A munkamániások drogja az elismerés – „Jaj, de hát, senki sem tudja ezt helyettem elvégezni!”

A dolgozó magyarok hét–nyolc százaléka munkamániás. A függőségnek ez a változata abban különbözik más szenvedélybetegségektől, hogy a társadalom és a munkáltatók többnyire erényként tekintenek rá. Dr. Kun Bernadette, a téma magyarországi kutatója szerint a munkamániások kívülről boldognak és sikeresnek tűnhetnek, de hosszú távon nem bírják a terhelést, szenvedélyük egy idő után családon belüli konfliktusokhoz vezet, és többet is veszíthetnek, mint a munkahelyi előléptetés vagy a fizetésemelés elmaradása.

egy nő fejét az asztalra dönti
A kép illusztráció – Forrás: Pexels/Andrea Piacquadio

A Mindennapi Pszichológia magazinban jelent meg az elemzésed egy több országot átfogó kutatásról, amely a munkamánia okairól és káros hatásairól szól. Miért lettél kíváncsi a témára?

Kutatásunk többféle szenvedélybetegséget is érintett: a szerhasználatot vagy az olyan viselkedési függőségeket is, mint a szerencsejáték-függőség, a testedzésfüggőség vagy a vásárlási függőség. A munkamánia viszonylag későn került be a kutatások közé, tíz évvel ezelőtt még mostoha területnek számított, és ma is élénk vita övezi a jelenséget. Még gondolkodik róla a szakma, hogy a munkamánia mennyire tekinthető függőségnek, esetleg betegségnek, itt még sok a felfedeznivaló, a nyitott kérdés.

Ha ott húzom meg a határt a személyre jellemző viselkedés és a függő viselkedés között, hogy korlátozza-e a személyt a szenvedélye a szabad cselekvésben, jó helyen járok?

A függőség fennállásának számos kritériuma van, de amikor elvész a kontroll a viselkedés fölött, az valóban fontos jel. Ha el szeretnék menni valahova, de „nem mehetek”. A kontrollvesztés szembetűnő tünete lehet az élet más területeinek látványos elhanyagolása is. Ha a korábban fontos feladatait, felelősségeket, szabadidős elfoglaltságokat elkezdi háttérbe szorítani a munkafüggő, ha a kapcsolatait elhanyagolja, nem tölt minőségi időt a szeretteivel és egyre több a konfliktusa emiatt, ha feladja a korábban kedvelt tevékenységeit, például a sportot, az olvasást, akkor valószínűleg munkamániával van dolgunk. Ha csak akkor hajlandó vagy képes foglalkozni bármi mással, amikor a teendőit befejezte, akkor ez már a függőség jele lehet.

Ha valaki nem képes fejben máshol és mással lenni, hanem folyamatosan a munkájára gondol, állandóan a teendőin rágódik, akkor ő nem szabad.

Ez a „rágódás” szó hétköznapian hangzik, valójában egy komoly mentális tünet…

A rágódás (rumináció) egyfajta állandóan visszatérő, passzív, negatív érzésekkel járó önemésztő gondolati kört jelent. A rágódás során a problémánk a teljes tudatunkat betölti, és annyira beszűkül a rágódó személy figyelme erre a témára, hogy nem találja meg a megoldást. Azon agyal, hogy miért történt vele ez a negatív esemény már megint, mit rontott el, és ez nem segíti őt a boldogulásban. A munkafüggőkre ez jellemzőbb, mint a nem függő dolgozókra.

Most arra gondolok, hogy mennyire jellemző az egész személyiségünkre a fontossági sorrendünk, szinte azonos velünk…

Az, hogy valaki mit részesít előnyben, vagy milyen sorrendet állít fel a tevékenységeiben, fontos része a személyiségének. A munkafüggőknél meglehetősen jellemző tünet, hogy a munka az első, és minden csak ez után jöhet. Ám a személyiség nem minden. Az, hogy milyen munkahelyen dolgozik valaki, hogy ott milyen a szervezeti kultúra és klíma, mik a szerepelvárások, hogyan működik a vezetőség, mennyi munkafüggő van a csapatban – ezek a tényezők is nagy szerepet játszanak abban, hogy kialakul-e a munkafüggőség vagy sem. Ha egy szinttel még feljebb lépünk, azt tapasztaljuk, hogy a társadalom szintjén is vannak olyan elemek, amelyek hatnak a munkafüggőség kialakulására. A magyar adat – a 7–8 százalék – nagyjából megegyezik a más európai országokban mért eredményekkel, de Dél-Koreában ez a mérték közel 30 százalékos. A munkamánia tehát kultúrafüggő is.

A munkafüggő ember személyiségére mi jellemző még azon kívül, hogy minden tevékenységet a munka mögé sorol?

A munkamániás emberek zömének önértékelése valójában kifejezetten alacsony, emellett a tökéletesség felé igyekeznek, maximalisták. Fontos tényező lehet a folyamatos és kényszeres munkájukban, hogy mindig újabb és magasabb célokat tűznek ki maguk elé, és azokat mindenáron igyekeznek elérni. Jellemző ebben a tökéletesség iránti vágyban, hogy nemcsak maguknak, hanem másoknak is meg akarnak felelni, úgy érzik, hogy a számukra fontos emberek felé bizonyítaniuk kell.

A munkafüggőségben sokkal több a negatív érzelem, mint gondolnánk. Ők sokkal inkább hajlamosak elbizonytalanodni és labilissá válni, mint a nem függő társaik.

Az önértékelési problémáik mellett igyekeznek folyamatosan küzdeni azért, hogy egyre jobbak és jobbak legyenek. Ha valaki bizonytalan abban, hogy megteheti-e egyáltalán, hogy nemet mondjon, akkor ő veszélyeztetett lehet. Van viszont, aki azért nem mond nemet, mert azt hiszi, hogy azzal tűnne gyengének.

Ez nem egy boldog állapot, közülük sokan a látszat ellenére nem élvezik a munkájukat, viszont rengeteg testi és lelki tünettel küzdenek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tipikus munkamániást belső kényszerek taszítják a mókuskerékbe. A kezdetben még ígéretes munkamániás dolgozó, aki keményen terhelhető, ugrásra készen áll, és minden feladatot elvállal, idővel egyre jobban elhasználódik, a kialvatlanság és a fáradtság állandóvá válik, ennek pedig a testi egészségben és a teljesítményben is lenyomata keletkezik.

Engem meglep, hogy a magyar eredmények annyira egybecsengenek az Európában mért eredményekkel. A kutatás különbséget tett a belső indíttatású munkamánia vagy a külső nyomásra létrejövő munkakényszer között?

A teszt a jellemző tünetek meglétét vizsgálta. Alvási zavarok vagy az egészség terén tapasztalt negatív tünetek, megvonásos tünetek, ha a személyt akadályozzák a munkavégzésben – ezeket nézte a kérdőív, a motivációkra nem kérdezett rá.

Ugyanakkor tudjuk más kutatásainkból: a magyar munkafüggők jellemzően azért dolgoznak sokat, mert a belső szorongásukat, bűntudatukat, szégyenüket akarják elkerülni, vagyis azokat az érzéseket, amelyeket akkor élnének meg, ha nem teljesítenének ennyit.

Ezek belső kényszerek, nem pedig a fizetésről vagy a ranglétrán való előrejutásról szólnak.

A munkatársak teljesítményének összehasonlítása mennyire tűnik hatékony motiváló eszköznek egy munkahelyen? Stresszforrás vagy szükséges értékelési módszer?

A versengés esetében érdemes megkülönböztetni az építő és a romboló jellegű versenyt. Az előbbi jól tud hatni a teljesítményre, főleg, ha az együttműködés nincs kizárva, és a munkatársak betartják a fair play szabályait. A romboló versengés arról szól, hogy a másik lekönyöklése, sárba tiprása árán vagy más tisztességtelen eszközök alkalmazásával jutunk előbbre. Egy másik kutatásunk igazolta, hogy a destruktív versengés összefügg a munkamániával, a konstruktív nem. Ha a munkáltató ezt a viselkedést várja el, akkor hamar meg tud jelenni a kóros, kényszeres munkavégzés.

Kép
Dr. Kun Bernadette - munkamánia

Dr. Kun Bernadette

Ha esetleg megfordulna a fejemben, hogy munkamániás vagyok – mondjuk, lázasan dolgozom egy interjún –, akkor milyen érzéseket és gondolatokat tapogassak le a lelkemben?

A munkafüggő azt érezheti elsősorban, hogy állandóan pörög, de ez a pörgés inkább kényszeres, mint örömteli. Sok kényszeres dolgozó megéli, hogy a munkában jó, vagy ide el tud menekülni, de főleg azért csinálja, mert úgy érzi, hogy muszáj. Érdemes odafigyelni arra, hogy mi van az élet többi területével: öt évvel ezelőtt miben voltam más, milyen tevékenységek sorvadtak el azóta? Mennyi idő jut a magánéletemre és a pihenésre? Hogyan gondolkozom ezekről? Volt olyan munkafüggő interjúalanyom, aki azt fogalmazta meg, hogy bárcsak 36 órából állna a nap, vagy bár elég lenne négy óra alvás éjszakánként! Egy munkamániás soha nem jut a dolga végére, pedig egyfolytában dolgozik. Ők nehezen tudnak nemet mondani a feladatokra, félnek attól, hogy valami fontos tevékenységet elszalasztanak, amivel bizonyítani tudnának. Rendkívül nehezen adnak át feladatot másoknak. A mindennapos élményükké válhat az, hogy három hónapos lemaradásban vannak évek óta. Fel kell tenni azt a kérdést magunknak, hogy mindezt miért csináljuk. Mivel lesz jobb, ha még ezt is elvállalom?

Ha családtagként megkérdezem, hogy miért nem húzza meg a határait, valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy a cég gyakorol rá nyomást…

Hivatkozhat a cégre vagy akár az ügyfeleire. „Nem hagyhatom őket cserben” – mondja. Kutatásunkból az is kiderült, hogy a civil szervezeteknél dolgozók körében magasabb a függőség aránya. Egy nemes ügy miatt könnyebben válunk munkafüggőkké, és ez lehet hivatkozás tárgya is. Hogy tényleg jó-e ez, tényleg fontosabb-e az Ügy, mint a saját egészségünk és kapcsolataink, az megkérdőjelezhető. Azt is mondhatja a munkafüggő a családjának, hogy „miattatok dolgozom annyit, hogy nyaralni mehessünk, hogy anyagi biztonságban legyetek”. A családtag viszont elgondolkodhat azon, hogy mennyi értéket képvisel egy olyan nyaralás, ahol a munkamániás családtag csak testben van jelen, mert ott is folyamatosan dolgozik.

Mi van abban az esetben, ha maga a főnök a munkamániás?

A munkafüggő főnök mintát ad, azt üzeni, hogy az ő hozzáállása az elvárás, ez a modell. Aki szeretne neki megfelelni, félelménél fogva belekényszerülhet a túlteljesítésbe.

Vissza kell jelezni, hogy ez a tempó, ez az elvárás nem elfogadható. A megoldás felé vihet, ha pontosan tudjuk, hogy a munkaköri leírásunkba mi tartozik bele, mit ír elő számunkra a törvény, tehát tisztában vagyunk a jogi keretekkel. Ha határozottan tudjuk, hogy teljes mértékben ellátjuk a munkakörünket, az egy jó tárgyalási alap.

A munkamániás nem boldog. A család sem. A társ, a család, a barátok részéről van olyan játszma, ami a munkafüggőséget támogatja?

Felmerülhet, hogy a munkafüggővel élő partner sokáig tudattalanul is támogatja a függést. Ilyen mondatok hangozhatnak el: „Jaj, szegény, de sokat kell dolgoznod, majd akkor én megcsinálok itthon minden mást” – és intézi egyedül a háztartást, a gyerekek ellátását, a hivatalos ügyeket, szinte már szólni sem mer a társához. „Hagyjuk, hadd dolgozzon!” Ez az alárendelődő viselkedés azt sugallja, hogy a munka tényleg annyira fontos, hogy érdemes érte feláldozni a családi életet, együttléteket. A játszmában fontos, hogy a családtagok végül felismerik-e a saját szükségletüket, és azt képviselik-e. Minden változtatás azzal kezdődik, hogy valaki őszintén megosztja az érzéseit, a változtatási igényét, mély beszélgetést kezdeményez. Ennek hiányában a munkamániás esetleg nem is szembesül a problémával. Ha a környezet visszajelzést ad, akkor lehet, hogy eleinte piszkálásnak veszi, de később elgondolkodhat rajta, hogy valami már régen nem működik jól. Hozzátartozóként nem jó taktika némán tűrni, hanem érdemes az aggodalomnak is hangot adva kifejezni ezt, majd közösen gondolkodni.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti