Mi történt a meseolvasással?

Gyermekkori emlékeim közé tartozik, hogy havazáskor a testvéreimmel a meleg nappaliban az ablak előtt összekuporodva szemléljük az aláhulló hatalmas hópelyheket és a lassanként kialakuló szikrázó, fehér szőnyeget. Ilyenkor rendszerint előkerült egy-egy mesekönyv is, s édesanyám kedves, meleg hangja nyomán a szállongó hókavalkádból apránként kirajzolódott a hétfejű sárkányok, hókirálynők, törpék, tündérek, lidércek, manók, hercegnők és hercegek színes serege.

December környékén mintha nyitottabbá válnánk a mesék világára, lelkesebben veszünk részt abban, hogy a gyermekeinket elvarázsoljuk, manókról, télapóról, repülő rénszarvasokról, sőt, mi több, karácsonyfát cipelő angyalkákról meséljünk nekik, hogy a mesét, a mesélést és az ezzel együtt járó meghitt együttlétet valamiképp visszalopjuk a hétköznapjainkba. Most viszont eljöttek a rohanós hétköznapok, és az időhiány gátat vethet nagyszabású terveinknek, illetve mintha maguk a gyermekek sem lennének partnerek a reformok megvalósításában. Előfordul, hogy a szülők néhány próbálkozás után feladják a küzdelmesnek tűnő „feladatot”, hiszen miért erőltetnék azt a tevékenységet, amit úgy tűnik, maga a gyermek sem élvez.

Miért nem vonzó?

Érdemes megvizsgálni, milyen akadályai lehetnek, hogy a közös meseolvasás valóban élvezetes legyen. Gyakran előforduló probléma, hogy a gyerekek a televízió előtt, illetve a tablettel, okostelefonnal töltött idő után unalmasnak találják az olvasott mesék hallgatását. A különböző színes, izgalmas kütyük mellől elcsalva őket, igyekezetünk többnyire kudarcra van ítélve.

Tovább nehezíti a helyzetet a szülők zsúfolt napirendje és az az elképzelés, hogy a gyermek mindig készen áll az együttlétre és a közös tevékenységre.

Ám ez nem így működik: ha a gyermek nem érzi a kitüntetett figyelmünket és azt, hogy bármikor fordulhat hozzánk, könnyen bezárkózhat, a szülő faggatózása pedig még inkább elmérgesítheti, tovább feszítheti a helyzetet. Persze lehetetlen vállalás lenne azt tűzni ki célul, hogy valóban minden pillanatban a gyerekünk rendelkezésére álljunk, hiszen számos elvégzendő feladatunk van, amelyeket nem lehet minden esetben félbehagyni. Ugyanígy az sem tekinthető reális elvárásnak, hogy a gyerekek kütyük nélkül nőjenek fel.

Érdemes ezért olyan napirendet kialakítani, amelyben a különböző tevékenységekkel eltöltött időt a közös rituálék szabályozzák, mivel ez egyrészt biztonságot ad a gyermeknek, másrészt segít számos harc, illetve konfliktus elkerülésében.

Ha a gyermek egészen kicsi korától hozzá van szoktatva a könyvekhez és a meséléshez, akkor nagycsoportos korára általában eljut oda, hogy a különböző népmeséket és varázsmeséket is szívesen végighallgassa és beleélje magát a történetbe.

A „mesére szoktatás” nem bonyolult folyamat, a szülő gyakran ösztönösen érzi, hogy milyen meséket igényel a gyermeke, de a gyerek is egyértelműen kifejezi a tetszését vagy éppenséggel a nemtetszését egy-egy mese kapcsán.

Már egészen pici baba korától mesélhetünk mondókákat, versikéket, de elkezdhetünk egy-egy mondatos „meséket”, képeskönyveket is olvasni. Idővel egyre inkább igényelni fogják a hosszabb történeteket és különösen élvezik, ha olyan meséket mondunk nekik, amelyek valamiképp róluk, az ő mindennapjaikról szólnak. Kicsit később bevezethetjük az állatokról szóló egyszerű történeteket, majd 5 éves kor körül azokat a meséket, amelyekben valamilyen varázslat vagy csoda történik. Ideális esetben a meseolvasás, az együtt mesélés a napirend része.

Gyógyító, fejlesztő mesevilág

A mesehallgatás és a meseolvasás számtalan pozitív hatással bír az értelmi fejlődésre, a lelki egészségre. Az olvasott vagy fejből mesélt mesék amellett, hogy tanítanak és fejlesztik a beszédértést, a beszédkészséget, a szövegértési képességet, a figyelmet, valamint a koncentrációt, komoly lélektani hatással is rendelkeznek.

A meseolvasás szertartása alatt a gyermek egyedül birtokolja a szülő figyelmét, az ölébe ülhet, szorosan összebújhat vele, és megtapasztalhatja azt a meleg érzelmi biztonságot, amelyre szüksége van ahhoz, hogy a legkisebb királyfihoz hasonlóan kilépjen a szülői ház ajtaján, leküzdje az előtte tornyosuló akadályokat, győzedelmeskedjen a próbatételeken és végül a királykisasszony keze és a fele királyság is az övé lehessen.

S ebben nem csupán az együttlét segíti őt, a mese tartalma is erre tanítja, nem szájbarágósan, direkt üzenetekkel operálva, hanem észrevétlenül fejlesztve az érzelmi intelligenciát, a képzeletet és a fantáziát, egy olyan világot bemutatva, ahol az erkölcsi értékek mindig minden esetben győzedelmeskednek.

Mindemellett a meséket hallgatva a gyermek biztonságos közegben élheti meg azokat a feszültségeket, félelmeket és szorongásokat, amelyek foglalkoztatják, s megtapasztalhatja azt is, hogy a mese végére ezek feloldódnak, megoldódnak, így a mese feszültség-, illetve szorongásoldóvá is válik számára. Éppen ezért nem érdemes a felnőttszemmel véres, olykor horrorisztikusnak tűnő meséktől megijedni, becsukni a mesekönyvet és félbehagyni az olvasást, hiszen ilyenkor a gyermekben benne ragad a feszültség, s nem tapasztalja meg, hogy bár az élet tele van nehézségekkel és szörnyűségekkel, de ha elég erősek, kitartóak és bátrak vagyunk, akkor ezek leküzdhetőek, s győzedelmeskedhetünk felettük.

A mesékből megtanulható az is, hogy melyek azok a pozitív, belső tulajdonságok, amelyek bennünk szunnyadnak és segítségünkre lehetnek a próbatételek során, illetve rácsodálkozhatunk arra is, hogy a környezetükben hány és hány olyan segítő van, akikre valamiképp támaszkodhatunk, akikre számíthatunk az utunk során. Ugyanakkor érdemes odafigyelni arra, hogy ne fűzzünk külön magyarázatot vagy értelmezést a mesékhez, hiszen azzal elvesszük a varázserejüket, azt a szimbolikus, rejtett jelentést, amely a mélyben fejtené ki a hatását. A tévében vagy számítógépen nézett mesék színes, egymást gyorsan váltó képeit szinte nincs is idő feldolgozni, és a hallgatott, olvasott mesével ellentétben itt a fantázia sem működik, hiszen nincs szükség a saját belső képeinkre.

Nem csak a gyereknek tesz jót

Az együtt olvasás nemcsak a gyermekeinkre lesz jó hatással, hanem a szülő-gyermek kapcsolatra is, hiszen ez valódi, minőségi időtöltés.

Sőt, mi, „komoly fölnőttek” is meríthetünk belőlük, ugyanis a varázsmesék és népmesék története a mi problémáinkat vagy nehézségeinket is segítenek kigubancolni, ha felismerjük a mesei konfliktushoz hasonló élethelyzetünket, azonosulunk a mesehős alakjával, kölcsönvesszük az erejét, a bátorságát, a bölcsességét, a kitartását, és elkezdünk a saját életünkre is mesebeli optimizmussal tekinteni.