Nem vezetjük félre a gyerekeket a mesék boldog végével?

– A népmesék, elsősorban a tündérmesék kötelező műfaji jellemzője, hogy a jók elnyerik a jutalmukat, a negatív, gonosz szereplők pedig megkapják a méltó büntetésüket. Azt gondolom, nagyon fontos erkölcsi alapvetés és üzenet, hogy ennek a világban is így kellene működnie. 

– Közben a valóságban csak töredékesen érvényesül. Nem fekete-fehér, hanem szürke jellemekkel és döntési helyzetekkel találkoznak. 
– Nézzük meg, miért nem vezet félre a mese! Az első, hogy a mesehősnek általában nemcsak úgy az ölébe pottyan a jutalom, hanem megküzd érte. Általában a mese elején történik valami probléma. Például a királynak az udvarában van egy körtefa, de még sosem evett belőle, mert mindig ellopják a termést, mire megérik. Vagy a király lányát rabolja el egy sárkány. Valami történik, ami nem jó, aminek mínuszos állapot lesz a következménye. A mese főhőse útnak indul, hogy megoldja ezt a problémát, és próbatételek sorozata éri őt. Milyen fajta küzdelmek fordulnak elő a mesékben? Lehetnek fizikai természetűek, amikor az erejét kell bizonyítania, mondjuk megküzd egy sárkánnyal. Lehetnek morális jellegűek, ha például nálánál kisebb, gyengébb, elesettebb ember vagy épp állat segítséget kér tőle, és látszólag hátráltatja őt. Mondhatná, hogy „bocs, koma, de nem érek rá”. 
Ez egy döntési helyzet, hogy lehajol-e és segít-e azon az elesetten, gyengébben, vagy csak a maga érdekeit nézi. Akkor cselekszik helyesen, ha félreteszi egy pillanatra a fő célját, és segít a bajba jutotton. Időnként van a mesékben olyan próbatétel, ami az elmét, az intellektust firtatja, például a „Mátyás király és az okos leány” című mesében. 

Hasonlít a hétköznapi tapasztalatokhoz, ahogy a mesehősök igyekeznek felnőni azokhoz a próbatételekhez, amelyekkel találkoznak, ráadásul olykor kudarcot is vallanak.

Hiába mondják nekik például, hogy ne egyenek abból a körtéből, vagy ne nyissák ki azt a hetvenhetedik ajtót… Gyarló és kíváncsi emberek vagyunk, olykor elbukunk, de mindig jön egy második vagy harmadik esély. Fel tudunk állni vagy a magunk erejéből – ilyen mesék is vannak –, vagy külső segítséggel. A lényeg, hogy a hős végül kiállja a próbákat, helyénvalóan cselekszik, és így jut el ahhoz a céljához, ami miatt útnak indult. Megszerzi, ami hiányzott a mese elején, és akár a királylány kezét is elnyeri. 
A „jó elnyeri jutalmát” üzenethez hozzátartozik tehát az is, hogy ehhez erőfeszítéseket kell tenni, és ki kell állni azokat a köztes próbákat, amiket az élet, az úton levés elénk sodor. Nem ingyen kapod, a jutalom nem a lottó 5-ös. Ez így együtt adja azt a morális üzenetet, hogy ha te az erőfeszítéseket megteszed, akkor megkaphatod a méltó jutalmadat, a rossz pedig megbűnhődik. 

– Van értelme tehát a jó szándék és a jó tettek győzelméről mesélni a gyerekeknek. 
– Van egy másik nagyon fontos jellemzője is a mesének, ami megkülönbözteti a többi elbeszélő műfajtól. A mese egy olyan kitaláció, amely rögtön az elején és folyamatosan a mesemondás közben is jelzi a saját kitalált mivoltát az olvasó számára, vagyis hogy amiről szól, az nem a való, hanem egy elképzelt világ. Eléri ezt azokkal a nyelvi elemekkel, amikkel kezd és befejez. „Hol volt, hol nem volt…”, tehát vagy igaz, vagy nem, vagy hiszed, vagy nem. A végén pedig: „Aki nem hiszi, járjon utána!”, „Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, dobd a jégre, ha úgy se hiszed, járj utána, én is úgy találtam rája!” Ezek a kezdő és záró formulák, együtt a csodás tárgyakkal és a mesei segítőkkel, folyamatosan azt üzenik, hogy ez nem egy tényfeltáró riport, nem egy dokumentarista beszámoló, hanem egy kitalált világban zajlik mindaz, amit elmesél. 

– Vagyis nem a valóság látszatával manipulál, így nem is verheti át az olvasóit vagy hallgatóit. 
– Sőt, végig hangsúlyozza, hogy ne gondold valóságnak!

Hasonló kettős tudatállapotban hallgatjuk, mint ahogyan a gyerekek játszanak: benne vannak a saját valóságukban, de elképzelhetnek bármit magukról és maguk köré. A bot, amit fognak, lehet egy varázspálca, vagy ők maguk tündérek, táltosok...

Ugyanez van a mesében is: tudom az „itt és most” valóságát, de közben átadom magam ennek az elképzelt világnak. E kettősségnek a megteremtése a mese esztétikuma. 
Négy-öt éves korában egy gyermek anélkül, hogy külön elmagyarázták volna neki, ezzel a kettős tudatállapottal hallgatja a mesét. Ezért nem csap be bennünket a mese. Azt mondja, hogy ebben a mindennapoktól elemelt valóságban létezik az az igazság, hogy a jó elnyeri a jutalmát. Egyszerre tudunk hallgatóként, olvasóként azonosulni mélyen, megrendítő módon azzal a meseigazsággal, hogy győzni kell a jónak. Amikor megkapja a mesehős, ami jár neki, és az ellenfél is meglakol, olyankor megtörténik bennünk a katarzis, a nagy megigazulás. Közben tudom, hogy tíz perc múlva, ha kilépek az ajtón, velem nem ez és nem így fog megtörténni. Mégis, a mesei igazság az, amelyik a hétköznapjainkban is útmutatást adhat, és segíthet abban, hogy helyesen döntsünk. Segít, hogy a jót válasszuk.

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. februári számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>