„Most már a nő a főhős, a férfi az áldozat” – Dr. Aczél Petra az új sorozatokról és filmekről
Ha kikapcsolódásról van szó, egyre többször hallani – nyilatkozatokban, beszélgetésekben, jótanácsokban –, hogy érdemes megnézni egy „jó kis sorozatot”. Ilyenkor egyre többen gondolunk az úgynevezett „streaming szolgáltatók” tartalmaira. Ezek az új médiumok tulajdonképpen filmek és sorozatok könyvtárát kínálják online. És bár látszólag „csak” szolgáltatnak, valójában szelektálnak, üzennek, világképet formálnak. Nézzük, hogy milyen új benyomásokra számíthatunk, ha kikapcsolódásra vágyva ráugrunk az egyik ilyen platformra.
Egyrészt, pofozkodó, vadul verekedő nőkre. Úgy tűnik, ezek a szolgáltatók egyértelműen reagálni kívántak arra a kritikára, hogy a filmekben több a férfi szereplő, az áldozat pedig szinte mindig nő. A szükséges fordulatot pedig nagyon egyszerűen oldották meg.
A saját megrendelésükre készülő, és másoktól szelektált akciófilmekben, sorozatokban kicserélték a nemeket: most már nő a főhős és férfi az áldozat. Ennek eredményeképpen nők lövik, verik, ölik egymást péppé.
Arccsontok, orrok, bordák törnek a karcsú testek professzionális harcában. Biztos van, aki ezt esélyegyenlőnek és haladónak tartja. Nekem csak fáj nézni.
Másrészt láthatunk szeres és szertelen mélydepresszióban, kilátástalanságban tengődő fiatalokat. Akinek a 21. századi jólét csupán és kizárólag a fájdalom, melankólia és sok egyéb ezekből fakadó ügy forrása. Az egykori Grand Ennui újabb, ijesztő felvonása ez – pláne, mert az a címe, hogy Eufória. Hol vannak már a lelkes, szerelmes vegetáriánus vámpírfiatalok, akik egymás karjaiba repkedtek az Alkonyat című generációs eposzban? Hol van már a High School Musical éneklő, happy-end-gyanús közössége? Vagy hol vannak az önmagukért küzdő mai „Mauglik” az Éhezők viadala című filmtrilógiából? A mostaniak már nem az életükkel, hanem a létezésük alternatíváival játszanak. És aki látja őket a filmben, garantáltan az időskorra vágyakozik.
Harmadrészt, sok-sok órányi filmet nézhetünk olyan történetekről, amelyekre fél óra is sok lett volna. Fél óra? Ne túlozzunk! Ráadásul úgy, hogy ez csak a végén derül ki igazán, amikorra több mint egy munkanapot szántunk az új opuszra.
Merthogy minél több időt „fektetünk be” egy sorozatba, annál nehezebb a vége előtt belátni: kár volt. Tudják, olyan érzés ez, mint hosszas vívódás után kijönni egy színházi előadásról a vége előtt, vagy letenni a könyvet, mielőtt kiolvasnánk.
Ki kellene tehát alakítani egy „értelmetlen-sorozatvég előrejelző” érzéket is, hogy megússzuk a csalódást, és… gyorsan új filmbe foghassunk.
E három jellemző persze csak egy hétköznapi néző tapasztalásait tükrözi, és csupán szemelvény a sok egyéb benyomás közül. Merthogy ezek a platformok nemcsak filmeket, hanem ideológiákat is sugároznak. És amikor velük kapcsolódunk ki, érdemes lenne hozzájuk is fényvédő krémet használnunk.
Ez a cikk a Képmás magazin 2022. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A mai fiatalok az „új csendesek"?
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
