Vonzódom valakihez, aki nem a házastársam – Mit tegyek?

Bárkivel megeshet, hogy felfigyel valakire, aki nem a párja. Mindannyian kerülhetünk nehéz életszakaszba, mélypontra a kapcsolatunkban, vagy egyszerűen egy olyan ember közelébe, aki valamiért vonzóvá válik számunkra. S bár kevés nehezebb feladat létezik, mint a saját érzelmeink elleni küzdelem – különösen, ha ehhez erős szégyenérzet is társul –, van megoldás. Szégyen és titkolózás helyett praktikus támogatás szükséges, amely képes megszilárdítani a bizonytalanná vált házasságokat. Mivel jóval komplexebb témáról beszélünk, mint amit egy cikkben összefoglalhatnánk, a következő szempontokat útjelzőnek szánom, s természetesen nem helyettesítik a szakmai segítségnyújtás különböző formáit.

Mit tegyünk, ha kísértéssel szembesülünk? – Vizsgáljuk meg az életünk különböző területeit!

Egy kliensem a házasságra felkészítő kurzuson szembesült a mondattal, miszerint fel kell készülnie arra, hogy élete során szerelmes lehet valakibe, aki nem a házastársa. Akkor megbotránkozott a kijelentésen, ám idővel felismert benne némi igazságot. Rájött, hogy az ember valóban találkozhat kísértésekkel az életében, erre pedig jó felkészültnek lenni. Ugyanis önmagában nem az jelenti a problémát, hogy felfigyelünk valakire, aki nem a párunk, hanem az, hogy mit kezdünk a felszínre kerülő érzelmeinkkel. Mert van más út, mint engedni a vágyainknak.

Először is fontos megkérdezni magunktól, hogy mit képvisel számunkra a harmadik fél? Lehetőséget, hogy gondtalanabbak legyünk? Vagy éppen egyfajta elfoglaltságot, mert nem ér elég inger a hétköznapokban? Esetleg a tudat, hogy nem csak a párunkat érdekelhetjük, ad egy löketet az önbizalmunknak? 

Ha kísértéssel szembesülünk, érdemes elgondolkodni a válaszon, különösen, mivel az, amit a megcsalás vélhetően nyújtana, nagy eséllyel más forrásból is elérhető lenne számunkra. 

Aki például úgy érzi, hogy a stressz elől történő menekülés hajtja, első lépésként megpróbálhat segítséget kérni valakitől, aki képes átvállalni valamennyit a rá nehezedő terhekből. Míg, ha úgy érezzük, hogy a párunk nem fejezi ki irántunk a megbecsülését, első lépésként fontos lehet visszajelezni ezt számára, és kölcsönösen megfogadni, hogy a jövőben nagyobb tudatossággal járunk el. Közhellyé vált, de igaz, hogy a kommunikáció mindennek az alapja. 

Előfordul, hogy a gyerekek érkezése formálja át oly módon a kapcsolatot, hogy a szülőszerep örömei ellenére a felek kölcsönösen elhanyagolva érzik magukat. Talán ez az egyik olyan felismerés, amit a legnehezebb bevallani, hiszen úgy csenghet, mintha nem értékelnénk, vagy esetleg hibáztatnánk a gyermekünket. Holott szó sincs erről. 

Természetes, hogy a figyelem másképp oszlik meg, amikor sírástól vagy éppen „Anya!” kiáltásoktól hangos a ház. Ezért lehetséges, hogy egy harmadik fél pusztán azért kelti fel valakinek a figyelmét, mert elérhető (ellenben a házastárssal, akihez kicsi gyerekek mellett talán nehezebb kapcsolódni). Ilyenkor már csak azért is fontos az őszinteség, mert ha nem is áll módunkban családtagok vagy babysitter segítségét kérni, rengeteget számít, hogy képesek vagyunk-e meghallgatni egymást, és komolyan venni a másik érzelmi, pszichés és fizikális szükségleteit.

A kapcsolatokban felvetődő nehézségek többsége orvosolható párterápiával is. Erről tévesen azt szoktuk gondolni, hogy csak akkor vehető igénybe, amikor a kapcsolat már a szakadék szélére került, ám terápia tárgyát képezheti bármilyen téma, amiről úgy érezzük, hogy ketten kevesek vagyunk a kibeszéléséhez.

A lényeg azonban, hogy amikor felismerjük magunkban a vonzalmat valaki iránt, aki nem a házastársunk, vizsgáljuk meg a kontextust, amelyben azok az érzések létrejöttek. Vegyük végig, hogy mi zajlik az életünk különböző területein, és azok a történések hogyan hathatnak arra, amit éppen érzünk. Nincs rá garancia, hogy felismerünk bármiféle összefüggést. Van, hogy a vonzalom egyszerűen csak vonzalom. De ahogy korábban említettem, tűnhet úgy, hogy a problémáinkra a megoldás egy harmadik személy formájában érkezik, holott, ha valóban szembenéznénk a nehézségeinkkel, talán kevésbé tekintenénk a kapcsolaton kívülre.

Kevesebb fantázia és kevesebb interakció – Hosszú távon a saját dolgunkat könnyítjük meg vele

Hasonlóan fontos a realitás talaján maradni, ugyanis a másikról alkotott képünknek egy részét fantáziák formálják, nem pedig valós tapasztalat. Azaz, amikor egy harmadik félről gondolkodunk, nagy eséllyel csupa olyan tulajdonsággal ruházzuk fel, amelyeknek még ha birtokában van is, nem kizárólag azok jellemzik. 

Röviden: senki sem tökéletes, a fantáziánk azonban a kevésbé vonzó jellemvonásokat nem vetíti elénk. Illúziót látunk. 

Ugyanez igaz nemcsak a személyre, hanem arra is, ahogyan a közösen töltött időt elképzeljük. Amikor a másikról fantáziálunk, rendre a legidillibb helyzeteket látjuk magunk előtt, míg az igazság az, hogy egy harmadik féllel ugyanúgy lehetnének vitáink és egyet nem értéseink, mint bárki mással.

S talán úgy tűnhet, hogy a fenti problémát orvosolhatja a minél gyakoribb valós interakció, ám amennyiben a kísértést jelentő személy a közvetlen környezetünkben található, javasolt a kontaktus minimálisra csökkentése. Ebbe beletartozik a személyes találkozás és az írásos kapcsolattartás különböző formái is. Talán úgy érezhetjük, hogy erősek vagyunk, és nem engednénk meg magunknak, hogy átlépjünk egy határt, de az önkontrollunk mértéket jellemzően inkább fölé becsüljük, mint alá. 

Azaz egyáltalán nem biztos, hogy tartani tudnánk az elhatározásunkat, az viszont sokkal valószínűbb, hogy minden üzenettel és pillantással tovább táplálnánk a másikról dédelgetett fantáziánkat. 

Tény, hogy nem könnyű döntés az elkerülés, de hosszú távon a saját életünket könnyítjük meg vele. 

Tudatosan egy jobb kapcsolatért

Miért ne élhetnénk át a párunkkal ugyanazt, amit egy harmadik féltől várnánk? Ha képesek vagyunk azonosítani a szükségleteinket, és azokat őszintén kommunikálni a házastársunk felé, sok esetben csak egy közös elhatározás választ el attól, hogy az egyhangúvá vált hétköznapok eseménydúsabbak és érzelmileg teltebbek legyenek. Különösen igaz ez azokra az esetekre, ahol a harmadik félben látnánk egy izgalmas, felelősségtől és kötelezettségektől kevésbé terhelt élet lehetőségét. 

Amikor nem kommunikálunk a házastársunkkal mindarról, ami bennünk zajlik, megfosztjuk őt attól a lehetőségtől, hogy velünk együtt tegyen a kapcsolatért. Persze vannak helyzetek, ahol a két fél teljesen másképp ítéli meg a vélt vagy valós problémát. Lehet, hogy egy őszinte vallomás nem indít el változást a másikban. De a lehetőséget akkor is meg kell adni, ahelyett, hogy elkönyvelnénk a házastársunkat valakinek, aki úgysem értené, miről beszélünk. 

Az őszinteség saját magunkkal szemben is fontos: mert az, hogy nem a párunkhoz vonzódunk, a saját elhibázott döntéseinkből és viselkedésünkből is származhat.

Ilyenkor pedig felelősséget kell vállalnunk a saját szerepünkért, és megtenni a változáshoz szükséges lépéseket.

Bántalmazó kapcsolatokban mindennél előrébb való a biztonság

Cikkem végén fontosnak tartom megjegyezni, hogy léteznek helyzetek, ahol a kapcsolaton kívülre tekintésnek a kapcsolatban megjelenő súlyos, az egyén mentális és fizikális épségét fenyegető tényezők az okozói. Bántalmazó kapcsolat esetén fontos felismerni, hogy a meglévő dinamikák megszilárdítása semmiképpen sem cél. Ilyenkor a megcsalás mögött meghúzódó igény is nagy valószínűséggel a biztonságé, ezért nem a kapcsolatba való visszatérés az elsődleges cél, hanem az érintett fél védelme.