Micsoda (vállalkozó)nők!

A következő két vállalkozásban közös, hogy az alapító olyan területről indult, amiben otthonosan mozgott: kézimunkázásból akartak megélni. Ehhez a hagyományosan női foglalkozáshoz értettek, így akkor is volt egy biztos pont, amikor olyan teljesen új terepen kellett helyt állniuk, mint a reklámozás, a boltnyitás vagy úgy általában, az üzlet irányítása. Emellett mindkét esetben már a kezdetektől az volt a cél, hogy a vállalkozás más nőknek is munkalehetőséget biztosítson. Elmondható tehát, hogy e két vállalkozásban dolgozó három nő sikere szorosan kapcsolódik nőiségükhöz.

Nem csak a csikós jön Csetnekről

Szontagh Erzsébet 1856-ban, húga, Aranka pedig két évvel később született a Rozsnyóhoz közeli Csetneken. Édesapjuk Gömör megbecsült politikusa és üzletembere, Szontagh Pál volt.

A lányok mégsem az elkényeztetett úrilányok életét választották. Tervük az volt, hogy segítenek a vidék szegény asszonyain, méghozzá úgy, hogy saját vállalkozásukban alkalmazzák őket.

Meglepő ötlet ez két 19. századi hölgytől, még akkor is, ha mindezt nőies területen, a háziiparban akarták elérni: a kor divatos termékét, a csipkét nézték ki maguknak. (Lisieux-i Szent Teréz édesanyja is ebből tartotta el családját.) A Szontagh-lányok saját stílust alakítottak ki, az ír csipkét az úri hímzésből származó formákkal és magyar motívumokkal ötvözték – tulipán, rózsa, cseresznye, levél, karika, de gránátalma is került ezekre a domború csipkékre.

A gömöri asszonyok Szontagh Aranka tervei nyomán dolgoztak, de mivel az újdonsült vállalkozónők nem akarták, hogy a családról legyen elnevezve, csetneki csipke lett a termék neve. Az újítás és a kitartó munka hamar meghozta gyümölcsét, az Iparművészeti Múzeumban kiállítás nyílt darabjaikból, az ezzel járó ismertség révén pedig megnyithatták üzletüket Budapest belvárosában.

A két nővér nemcsak saját sikeréért, hanem a vidéki asszonyok megélhetéséért is dolgozott. Jól mutatja ebbéli szándékukat, hogy tanfolyamokat tartottak országszerte: a csetneki csipkeverés technikáját Budapesten, Kecskeméten, Temesváron, Kolozsváron, de még Zágrábban is megtanulhatták az érdeklődők. Óriási volt egyébként a kereslet a termékre, hetente küldték a csomagokat Amerikába.

Az I. világháború vetett véget ennek a sikertörténetnek, a csipkekészítés és az -eladás szünetre kényszerült, 1917-ben pedig meghalt Szontagh Erzsébet. A húszas években Aranka még megpróbálta feléleszteni az üzletet, a kor divatjához igazodó új mintákat és technológiát talált ki, ismét tanfolyamokat indított. De újra közbeszólt a történelem: a II. világháborút már nem tudta kiheverni a csetneki csipke. Szontagh Aranka magányosan, nagy szegénységben halt meg 1950-ben.

Márkaépítés a századfordulón

A legnépszerűbb, még napjainkban is keresett népművészeti tárgyak Kalotaszegről származnak, mindez pedig nagyban köszönhető egy vállalkozó szellemű nőnek, Gyarmathy Zsigáné Hory Etelkának (1845–1910). Etelka gyermekkorában nagynénjétől megtanulta a varrottasok készítését, édesapja révén pedig megismerte a népművészet szellemi örökségét. 19 éves, amikor már saját népköltészeti gyűjtést állít össze, emellett másokat is boldogan kalauzol Kalotaszeg falvaiban – segítségét igénybe vette például Herman Ottó, Xántus János és Vikár Béla.

Ezeken a kirándulásokon jött az ötlet: a parasztházak tulipános ládáiban elfekvő kincseket fényre kellene hozni. Az 1885. évi országos kiállításra Hory Etelka egy teljes szobát rendezett be kalotaszegi tárgyakkal.

A siker megadta a lendületet a vállalkozáshoz, a parasztasszonyok újra elkezdtek varrni és hímezni, a férfiak faragtak, bútort festettek, játékokat készítettek. A kereslet óriási volt, igazi divatcikk lett a kalotaszegi portékákból, pedig pár évvel korábban még a falusiak se foglalkoztak vele, az örökölt tárgyakat elzárva tartották.

Gyarmathy Zsigánénak remek üzleti érzéke volt, komoly kapcsolati hálót épített ki: áruházak, divatszalonok, bizományi üzletek, múzeumok segítették az értékesítést. Azzal pedig, hogy nemzetközi vásárokon és kiállításokon (Brüsszel – 1887, Bécs – 1890, St. Louis – 1904, Liege és Milánó – 1905, London – 1908, Berlin – 1909) is szerepeltette Kalotaszeg termékeit, a külföldi piac is megnyílt előtte.

A lavina elindult: mindenhol kalotaszegit lehetett látni és ezért mindenki kalotaszegit akart venni. Neves politikusok, Habsburg-arisztokraták, de még az angol királyi ház tagjai is vásárolták a számukra kuriózumnak számító tárgyakat.

Gyarmathyné folyamatosan fenntartotta az érdeklődést, igazi brandet épített Kalotaszeg köré: cikkekben, riportokban, regényekben, néprajzi tanulmányokban hirdette a vidék sajátos hangulatát és népművészetét.

Okos üzletasszonyként pedig arról is gondoskodott, hogy a piac óriási igényét ki tudja elégíteni. Az utánpótlást Bánffyhunyadon képeztette: a lányiskolába bevezettette és irányította a varrottas készítésének tanítását. De már nemcsak kalotaszegi asszonyokkal dolgoztatott, varrótanfolyamot indított Arad megyében és a bukovinai székelyeknek is. A sikeres vállalkozás mellett négy gyermeket nevelt fel.