A mindent túlélő Jókai gőzhajó kalandos története – Elsüllyesztették, partra vetette az árvíz, majd megmentette egy kitartó füredi hajós

A hajózás önöknél családi hagyomány, apáról fiúra öröklődik?

Igen, már az édesapám is a tengerhajózásnál volt 35 évig, parancsnokként fejezte be. A fiaim is hajóznak a saját cégünkben, én pedig 18 évesen a tengerhajózásnál kezdtem, miután leérettségiztem a gépipari szakiskolában Győrben. 

Érettségi után édesapámmal elmehettem egy útra a Hazám tengerjáró hajóra, gépápolóként dolgoztam ott, majd katona lettem, és utána természetesen én is a tengerhajózásnál kezdtem dolgozni. Magyarországnak, ha jól emlékszem, 16 tengerjáró hajója volt akkor, ezeken magyar személyzet volt.

Honnan hova hajóztak ezekkel az áruszállító hajókkal?

A Dunáról indultunk idehaza, és lementünk a Fekete-, a Földközi-, az Égei-, a Márvány- vagy az Adriai-tengerig. Legjobban a Vörös-tengert szerettem, 40 méter mélyre le lehetett látni, gyönyörű korall élővilágot lehetett megfigyelni.

Ez azt jelenti, hogy akkoriban többet volt vízen, mint szárazföldön? 

Igen, általában fél–egy évig voltunk távol. Utána pedig itthon szabadságon. 

Hány évig volt ez a hivatása?

Tíz évig, mert sajnos cukorbeteg lettem, és cukorbetegséggel nem lehet a tengeren hajózni. Gépápolóként kezdtem, majd utána géptiszti tanfolyamra mentem és második géptisztként dolgoztam, amikor el kellett jönnöm onnan.  Az első géptisztnek a főgépekkel volt feladata, a másodiknak a segédgépekkel, a harmadik géptisztnek pedig a kisegítő berendezésekkel.

Amikor kiderült, hogy tengerre nem hajózhat többet, hogyan tudott a hajózás közelében maradni?
Rendkívül érzékenyen érintett ez engem. 

Nekem a hajózás volt az életem, elképzelni sem tudtam, hogy máshol dolgozzak. Választhattam, hogy a Dunára megyek, a Balatonra vagy a Tiszára. A Balatont választottam.

Pedig sokat hajózott a Dunán, tehát azt ismerte jól.

Igen, de amikor találkoztam a dunai kikötőkben a személyzettel, mindig az volt az érzésem, hogy más emberek, más beállítottságúak, mint mi. Talán ezért választottam a Balatont, pedig egyáltalán nem ismertem. Csak gyerekkoromban jártam ott, még úttörőként.

Kép

Kép forrása: A Jókai csavargőzös története című kiadvány

Milyen munkakörben tudott elhelyezkedni?

A MAHART-nál, a balatoni hajózási részlegnél kezdtem gépüzemvezetőként. Érdekes, hogy a legelső hajó, amelyre beszálltam itt, a Jókai volt. Akkoriban a Jókaiban a „kis” Budapest tengerjáró hajó egyik dízelmotorja működött. A Budapestet leselejtezték, szétvágták, a motorjait ide, a Balatonra hozták. Az egyik a Jókaiba került, a másik a Kelénbe. Nekem jó érzés volt, hogy egy tengeri hajó motorjával dolgozom a Jókain.

Aztán letettem a kormányos vizsgát, majd később hajóvezető–gépüzemvezetőként dolgoztam. Ezzel a kettős beosztással embert lehetett spórolni. Turistahajókon szolgáltam, de ez nem azt jelenti, hogy nem foglalkoztunk áruszállítással. Előfordult, hogy vontatmányokat, uszályokat kellett vontatni vagy cölöpverőt, markolót a kikötői javításokhoz, átalakításokhoz.

Hogyan jutott el a Balatoni Hajózási Leányvállalattól a saját vállalkozás indításáig?

A rendszerváltáskor a Tünde nevű hajón voltam hajóvezető–gépüzemvezető. Az akkori igazgató behívott, és azt mondta: „Sanyi, ajánlatot teszek neked. A sétahajózás ráfizetéses a cégnél, ezt nem tudom üzemeltetni a többi ágazat mellett.” Akkoriban volt a komp, a személyhajózás – ami menetrend szerint működött –, és ott volt még a műhelyrészleg is. 

Az igazgató úr azzal a javaslattal élt, hogy béreljem ki a Tündét, és kísérletképpen próbáljam meg sétahajózási tevékenységgel üzemeltetni Balatonfüreden. Három évre béreltem ki a hajót. 

Kétségeim voltak, mert nem tudtam, hogy azt a pénzt ki tudjuk-e termelni. Az első évben egymillió forintról volt szó. Az igazgató úr úgy gondolta, hogy településenként, ahol igény van rá, bérbe ad egy hajót sétahajózási tevékenységre, és majd ezek a vállalkozók kialakítanak egy kapcsolatrendszert, ettől pedig működni fog a tevékenység. És valóban, kerestük a kapcsolatot utazási irodákkal, szállodákkal, akiktől a vendégeket vártuk. Három év után már sikeresek is voltunk, egészen a tavalyi évig. 

Hol volt a Jókai ekkor, a kilencvenes évek elején?

1980-ban a Jókait elajándékozták a Tiszára a vízi úttörőknek, ahol teljesen lelakták a hajót. Egy árvíz alkalmával partra került úgy, hogy a hajó fara a vízben volt, az orra pedig a parton, amikor az árvíz visszavonult, és évekig úgy állt. Én nem tudtam erről, hiszen a Tiszára nem jártam.
Budapesten, a Hajózási Felügyeleten viszont voltak jó barátaim, köztük Busa Pista bácsi, aki ismerte az országban az összes hajót, hisz ő vizsgáztatta azokat. Elmentem vele a Tiszára egy vízibuszt nézni, amit felajánlottak nekem megvételre. A vízibusz nem tetszett, de amikor jöttünk vissza, ezt mondta: „Te, Sanyikám, a Jókai itt van Tiszalökön, nekiálltak a felújításának, de elfogyott a pénz. Nézzük meg!”

Kép

Kép forrása: A Jókai csavargőzös története című kiadvány

És akkor megláttam a hajót nyakig érő gazban a parton, a homokban: egy rozsdás héjlemez volt csak, semmi más. Nem voltak ülései, se motor, hajócsavar vagy kormánylapát. Nagyon sokat gondolkodtam, milyen igaza van Pista bácsinak, hogy ebből a hajóból én tudnék valamit csinálni. Próbáltam is megvenni. Tiszalökön egy Kft. megrendelte a felújítását, de tartozott a tiszalöki hajójavítónak egy csomó pénzzel. Ezért a hajójavító úgy döntött, a hajó ennek fejében már az övé. Velük tárgyaltam a vételről, de fura módon sosem tudtak árat mondani. Aztán a Hajózási Felügyeleten megtudtam, hogy a Kft., amely a hajó javítását megrendelte, két magánszemélyé volt, de felszámolás alá került. 

Megkerestem az egyik tulajdonost, hogy megvenném a hajót ezzel a kusza jogi háttérrel is. Mondott egy árat, én meg egy másikat, és elváltunk. 

Aztán egyik éjszaka nem tudtam aludni, úgy éreztem, a hajót meg kell vennem, különben megteszi más. Megkértem az ügyvédemet, írja meg a szerződést, és elküldtem őt Pestre. Megvette azon az összegen, amit én mondtam, aztán fölhívott a tulajdonos, és a szememre hányta, hogy nem ebben állapodtunk meg. Mondtam neki, hogy nem állapodtunk meg, csak ő is mondott egy összeget, meg én is. Erre azt felelte, vegyem tudomásul, hogy a különbözetet nálam le fogja inni. Azóta sem találkoztunk.

A hajót átírattam a nevemre a Felügyeleten, aztán elmentem Tiszalökre, hogy megkérdezzem, mikor vehetem tulajdonba. Azt mondták, ne röhögtessem őket, a Jókai az övék. Én pedig mutattam a hajóbizonyítványt, hogy már a nevemen van. Nem tudtak mit tenni. Ekkor ajánlatot tettem nekik, hogy náluk rendelem meg a hajó javítását, és még egy bizonyos összeget is fizetek annak fejében, hogy nem pereskednek. Ezt el is fogadták. Egy év alatt elkészültek, egy asztalosbrigád megcsinálta a bútorzatot, a hajócsavart pedig magához a hajóhoz terveztettem Rijekában.

Kép

A Jókai gőzös szállítása a Balatonra - Kép forrása: A Jókai csavargőzös története című kiadvány

Miként fogadták a barátai, a családja, hogy egy ilyen nagy beruházásba kezd csak azért, hogy egy ilyen szép turistahajó legyen a Balatonon?

Finomam szólva is kétségekkel fogadták. A feleségem először azt mondta, nem vagyok normális. De aztán ebben is száz százalékosan támogatott, mint mindenben, amibe belefogtam. A Jókai felújítását saját erőből és hitelből csináltam. Sok barátom segített a tervezésnél, a hajó kialakításánál a legapróbb részletekig. 

Hogyan került a hajó a Tiszáról a Balatonra?

Normális körülmények között lementünk volna a Tiszán, majd fel a Dunára, onnan pedig a Sió-csatornán haza a Balatonra. 

Igen ám, de Szegeden olyan magas volt a Tisza vízállása, hogy a híd alatt nem fértünk el a Jókaival. Ott kellett tartani egy télen át egy parti fához kikötve.

Aztán később, amikor elindultam volna a Dunára, kitört a délszláv háború, berobbantották a hidakat, és nem engedtek át bennünket. Iszonyatos pénzt fizettem „zsebbe” azért, hogy átengedjenek a lerombolt hidak mellett. Ez volt az első hajó, amelyik engedélyt kapott az átmenetelre. Amikor feljöttünk, kiderült, hogy a Sióba nem adnak vizet, így újra megálltunk. 

Korábban ahhoz, hogy kifizessem a Jókait, el kellett adnom a tulajdonomban lévő Szabadi nevű vízibuszt. A Dunára adtuk el, de víz híján nem tudták felvinni a Balatonról a Dunára. Megbeszéltük az új tulajdonossal, hogy mi üzemeltetjük tovább a Szabadit a Balatonon, neki meg odaadjuk a Jókait, így egy évig Budapesten járt a Jókai, kivéve, amikor a filmesek kibérelték a Hídember című film forgatásához. 

Egy év után elhatároztam, hogy mindenképpen elhozom a Balatonra. Egy barátomnak nehézgép-szállítmányozási cége volt, ő szerencsére elvállalta. Dunaföldváron egy 400 tonnás daru kivette, rátették egy 24 tengelyes trélerre, és elhoztuk. Siófok–Kilitire vittük az árvízkapuhoz.

Négyévi vergődés után, 2002. augusztus 20-án ért a hajó ide, Balatonfüredre. Nagyon jó érzés volt áthajózni vele, a helyiek is örömmel fogadták, Füred mindig is úgy érezte, a Jókai idetartozik. Négyen vezettük az elmúlt huszonegy évben, én, a két fiam és a Balaton egyetlen női hajóvezetője, aki nálunk dolgozott a hajó eladásáig.

A Jókai a Balaton harmadik leghosszabb ideje szolgáló gőzhajója. 1913-ban, Siófokon építette az Óbudai Hajógyár. Túlélt két világháborút, azt is, hogy akna robbant mellette, és azt is, hogy a német csapatok elsüllyesztették. Többszöri kiselejtezés után mentette meg Vanyolai Sándor, ő hozta nagyon szép állapotba, amit bárki megcsodálhat, ha elmegy a balatonfüredi kikötőbe. A Jókai most már a BAHART klasszikus flottájában szolgál a tó két legrégebbi hajójával, a Helkával és a Kelénnel együtt.