„Nem semmisíti meg az egyéniséget a család, sőt: kifejleszti, felnöveszti azt”

A gyermekéért aggódó párt látjuk a betlehemi jászolnál. A gyermek életét féltő párt látjuk az egyiptomi meneküléskor is. A gyermekért aggódó szülőket látjuk, amikor a tizenkét éves Jézust felviszik Jeruzsálembe a templomba. 

A család nem csupán együtt-élés. Egymásért élő emberek állnak előttünk a Szentírás lapjain is, amikor körvonalazódik előttünk Jézus, Mária és József alakja a gyermekségtörténet elbeszéléseiben. Ami ennek a családnak az életét alakítja: az Isten törvénye. A Mózes által előírt rituális szabályokat teljesítik az Isten templomában. Amikor a gyermeknek örülnek és életéért aggódnak, előre tekintenek, az Úr felé. Amikor útra kelnek a templomba, ezt azért teszik, mert szívükben él az Úr törvénye. Ezért lépnek ki otthonról, s mennek előre, miként az Úr megkívánja azt. 

A gyermeket karjukon viszik: úgy ajánlják föl, úgy szentelik az Úrnak. 

Később, mikor a gyermek tizenkét éves lesz, ugyancsak együtt mennek, együtt kelnek útra. Akkor már nem karjukon hordozva, de mindenképpen kézen fogva mennek Jeruzsálem felé, az Úr szentélyéhez. Mert tudják, hogy a gyermeket nem küldeni kell, hanem vele együtt kell menni. Mert a gyermek számára az a fontos, ami a szülők számára is az. Együtt, közösen haladni a cél felé, együtt tekinteni a szentély felé: példa ez minden családnak, minden közösségnek. 

Istennek szentelni a gyermeket: visszaadni az ajándékot, áldást kérve rá, s Isten ajándékát az áldás birtokában bizományban megőrizni, fölnevelni, hogy majd Isten akarata szerint a saját útját járhassa. 

Nem csak a család, de minden közösség a Szent Családra kell hogy tekintsen. Isten ajándékaként tekinteni minden új gyermeket, Isten áldását kérni rá, vele együtt menni a szentély felé, és aggódó szeretettel nézni, hogy a családon, a közösségen belül ki-ki hogyan járja az Isten áldásával a maga életének útját.

Mert nem semmisíti meg az egyéniséget a család, sőt: kifejleszti, felnöveszti azt. S nem szűntetheti meg az egyéniséget a közösség, hanem kiteljesedni kell, hogy segítse azt.

De hogyan? Szükség van mindig a mintákra, értékrendre, amelybe bele lehet nőni, - szükség van igazodási pontokra, hogy az úton tájékozódni lehessen. Idősebbek és fiatalabbak egyként kell hogy tekintsenek az Úr törvényére, idősebbek és fiatalabbak együtt, egymásra tekintve, egymással törődve, egymásért aggódva kell hogy járjanak együtt az úton, - tekintetüket mindig a Szentély, Jeruzsálem, a Béke Városa felé fordítva. 

Legyen oltalmazója a Szent Család minden családnak és közösségnek!

Korzenszky Richárd bencés szerzetes, pedagógus, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója 1994 és 2018 között, elismerései többek között: Prima Primissima díj, a Magyar Érdemrend középkeresztje, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje és Magyar Örökség díj.