni, számos hibát fog véteni, de ez nem baj. Az, hogy a gyereke beteg lett, nem az ő hibája, hanem egy helyzet, ami sok tényező szerencsétlen együttállásából fakad.

Az evészavarok leghatékonyabb gyógymódja a családterápiás megközelítés. Abban kell segíteni, hogy az érintettek megértsék: a rugalmatlanság nem visz sehova, próbáljanak meg nyitni, és látni fogják, a változás nem is lesz olyan ijesztő.   

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. áprilisi számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő ITT.

Kapcsolódó cikkeink:

Tiltólistás ételek, túlevés, bűntudat - ördögi kör