Mi van a függőség mélyén? – A „Még egy kört mindenkinek!” című filmről pszichológusszemmel
Fiatalon belevetjük magunkat a nagybetűs életbe, és nem kérdőjelezzük meg a dolgok létjogosultságát, csak csináljuk. Ám olykor valahogy útközben a hétköznapok monoton valósága kiradírozza belőlünk az egyéniséget, miközben apránként elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal, és ki sem látunk a szorongásaink mögül. Elkerülhető-e a kiégés, vagy tán szükséges rossz ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, akár több évtized múltán is?
A történet
Thomas Vinterberg filmje, a Még egy kört mindenkinek című dán filmdráma főszereplője négy, átlagos férfi, mindannyian középiskolai tanárok és régi, öreg cimborák. Martin régen vagány volt, energikus és törekvő, doktori disszertációja megírására készült, és még a tánchoz is konyított valamennyit, mára viszont elbizonytalanodott, unalmassá és magába fordulóvá vált, a feleségével folytatott interakciók hossza pedig átlagosan napi pár percre redukálódott. Tommy elkedvetlenedett tornatanár, nincs mellette más, csak az öreg, rokkant kutyája, akinek még a járás is nehezére esik. Nikolaj épp most tölti a negyvenet, életerős, humoros, tettre kész férfi benyomását kelti, ám jobban megnézve roskadozik a háromgyermekes apaság súlya alatt, és apránként őt is kikezdi a mindennapok egyformasága. Peter zenetanár, finom lelkű művész, aki nagyon szeretne családot és saját gyermekeket, hogy nyomot hagyjon a világban, de valahogy mindig megfutamodik a nők elől.
Mondhatnánk, hogy mindegyikük az életközepi válság különböző pontján rekedt, és időszerű lenne professzionális segítséget – például terápiát – igénybe venniük, ám a négy jó barát egészen más megoldással rukkol elő.
Finn Skårderud tanulmánya szerint ugyanis egy-két pohár bor után olyannyira klassznak élhetjük meg az életet, hogy azt gondolhatjuk, talán pont ez a félezreléknyi alkoholszint az, ami hiányzik a teljességhez.
Több sem kell Martinéknak, belefognak abba a kísérletbe, hogy folyamatosan fenntartják a félezrelékes véralkoholszintet, a tapasztalataikat pedig egy tudományos munkában kívánják összefoglalni. Elvégre ők mégiscsak értelmes, akadémikus emberek, nem igaz?
Kezdetben egészen jól mennek a dolgok, szó szerint felpezsdül az életük, fokozódik a munkahelyi teljesítmény, utat tör magának a kreativitás, ám hosszú távon megmutatkoznak az apró rések a pajzson. A kísérletezés és a függőség között nagyjából olyan vékony a határvonal, mint a zsenialitás és az őrület között. Nagyon-nagyon vékony. Lehet ezt még fokozni? Egyre több és több kell, miközben az addig elnyomott problémák, az elfojtott érzelmek és a ki nem mondott szavak súlya alatt minden összeomlik. Fékezés nélkül hajtanak lefelé egy képzeletbeli lejtőn, és sajnos nem mindenki ússza meg épp bőrrel a kalandot.
A függőség története
Az alkohol nyugtató és szorongásoldó hatású. Először az ítélőképességért és a gátlásokért felelős idegrendszeri területek működését támadja meg, ezért a belső kontroll gyengül. Ennek köszönhető, hogy néhány korty hatására a főszereplőink felszabadultnak és ellazultnak érzik magukat, felülemelkednek a szorongásaikon, és elfelejtik a problémáikat. Nézőként persze gyanakszunk, de a képernyőn látott felszabadult boldogság és siker olyannyira beszippant, hogy szinte elhisszük: nem is olyan nagy probléma a pohár után nyúlni, hiszen mértékkel adagolva az alkohollal hatékonyan enyhíthetjük a szorongásainkat, és produktívabbak, barátságosabbak, illetve szociálisabbak lehetünk. A függőség gyakran a való életben is éppen így, lassan, lépésről lépésre alakul ki. A történet viszont nem áll meg ezen a ponton, hanem kijózanító tükröt tart elénk. A poharak számának növekedésével az alkohol alattomosan emészti fel az életet, miközben a kevésbé kívánt hatások is szép sorban megjelennek: romló ítélőképesség és motoros készségek, zavaros gondolkozás és beszéd, kontollvesztés, valamint tönkrement kapcsolatok. Egyre több és több szeszre van szükség, hogy ugyanazt a hatást elérjék.
A fentiek ellenére a film mégsem egy szájbarágós tanmese arról, hogy az alkohol rossz. Sokkal inkább azt a kérdést boncolgatja, hogy az ital mennyire segíti vagy nem segíti a fogyasztóinak az életét. Nem kapunk könnyen emészthető, leegyszerűsítő választ, mindazonáltal az alkoholfogyasztás szórakoztató pillanatait és poklát egyaránt láthatjuk.
Szép lassan kibontakozik, hogy az italozás nem segít, ha arra akarjuk használni, amire egyáltalán nem való: gyógyírként a lélekben tátongó üresség betöltésére, a fájdalom tompítására vagy megszüntetésére.
A függőség mélyén
A mai rohanó világban elvesztettük a kapcsolatot önmagunkkal, az érzéseinkkel és a testünkkel. Kütyük, guruk és tanácsadók mondják meg, hogy mennyit és hogyan kéne ennünk, innunk, mozognunk, vagy mit kéne tennünk, ha lehangoltak, magányosak és elveszettek vagyunk. A megoldást kívülről várjuk: az okosóra jelzésétől, a tanácsadó útmutatásától, néhány szem gyógyszertől vagy éppen egy jól beállított alkoholszinttől.
A függőség mélyén a lélek hiánya van, ám az alkohol nem gyógyír a fájdalomra, és nem alkalmas a bennünk tátongó ürességérzet kitöltésére sem. Sajnos igen gyakori, hogy akik súlyos érzelmi hiányokkal élik az életüket, általában nem kaptak megfelelő mintát arra, hogy mit is lehetne kezdeni a nehéz érzésekkel.
Nem egyszerű ezzel az ürességgel és a fájdalommal szembenézni, legszívesebben eltagadnánk vagy elfednénk valamivel. A kultúránk is erre biztat, amikor azt tanácsolja, hogy hagyjuk figyelmen kívül a negatív érzéseinket, és koncentráljunk inkább a dolgok pozitív oldalára. Ha mégis rosszul érezzük magunkat, tegyünk gyorsan valamit, ami boldoggá tesz. A toxikus pozitivitás ára, hogy amikor nehéz érzéseket élünk át, azt gondoljuk, hogy valami nincs rendben velünk. „Mindenem megvan, hálásnak és boldognak kellene lennem, mégis szomorú vagyok. Valami nagy baj lehet velem.”
Érdemes tudatosítani, hogy mindannyian sebezhető emberek vagyunk, akiknek lehetnek problémái, lehetünk szomorúak és csalódottak, sőt, érezhetjük magunkat akár közönyösnek is. A tagadás, a bagatellizálás és az elfojtás irányába mutató praktikák nem fogják ezt megoldani, ezért a cél nem a kellemetlen érzéseink és gondolataink eltüntetése vagy megváltoztatása, hiszen ezek az élet természetes velejárói. Sokkal fontosabb, hogy ne olvadjunk össze az érzéseinkkel és a gondolatainkkal, hanem ezekkel együtt azt tegyük, ami összhangban van a személyes értékeinkkel.
Nincsenek gyors megoldások: a szorongás, a depresszió, a kiégés és a kilátástalanság érzése nem tüntethető el felszínes megoldásokkal, de a korai felismerés, a megfelelő mértékű társas támogatás, illetve a célzott mentális megsegítés segíthet kilábalni a nehéz helyzetekből, és új alapokra helyezni az életet.
Tudatosítás
Mit gondolsz az életed értelméről? Mik a számodra legfontosabb értékek? Mik a céljaid? Mi az, ami segít neked abban, hogy elérd ezeket a célokat, és mi az, ami az utadban áll? Mit kezdesz az óhatatlanul felbukkanó nehéz érzésekkel?
Mi az, amitől igazán jól érzed magad?
Az emberi lét drámája
A film négy középkorú férfi életközepi válságát meséli el, mégsem csak az ő történetük ez. Bármelyikünk lehetne Martin és Tommy, sőt, egy kicsit mindannyian ők vagyunk, éppen ezért fontos megértenünk, hogy az egzisztenciális válság, a saját életünk értelmének megkérdőjelezése és újrafelfedezése szinte megkerülhetetlen.
A pszichológia szerint az élet értelmességének élménye fontos pszichológiai erőforrás, és alapvető a testi-lelki egészségünk szempontjából.
A hiány és beteljesületlenség egzisztenciális frusztrációhoz vezet, amelyet optimális esetben kereséssel, illetve az ebből fakadó fejlődéssel igyekszünk feloldani, míg kedvezőtlen esetben olyan viselkedésformákhoz menekülünk, amik átmenetileg ugyan megkönnyebbülést hoznak és megszabadítanak a nyomasztó felelősségtől, de végső soron nem jelentenek valódi előrelépést.
Zábó Virág és Vargha András tanulmánya alapján az élet értelmességének megélése és az életcéljaink, a hitünk, a kötődéseink, illetve a mentális egészségünk között összefüggés van.
Életcél: A célok értelmet adnak az életnek. A kutatások szerint a rajtunk kívül álló életcélok nagyobb fokú értelmességérzéssel járnak együtt, mintha csak a hírnévért, gazdagságért vagy sikerért küzdenénk.
Hit és spiritualitás: A hit az értéktelített és kiteljesedett élet lehetőségén keresztül pozitív összefüggésben van a mentális egészséggel, az önmagunkon túlmutató életcélokkal, illetve az élet értelmességének megélésével.
Kötődés: A tartalmas társas kapcsolatok alapvető fontosságúak a mentális jóllét szempontjából, és hozzájárulnak ahhoz, hogy az életünket értelmesnek és jelentéstelinek éljük meg.
Mentális egészség: A bio-pszicho-szocio-spirituális jóllét és az élet értelmessége között szoros összefüggés van, amelynek részét képezi az érzelemszabályozás, a reziliencia, illetve az érzelmi, a figyelmi és a tudati működés feletti kontroll.
Ne csak a kihívások és a boldogság hajszolásában legyünk hát bátrak, hanem merjünk szembenézni az egzisztenciális frusztrációval, a saját belső vívódásainkkal, valamint a nehéz érzéseinkkel, és ha szükséges, akkor kérjünk szakavatott segítséget!
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>