Miért jó az anyának, ha a gyerekek festékkel maszatolnak?

Valóban nagyon szeretek festeni, rajzolni, vágni és megvalósítható kreatív ötletek után kutatni. Imádom, hogy most anyukaként mindig van ürügyem arra, hogy így tegyek. Remek dolog, hogy az ismétlődő kötelességek mellett egy kis időre én is játszhatok, játszhatom a „művészt”. Ez észrevétlenül segít kiszakadni a mindennapokból, teret ad arra, hogy kifejezzem gondolataimat, érzéseimet, és a végén büszke lehetek az alkotásainkra. Végre egy engem is kikapcsoló szórakozás, a gyerekekkel együtt, őket is segítve ebben a tevékenységben. De éppen ettől fárasztó és olykor idegőrlő is ez az egész.

Ugyanis én nagyon türelmetlen vagyok. Meg kellett tanulnom, hogy nem gond, ha minden csupa festék lesz, ha a lakás tele van gyurmadarabokkal, ha nem sikerül elsőre rendesen kivágni valamit, vagy ha ragasztós az egész asztal… És persze azt is kezelni kell, hogy a gyerekeknek nem mindig akkor jön meg a kedve az alkotáshoz, amikor nekem. 

Sőt általában ők akkor szeretnének festeni, amikor épp a megszáradt ruhahalmot pakolnám el. Vagy olyankor tör elő belőlük a szunnyadó művész, amikor az ebédet főzném.

Hála Istennek, ezt a két konfliktusforrást (nagyjából) megtanultam mára kezelni. 

Egyrészt idővel finomítottam a módszereinken, és minimalizáltam a rendetlenséget. Meg persze, meg is tanultam vele együtt élni. Ha nagy maszatolásra számítok, előveszem az erre a célra rendszeresített viaszosvászon terítőt. Amikor nagy papírdarabok vannak otthon (térkitöltő vagy csomagvédő elemként érkeztek valamelyik rendelésem mellé), beterítem vele az egész asztalt: először erre festhetnek, később ez védi a bútort, erre tesszük rá a rajzpapírt. A festékeket már nem keverik össze a készlet dobozában, az egészet egy nagy szürke-fekete masszává alakítva ezzel. Néha győz a mániás énem, ilyenkor segítek, és rögtön utánuk én is azzal a színnek festek, kicsit több víz és papírtörlő segítségével megtisztogatva az adott színt. Máskor viszont előrelátó vagyok: befőttesüvegek tetejébe kapnak temperából vagy akrilfestékből kinyomott különféle színeket, ott lehet kutyulni is. És persze minél többször csináljuk, annál ügyesebbek és rendszeretőbbek lesznek. Mára odáig jutottunk, hogy gyakran maguk után törölnek, pakolnak. 

Másrészt, ha őszinte vagyok, bármikor neki lehet állni, hiszen néha elég nekik negyedóra is a pacsmagolásból. Vannak ugyan kegyelmi pillanatok, amikor hosszú időre le lehet foglalni a kézműveskedéssel őket, de mégsem ez a jellemző. 

Sokszor hosszabb ideig tart az előkészület, mint maga a festés. 

Ezt egyszerűen el kell fogadni, még ha nekünk tovább lenne is kedvünk belemerülni a papírba, ugyanakkor vigasz is lehet, ha a betervezett házimunka (mondjuk a nehezen elkezdett ruhapakolás) helyett kell azonnal műteremmé alakítani a lakást.  Mivel mi a konyhában szoktunk alkotni – ott férünk el kényelmesen, ha én is becsatlakoznék –, ez arra is remek lehetőség, hogy együtt legyünk, de kicsit külön is: tudok közben főzni, ők pedig el vannak foglalva az alkotással. 

Kép

Kép forrása: Freepik

S hogy miket csinálunk? Nincs szükség mindig a terelgetésre, gyakran maguktól festenek. A nagyobbik mindenféle találmányokat, különleges járműveket, a kisebb pedig az avatatlan néző számára krikszkrakszokat, de amikor rákérdezek, mindegyik pacáról, mindegyik vonalról kiderül, mit ábrázol – ilyenkor a bátorítás mellett kicsit segíthetünk is, hogyan lehet még valósághűbb, hogyan tudja papírra vetni azt, amit megálmodott.

Nagyszerű alkalom ez a beszélgetésre, a gyermek testi-szellemi-lelki fejlődésére. A motorikus készségek csiszolása mellett egymás gondolatait, érzéseit is jobban megismerjük így. 

Máskor viszont jól jöhet, ha kicsit irányítjuk az alkotást.

A család legnagyobb kedvence a pöttyözés. Ezzel máris az 1880-as évek Franciaországába repíthetjük gyermekeinket – legalábbis, ami a művészetet illeti. Akkoriban indult el ugyanis ez a technika az impresszionizmusból elágazva, jeles képviselője például Georges Seurat, Charles Angrand, Paul Signac, Henri-Edmond Cross. Rákeresve a műveikre, tovább inspirálódhatunk. Gyerekeknél jól működik ujjfestékkel, ecsettel és fültisztítóval is a festés ezen módja. Sőt tovább is lehet fejleszteni: négy-öt pálcikát befőttesgumival egymáshoz rögzítünk, belemártjuk a festékbe, és máris mehet az alkotás! Szép orgonát lehet ezzel a technikával készíteni, és előre megrajzolt minták színezésére is jól használható. De lehet teljesen absztrakt az eredmény, a pillanatnyi kedvünket tükrözve. Ehhez például a csomagolásoknál használt buborékos fólia is segíthet: egyszerűen befestjük a pöttyöket rajta, majd rányomjuk a papírra, és kész a színpompás, pöttynyomdás mű.

Sétáink során szoktunk virágokat, növényeket gyűjteni. Ezeket aztán mikroszkóp alatt vizsgáljuk otthon, de alkotni is lehet velük: a nagyobb megpróbálja lerajzolni vagy festeni, a kisebb pedig kiválasztja a színeit utánzó festékeket, és azokkal maszatol. A leveleket aztán szintén be lehet festeni, és nyomdázni velük.

A színek keverését mindenki szereti. Vagy annak ellenkezőjét, amikor egy színnel kell befesteni az egész lapot. 

Itt eszünkbe juthatnak avantgarde művek fekete kockával, kékre festett vászonnal, amelyek láttán gyakran hangzik el a mondat: „Ilyet én is tudnék!” 

A gyerekek ebben a technikában is szeretnek kísérletezni, és közben sokat fejlődhetnek, például abban, hogyan fogják egyre ügyesebben az ecsetet, miként vigyék fel minél egyenletesebben a színeket. Nekem is ez a kedvencem egyébként: mire teljesen kékre festek egy lapot, el is múlik a fáradtságom, a lelki enerváltságom. Pedig nem csináltunk semmi különöset, csak maszatoltunk…