„Mi, nők, mindig vágyunk az új ruhaimpulzusokra”

– Harmincas éveid végén hoztad létre a Pomme Verde márkát. Egy régi álom valósult meg ezzel?
– Inkább azt mondanám, hogy a divatszakma mindig is jelen volt az életemben, korábban évekig fodrászként dolgoztam. A ruhák, a lakberendezés is nagyon érdekelt, minden, ami az ízlésvilágommal kapcsolatos. Egyszer csak azt vettem észre, hogy nem találok magamnak megfelelő ruhákat a különböző nagy divatmárkák polcain, de a butikokban sem, és azt feltételeztem, hogy ez nem csak az én problémám. A nyitáskor nem kockáztattam nagyot, a régi fodrászüzletemet alakítottam át itt, Szigetszentmiklóson, hazai pályán butikká. Egy évig ruha-nagykereskedésekből válogattam össze az én ízlésemnek megfelelő ruhákat, és kisebb részben még fodrászként is dolgoztam. Ahogy telt az idő, egyre jobban azt éreztem, hogy pontosan az elképzelésemnek megfelelő ruhadarabokat még ezekben a nagykerekben sem mindig találok, ezért saját ruhákat akartam készíttetni. Ezután szépen lassan megtapasztaltam a szakma nehézségeit, az állandó harcot a varrőnőkért, a varrodák folyamatos határidőbeli csúszásait. Amint megengedhettem magamnak, lett egy saját varrónőm, ami nagyon leegyszerűsítette a további fejlődést. Viszont időközben annyira kinőttük magunkat, hogy most már arról álmodozom, hogy létrehozunk egy saját varrodát, ahol több varrónővel dolgozhatunk.

– Én is megéltem harmincéves korom körül, amit mondtál: soha ilyen nehezen nem találtam magamnak megfelelő ruhákat. Egy harmincas nőnek nem mindig van arra ideje, hogy több órát bóklásszon, keresgéljen, míg végre vehet egy hozzá illő és neki tetsző pólót.

– A multik főleg fiatalos holmikkal vannak tele, és igen, ez a korosztály még nem akar mamásan öltözködni, de már nem nagyon vesz fel olyan felsőt, amiből kilóg a hasa.

Ez már az a kor, amikor felszökik néhány plusz kiló, amiket jó szabással még lehet ellensúlyozni. Nálunk általában – a nadrágok kivételével – egyméretes ruhák vannak, de szívesen igazítunk bárkire igény szerint. Arra nagyon hamar rájöttem, hogy nem fogok tudni mindenkinek megfelelni. Én nem rejtem véka alá, hogy a márkám darabjai mind olyan Corata Mónikás-ak, hiszen az én ízlésem szerint valók. Kicsit sportosan elegáns, de csajos rucik ezek, amelyekben el lehet menni dolgozni, de a gyerekkel a játszótéren vagy kutyasétáltatáskor is kényelmes. Mivel már 2013 óta csinálom, most már eljutottam odáig, hogy ha látok egy jó anyagot, egyből bevillan, hogy melyik ruhánkkal, fazonunkkal tudnánk kombinálni.

– Hogy születnek az új kollekciók?
– Állandóan pörög az agyam. Sokan azt gondolják, leülök egy asztal mögé ceruzával, sok papírral, és úgy tervezek. Soha nem csinálom ezt. Gyakran jön az ihlet főzés vagy éppen autóvezetés közben. Mivel én nem tudok varrni, nagyon fontos számomra, hogy a varrónőmre támaszkodhatok, Jó szakembernek kell lennie, hogy amit én megálmodok, azt meg tudja valósítani. Épp a héten jutott eszembe, milyen jó lenne egy csajos köntös karácsonyra, amihez mondjuk megszülethetne a Pomme verde első saját illata szappan formájában. Sok olyan alapfazonunk van, amit megtartok, mert szeretik a vásárlók, de mindig továbbgondolom őket, mert teljesen más anyagból megvarrva egészen más hatású ruhadarab lesz. Mondjuk ugyanazt a nadrágot télre kötött anyagból készítjük el.

Éppen ez a játék az anyagokkal az egyik legszebb része a ruhatervezésnek.

– Jó reklámja vagy a márkádnak, vagyis kizárólag Pomme verde ruhákban jársz?
– Nagyon kritikus vagyok magammal, és a saját tervezésű ruháim közül is van olyan, amit én és a vásárlók is nagyon szeretünk, de magamon egyszerűen nem tetszik. Nem magamra szabom a ruhákat, ezért nem feltétlenül áll jól nekem az összes, amit megálmodok. Azt mondják, a divattervezők szinte mindannyian feketében járnak, de én nem allűrből hordok még nyáron is szinte csak feketét, hanem tényleg ezt a színt szeretem a legjobban.

Kép

Pomme Verde

– Ez is teljesen másképp megy a multiknál. Ha egyik év októberében megtetszik egy nadrág, vagy akkor vásárol belőle többet az ember, vagy soha többé nem vehet ugyanolyat.
– Ennek az is az oka, hogy a nagy boltok, divatházak ezt meg is engedhetik maguknak, számukra így a legjövedelmezőbb az üzlet. Ezért nem figyelnek az anyagok minőségére sem, mert rövidtávon gondolkoznak. Engem nagyon büszkévé tesz, hogy az egyik vevőm még hét év után is hordja a nadrágunkat, igaz, már csak otthonra veszi fel, de ilyen jó szolgálatot tesz neki még ennyi év után is! Nem egy évre készítjük a ruháinkat, hanem hosszú távra. Nem fogok azért rosszabb minőségben varrni, hogy gyakrabban vegyenek ruhát tőlünk.

Mi, nők, akármilyen szuper tartós ruháink is vannak, úgyis mindig vágyunk az új ruhaimpulzusokra.

– Mire vagy a legbüszkébb a márkával kapcsolatban?
– Az én üzletem olyan, mint a nagyon régi fűszerboltok: speciális hangulata van. Nagyon sokat vagyok benn az üzletben eladóként, amit imádok. Örülök annak is, hogy sok fazonunk a kezdetek kezdetétől működik, keresik. Óriási örömmel és boldogsággal tölt el a vásárlók sok-sok pozitív visszajelzése, hogy igazán jó, amit csinálok. Mindez a munkám, hivatásom, ötleteim és személyiségem visszatükröződése.

– Meg lehet élni ma ebből Magyarországon?
– Szerencsére azt mondhatom, hogy ez nemcsak egy hobbi számomra, hanem egy jól menő vállalkozás is. Kiveszem a részem a családi költségvetésből, nem panaszkodom. Persze mindig mehetne jobban, és a terveim között szerepel, hogy bevonjunk új kereskedőket, akik árulják a ruháinkat, mert nem szeretnék több üzletet nyitni. Meglátjuk, mikor kerülhet erre sor, a vírushelyzet eléggé keresztbe húzta a számításainkat.

– Befolyásolja a kollekciódat az éppen aktuális trend? Több magyar tervező is előállt például prémium melegítőkkel a tavaszi karanténidőszakban.
– Mivel a Pomme Verde ruhák eleve sportosak, ezért nem jutott eszembe ilyesmi. Sőt, kifejezetten nem szempont nálam, nem az motivál, hogy megvegyék, amit kitalálok, hanem hogy az ötleteimet megvalósítsam.

Mindent megteszek, hogy amit megálmodok, megvalósuljon, aztán majd kiderül, hogy szeretik-e.

De élvezem a kidolgozás különböző lépéseit is, például hogy most egy illóolaj-készítővel együtt töröm a fejem, milyen legyen az illatunk.

– Biztos sokan irigyelnek, hogy ennyire kiteljesedhetsz abban, amit szeretsz.
– Mindenkinek megvannak a maga nehézségei, de én mindig úgy álltam hozzá a kemény helyzetekhez is, hogy úgyis lesz valahogy, nem aggódtam túl a dolgokat, mentem előre. Az első járványhullámnál, amikor elkezdtünk maszkokat készíteni, egyáltalán nem bíztam benne, hogy ebből fogok tudni normális fizetést adni a varrónőmnek, de szerencsére meglepően jól működtek az eladások. Én világéletemben mindig azt csináltam, amit szerettem. Annyira rossz lehet életünk nagyobb részében olyan dolgot végezni, amit nem szeretünk, hiszen az ember a munkahelyén tölti a legtöbb idejét, így aki a munkáját nem szereti, annak ez egy büntetés.

Kép

Pomme Verde

Igen, szerencsés vagyok, mert soha nem függtem senkitől. Ez nagy felelősség is, mert sok embernek adok munkát, de cserébe hatalmas szabadságom is van. Szerintem minden ember a saját szerencséjének a kovácsa, és a munkának mindig megvan a gyümölcse.

Velem is előfordult már olyan párszor az életben, hogy „indulj újra a startmezőről” kártyát húztam.

– Olvastam rólad, hogy szerinted a törzsvásárló a legjobb reklám, mert ők viszik a ruhák hírét. Sose jutott eszedbe, hogy küldj valamelyik infuenszernek egy nagyobb Pomme Verde-ruhacsomagot?
– Egy üzletnél a reklám elengedhetetlen, de hiszek abban, hogy ha egy termék jó, mert szívből készül, és sok-sok munka van mögötte, az szájról szájra tud terjedni. Nagyon megválogatom, kivel dolgozom együtt. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de akárkinek nem adom a ruháimat csak azért, mert mondjuk tíz-, húsz- vagy ötvenezres követőtábora van. Akiken viszont szívesen látnám a ruháimat, olyan összegeket kérnek el egy posztért, amit irreálisnak tartok. De természetesen több színésznő és egy csodaszép szépségkirálynő is viselte már a ruháimat, amire nagyon büszke vagyok.

– Szakmai ártalom, hogy elemzed az embereket öltözködési stílusuk alapján, vagy nem figyeled mások ruháit különösebben?
– Valóban elemzem az embereket a stílusuk és az öltözködésük alapján, bár nem gondolom, hogy ez szakmai ártalom lenne, szerintem nagyon sokan vagyunk így ezzel, pláne mi, nők. Imádom, amikor valakinek van stílusa, tudja, mikor miben illik megjelenni úgy, hogy abszolút önazonos marad. Én támogatom azt, hogy menjünk szembe a szerintem néha elmaradott társadalmi elvárásokkal, amikor azt mondják: „a te korodban ezt már nem illik felvenni”.

Ha valakinek például csudajó lábai vannak, miért ne mutathatná meg, csak azért, mert elmúlt ötven?

De azt is tapasztalom, hogy nagyon sok nő segítségre szorul ezen a területen, nem mindenki van megáldva jó stílusérzékkel. Az a jobbik eset, amikor ezzel tisztában is van, és mer segítséget kérni. Én mindig szívesen állok szolgálatára annak, aki betér hozzám az üzletbe, és igényli ezt. Kihangsúlyoznám, hogy a pénz nem feltétele a stílusos megjelenésnek, bár sokszor hallom ezt kifogásként. Néha megmosolygom, de néha szinte fáj, amikor ízléstelen megjelenésű embereket látok. Pláne, ha ismert emberekről van szó.

– Egyre több magyar márka van a divatpiacon. Mennyire tudod értékelni, hogy már tizenhárom éve működtök?
– Igyekszem elérhető áron forgalmazni a ruháimat, hogy ne szűkítsem le a vevőkört. Csak örülni tudok, hogy egyre több magyar divattervező van, inspiráljuk egymást, nagyon jó ruhák születnek, és mindenkinek más a stílusa. Fantasztikus lenne, ha egyre többen mondanák büszkén itthon, hogy egy magyar tervező ruháját viselik!