Miért olyan fontos a nagymama szerepe a családban?

Kálló Éva nevelés- és fejlődéslélektannal foglalkozó szakember a nagyszülő viselkedésében szintén az elvárások nélküli, teljes elfogadás attitűdjét hangsúlyozza, amely már felszabadult a felelősség nyomasztó súlya alól. mint mondja, a munkája miatt maga sem tud úgy nagymama lenni, ahogy szeretne: „Sajnos, amikor szült a lányom, két hét szabadságot tudtam csak kivenni.” 

A gyermekágy ideje alatt az anyának a saját édesanyjára legalább négy-hat hétig szüksége lenne.

A kutatások is bizonyítják, hogy ha ott a férj, az asszony akkor is olyan valakit keres, aki maga is átélte az első hetek nehézségeit. Ekkor nem a csecsemőt kell ellátnia a nagyinak, akár hozzá se nyúljon a babához, hanem legyen elérhető, biztosítsa a zavartalan körülményeket a csecsemő és az anya közötti összhang kialakulásához – állítja a szakember. „Mióta megszületett az unokám, főállású nagymama szeretnék lenni, de csak tíz év múlva mehetek nyugdíjba” – fogalmazza meg legfőbb vágyát Katalin, alsós napközis nevelő, aki egyébként rajong a munkájáért és a gyerekekért. Agglomerációs településen tanít, ahol a frissen kiköltözött, fiatal családoktól sokszor több száz km-re élnek a nagyszülők, akik nagyrészt maguk is dolgoznak, így az első-második osztályos kisdiákok gyakran 5-6 óráig is a napköziben vannak. Több nagymamatársához hasonlóan a betegállományt választotta, hogy vigyázhasson 2,5 éves unokájára, amíg a lánya a második babát a világra hozta. Véleménye szerint szülő és gyerek számára egyaránt kedvezőtlen a jelenlegi helyzet, mert a szülés idejével együtt tolódik a nyugdíj-korhatár, amikor pedig a gyerek iskolába kerül, hirtelen mindenki dolgozik körülötte, s jobb híján marad a bébiszitter. 

Ha nincs alkalom a találkozásra, nem épül ki az a bensőséges, őszinte kötődés, ami később titkos szövetségesekké teheti a nagyit és az unokát. A jelenlegi foglalkoztatási helyzetben a nyugdíjkorhatár csökkentése aligha várható, így egyre fontosabb az együtt töltött minőségi idő megteremtése. Az elődök iránti kötődés megélése ugyanis elengedhetetlen az egészséges személyiségfejlődéshez, az éntudat kialakulásához, s ezt nem helyettesítheti semmilyen intézmény – mondja Kálló Éva, aki a Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány otthonában szerzett tapasztalataira is alapozza véleményét.

Generációs örökség

A pszichológiai kutatások alátámasztják, hogy a folyamatosság érzése, mint alapélmény az ember számára nélkülözhetetlen. Minden egyénnek fontos a múltja, maga története, az, hogy tudjon mesélni a családjáról. A generációs örökség az adott közösséghez, családhoz tartozást jeleníti meg, amely az értékrendi igazodás mellett magában foglal sok-sok látszólag jelentéktelen történetet is, amelyek az énkép gazdagodását szolgálják. Ideális esetben a nagyszülők azok, akik a jelenlétükkel és a sokszor ismételt, igaz meséikkel ezt a folytonosságot képviselik az unokák számára.

A cikk eredetileg a Képmás magazin 2009 májusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt.