Nagypapa-lélektan: bonyolultabb, mint gondolnád!
Bár a lelkizés alapvetően amolyan „női dolog”, az utóbbi időben egyre több szó esik a férfiak lelki világáról is. Az agyunk alapvetően máshogy van huzalozva, ez nem vitás, de lélektanilag sokkal több a hasonlóság a két nem között, mint ahogyan azt régebben gondoltuk. Bár az anyukák szülés utáni depressziójáról még mindig aránytalanul több szó esik, mint a kisgyerekes apukák lelki vívódásairól, addig már eljutottunk, hogy nem várjuk el az erősebbik nem képviselőitől, hogy mindig, minden körülmények közt erősnek mutatkozzanak. Sőt, vonzó lehet, ha egy férfi ki meri mutatni az érzéseit, és az ovis kisfiúk sérelmeit sem intézzük már el egy „katonadologgal”, hanem arra bíztatjuk őket, hogy sírjanak csak bátran, ha valami fáj nekik. A mai nagypapák azonban még egy merőben más világban szocializálódtak. Lelki folyamataik, vívódásaik kifürkészése ezért nehezebb, de korántsem lehetetlen küldetés.
Kép: Unsplash
Andrek Andrea pszichológusként sok olyan olyan élethelyzettel találkozott már, amelyben a nagyszülőknek, nevezetesen a nagyapáknak kihívást jelentett az új szereppel való szembesülés. Voltak, akik gördülékenyen tudtak alkalmazkodni a nagyszülői szerephez, és akadtak olyanok is, akiknek jóval az unoka megszületése után sikerült megtalálni helyüket az új nagycsaládi felállásban.
– Mi az oka annak, hogy sok nagypapakorú férfi vagy nem vágyik még unokára, vagy ha már van neki, egyszerűen nem tud vele mit kezdeni?
– Az anyává, apává válást általában tudjuk szabályozni, a nagyszülőséget nem, hiszen a gyermekeink tesznek minket nagyszülővé. Hogy ez mikor történik meg, nagyon változó: lehet a nagyszülő szempontjából túl korán, túl későn, szerencsés esetben pedig épp jókor.
Evolúciós szempontból a női létnek a ritmusa elég pontosan diktálja, hogy hol zárul le a saját gyermek vállalásának az ideje, gondolok itt a menopauzára, a termékenység megszűnésére.
A férfiaknak sokszor azért nehezebb áthangolódni a nagypapaszerepre, mert kevesebb biológiai segítséget kapnak ehhez.
Különösen igaz ez a modern társadalomban, ahol számtalan házasság felbomlik, újak köttetnek, későn vállalnak gyereket a családok, tehát elég gyakori, hogy 50–60 éves férfiaknak még születik saját gyermekük. Ilyen szempontból szétcsúszott az apai és nagyapai szerepeknek a pontos időbeli meghatározottsága.
Léteznek olyan férfiak is – ahogy nők is –, akik egyszerűen nem tudják elfogadni a korukat, a nagyszülőség és az öregség közé egyenlőségjelet tesznek. Ők soha nem fognak a szó klasszikus értelmében vett jó nagypapává válni, mert valójában nem is akarnak.
– Ilyen esetben célravezető lehet-e, ha a szülők „ráerőltetik” a gyereket a nagyszülőre?
– Erőszakkal ez esetben sem lehet eredményt elérni. Azt gondolom, hogy mindenre meg kell érni. Persze a tapasztalatszerzés fontos, hiszen úgy tudunk beletanulni új szerepekbe, ha „helyzetbe kerülünk”. Érdemes ezért a szülőknek megnyitniuk az újszülöttel való találkozás lehetőségét a nagypapák előtt is, mindeközben pedig időt kell neki hagyni arra, hogy a saját ritmusában és módján tudjon kapcsolatba lépni az unokájával. Az édesapáknak is gyakran időbe telik, míg ráéreznek a saját szülői eszközeikre, arra, hogy nem az anyai mintát kell utánozniuk.
Andrek Andrea – Kép forrása: Andrek Andrea
– Mennyire függ az örökölt mintától az, hogy kiből milyen nagyszülő válik?
– A témában készült kutatások szerint az lesz könnyedén jó nagyszülő, az tud könnyen ráhangolódni a gondoskodó nagyszülői szerepre, akinek volt pozitív tapasztalata gyermekként a saját nagyszülőjével kapcsolatban. Ez egy transzgenerációs modell. Ha valakinek ez hiányzik, akkor neki kell felépítenie, és ez egyáltalán nem egyszerű folyamat lélektanilag. Bizonyos szempontból segítséget nyújthat ehhez például a „Nagyszülő füzet”, amelyet Léder László kollégámmal írtunk. Ennek a kiadványnak az az alapvető célja, hogy felhívja a figyelmet a nagymamák, nagypapák családban betöltött hihetetlenül fontos szerepére, és emellett praktikus tanácsokkal is igyekszik segíteni az újdonsült nagyszülőket, hogy új szerepkörükben mihamarabb megtalálhassák a helyüket. A „Nagyszülő füzet” egyébként ingyenesen letölthető a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom oldaláról.
– Milyen hatással van az unokákra, ha jó és közeli a kapcsolatuk a nagyszüleikkel?
– Számos kutatás bizonyítja, hogy rendkívül jó hatással van a fejlődésükre. Sokkal erősebb a védőháló, ha több személyhez kötődik biztonságosan a gyerek. A nagyszülők egyfajta érzelmi menedékként, biztos érzelmi háttérként szolgálnak, ha mondjuk a szülővel nem harmonikus a viszony – gondoljunk például a kamaszkori konfliktusokra. Az persze különösen fontos, hogy a nagyszülők ne menjenek szembe a reális, olykor indokoltan szigorú szülői elvárásokkal, ne csak kényeztessék az unokákat, hanem működjenek együtt a szülőkkel, erősítsék egymást.
„Ahogy az unokák cseperednek, a nagyszülők, jellemzően a nagyapák egyre inkább betöltik a család krónikásának szerepét: mesélnek a régi időkről, szakmai múltjukról, a szülők gyermek- és fiatalkoráról és a változó világról. Az unokák számára mindez identitásuk, családhoz tartozásuk és egyben biztonságérzetük növekedéséhez járul hozzá.” (Részlet a „Nagyszülő füzetből”.)
– A nagypapák testi-lelki egészségét hogyan befolyásolja az unokákkal eltöltött idő, a közös programok?
– Egy idősödő ember esetében önmagában annak az érzésnek éltető ereje van, hogy számítanak rá, szükség van a segítségére. Egyértelműen kimutatható, hogy az egészségügyi értékeik is sokkal jobbak azoknak, akik élő szeretetkapcsolatokkal rendelkeznek. Az aktív, munkával eltöltött évtizedek hirtelen lezárulását sokan nehezen élik meg. Ilyenkor új értelmet adhat a hétköznapoknak, ha menni kell a gyerekekért az iskolába és gondoskodni kell róluk, míg a szülők haza nem érnek a munkából. Az élettel való elégedettséggel kapcsolatos vizsgálatokban a nagyszülőség egy nagyon komoly pozitív faktor. Érdekes, hogy ez a mutató, ez a hatás még a szülőségnél sem ennyire erős.
Gondoljunk csak bele: evolúciós értelemben valóban az az igazi siker, akkor „dőlhetünk hátra”, ha a gyermekünknek gyermeke születik, vagyis akkor lehetünk igazán elégedettek, ha a nevelésünk, erőfeszítéseink gyümölcseképp ő is képessé válik az élet továbbadására.
Nekünk pedig kis túlzással, nem marad más hátra, mint a „jutalomjáték”, hogy élvezzük az unokákkal töltött idő minden percét, ameddig lehet.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
