Milyen egy pszichológus, amikor maga alatt van, és a saját tanácsait se fogadja meg?
Nincs jogom szomorkodni. Mégis, vannak napok, amikor hiába szedegetném össze a maradék lelkierőm darabkáit. Gesztusokra és testbeszédre vágyom. Ha a lefoglalt nyaralásra gondolok, könnyek szöknek a szemembe. Lecsökkent a keresetem is. Hiábavaló a szakértelmem, ha nincsenek klienseim. Elvetemült alak vagyok, hogy siratom itt magam, pszichológus létemre?
Tudom, hálás lehetek, amiért együtt van a család. Mindenkit biztonságban tudhatok, itthonról dolgozunk, sokat lehetünk együtt, közösen étkezünk, főzünk, végezzük a házimunkát. De úgy szeretnék olykor mással is személyes kapcsolatot! Nem csak pikszeles képernyőn látni arcjátékát egy virtuális torzónak. Gesztusokra és testbeszédre vágyom. Ha bemegyek ügyelni, sosem érzékelt örömmel köszöntöm rég nem látott kolléganőimet, legszívesebben megölelném őket. Persze, nem, dehogy, szigorúan tartjuk a 2 métert! Ne haragudjatok, drága családtagok, nincs nálatok fontosabb az életemben, ám ennek megtapasztalásához nem árt néha egy kis távolság.
Bosszantóan mohónak érzem magam! Itt a kert, bármikor kiléphetek a napfényre. Tudom, mennyivel rosszabb helyzetben vannak mások, és bűntudatom van a tömblakásban élő, kisgyermekes anyukák miatt. Én meg itt szomorkodom a kényszerűen lemondott májusi hosszúhétvége miatt? Ha a lefoglalt nyaralásra gondolok, könnyek szöknek a szemembe. Annyira várjuk minden évben ezt a hetet! Most veszélybe került. Még annak sem tudok szívből örülni, hogy az utazások csökkenése kifejezetten környezetvédő hatású.
Komolyan, nekem semmi sem elég!
Pironkodom, amikor haszontalannak érzem magam, mert jóval kevesebb a munkám. Micsoda szégyen azért szomorkodni, mert nincs annyi kliensem, mint korábban! Elnézést kérek, amiért hiányoztok, ti szorongók és depressziósok, miközben annyit dolgoztunk a gyógyulásotok érdekében! Komolyan örülök, ha jól vagytok, de nélkületek semmi értelme a szakértelmemnek.
Igazán nem szeretnék panaszkodni, de lecsökkent a keresetem is. Igen, vannak, akik elvesztették az állásukat, vissza kellett adniuk a vállalkozásukat, és mélységesen együttérzek velük emiatt. Sajnálom, amiért magamért aggódom, pedig megvagyunk, csak egy kicsit jobban kell spórolni, na!
Tényleg egy elvetemült alak vagyok, siratom itt magam, miközben mások a családtagjaikat gyászolják. Bocsássátok meg nekem, ti, akik a beteg szeretteitekért aggódtok!
Ne haragudjatok rám, de félek, sírnom kell majd, ha a sok apró veszteségre gondolok, ami az utóbbi hónapban ért. Szörnyen kínos, de nem tudom figyelembe venni pszichológus énem tanácsait arról, miként is lehetnék jobban ebben a krízisben. Egyáltalán nem relaxálok, eszem ágában sincs jógázni, és a mindfulness gyakorlatokat is hanyagolom.
Tudjátok mit? Amikor ilyenekkel traktállak benneteket, simán vágjátok az arcomba, hová küldenétek a legszívesebben! De még jobb, ha csak annyit mondotok: figyelj, menj, és sírd ki magad nyugodtan!
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>