Megbetegítő szeretet – Pszichológusszemmel a „Louis Drax kilencedik élete” című filmről

A történet

Louis Drax különös kisfiú, úgy vonzza magához a szerencsétlen baleseteket, mint a mágnes. Kisbaba korában ráesett egy csillár, többször kapott ételmérgezést, különféle bogarak csípték meg, átvészelt egy agyhártyagyulladást és egy áramütést is. Édesanyja úgy véli, Louis olyan, mint a macskák, akiknek kilenc életük van, de az is lehet, hogy angyal, azért menekül meg mindig. 
Louis kilencedik születésnapja sorsfordítónak bizonyul: egy újabb baleset következtében lezuhan egy szikláról, bele a tengerbe, és bár csodával határos módon túléli, kómába esik, és nem tudni, felébred-e valaha. Mindennek tetejébe még az édesapja is eltűnik, így a látszólag elesett édesanya egyedül küzd a történésekkel. Ekkor jön be a képbe dr. Allan Pascal, az elismert és sikeres neurológus, aki sajátos megközelítést alkalmaz a kómába esett kis betegek esetében: mindent megtesz, hogy valamilyen formában kapcsolatot teremtsen ezekkel a gyerekekkel. Louis esete különösen felkelti az érdeklődését, főleg, amikor meghallja az előtörténetét, ám nincs könnyű dolga, mert a kisfiú édesanyja túlságosan is közel kerül hozzá. 

A szeretet, ami elpusztít

Szinte minden családban előfordul titok és elhallgatás, de Louis körül túlságosan sok a rejtély. Még a kisfiú pszichológusa is nehezen rakja össze a képet: hogyan lehet az, hogy ez a gyerek mindig a sürgősségin köt ki élet-halál között? Talán több figyelmet akar? Így küzd meg szülei elromlott házasságának következményeivel és az állandó feszültséggel otthon? Egy konfrontatív helyzetet követően azonban az édesanya nem tart többé igényt a szolgálataira, pedig a gyermeknek szüksége lenne egy olyan felnőttre, akiben valóban megbízhat. 
Szép lassan formálódni kezd bennünk a gondolat, hogy az ártatlannak tűnő édesanya igaziból egy báránybőrbe bújt farkas. Egy olyan történetet követhetünk végig, amelyben az érzékeny és meghatározó kötődési kapcsolat anya és gyermeke között már a kezdetekben nagyon súlyosan sérült.

Hogyan lehet túlélni és épen átvészelni azt, hogy a gyermek legbiztonságosabb közege, elsődleges szeretetkapcsolata válik veszélyforrássá? Mit lehet kezdeni a mérgező és veszélyes szeretettel? 

A Münchausen by proxy nevű pszichiátriai betegségben szenvedő egyén az általa gondozott gyereket szándékosan megbetegíti (az esetek túlnyomó többségében az anya a gyermekét). A környezetnek nagyon érzékenynek és szemfülesnek kell lennie ahhoz, hogy leleplezze és megakadályozza az effajta veszélyeztetést és (a gyakran halállal végződő) bántalmazást.

Kép

Az elnevezés Münchausenről, „a lódítós báróról” kapta a nevét, aki a hihetetlen és mesés katonai kalandjaival szórakoztatta a hallgatóságát. A Münchausen-szindrómás betegek a bárótól eltérően nem csodás és vidám történeteket eszelnek ki, hanem szándékosan meghamisítják a leleteiket, és/vagy különböző tüneteket okoznak maguknak, hogy felkeltsék az egészségügyi dolgozó figyelmét. A Münchausen by proxy (más által előidézett Münchausen-szindróma) esetében a szülő talál ki betegségeket a gyermekének.

Súlyosabb esetben nemcsak hamis panaszokkal vagy leletekkel próbálja meg félrevezetni az orvosokat, hanem fizikai tüneteket is okoz, ami miatt a gyermek súlyos állapotba kerül.

Durva módszerektől sem riad vissza: gyógyszerrel, szándékos fertőzéssel, éheztetéssel vagy fojtogatással idézi elő a tüneteket. Gyakran hurcolja a gyermeket az egyik orvostól a másikig, és mire az egészségügyi dolgozók gyanút fognának, már bottal üthetik a nyomát. Az előzetes leleteket eltitkolja vagy meghamisítja, így olyan vizsgálatokat és kezeléseket harcol ki, amelyek tovább rontják a gyermek állapotát.
A felismerés és a diagnózis felállítása azért sem egyszerű, mert egy kívülálló számára teljesen elképzelhetetlen, hogy egy édesanya képes a saját gyerekét bántani és eszközként használni a figyelemért és elismerésért, így a szemlélők gyakran elhessegetik a gondolatot.

Bántalmazó áldozatok

Valószínűleg soha nem is fogjuk megérteni ezeknek az embereknek a pontos motivációját, ugyanakkor van néhány közös pont a történetekben. A filmben az anya elsődleges célja a mesterségesen megteremtett veszélyhelyzeteken keresztül mások figyelmének, együttérzésének és törődésének a kiváltása. Egyszerre támadója és védelmezője a gyermeknek, akihez ellentmondásosan kötődik, és egyfajta „se veled, se nélküled”-kapcsolatot él meg vele. Más történetekben az anya a megmentő szerepében tetszeleg és a hősies ápolásért kapja meg azt az elismerést, ami után sóvárog, illetve a gyermek magához láncolása is szerepet kap a szindróma kialakulásában. A tapasztalat szerint ezek a nők általában súlyos pszichés zavarral küzdenek, a szindróma gyakran valamilyen személyiségzavarba ágyazottan jelenik meg.

Kép

Mindemellett egy 2005-ben megjelent kutatás szerint ezeknek a nőknek a neveltetése és a szüleikhez való kötődésük is hatással van arra, hogy milyen szülővé válnak. Gwen Adshead és Kerry Bluglass 85 bírósági eljárás alatt álló anyát kérdezett meg a saját szüleivel való kapcsolódási mintájáról és kötődéséről, ebből 67 személy adatait tudták felhasználni. Ezek az anyák azért kerültek a bíróság figyelmének középpontjába, mert hazudtak a gyermekeik tüneteiről, eltúlozták a betegségeiket vagy tényleges tüneteket is okoztak. Közülük hetet emberöléssel vádoltak. A kutatók interjúkat készítettek és pszichológiai teszteket töltettek ki a vizsgálatban részt vevő anyákkal. Az édesanyák 85%-a bizonytalan/ambivalens kötődési mintázatot mutatott mindkét szülője felé.

A szüleiket kiszámíthatatlannak élték meg, akik egy személyben voltak a vigasz és a bántalmazás forrásai, ez pedig hosszú távon ahhoz vezet, hogy a gyermek nem tud biztonságos kötődést kialakítani a szüleivel, mert soha nem tudhatja, hogy a következő pillanatban megölelik vagy megverik.

Egy másik fontos tényező, ami még összeköti ezeket az édesanyákat, az a fizikai megbetegedés. Mintegy kétharmaduk számolt be arról, hogy gyermek- vagy kamaszkorában elvesztett egy vagy több közeli családtagot. További közös pont ezeknél az édesanyáknál, hogy olyan családi háttérből jönnek, ahol a fizikai tüneteknek – legyenek azok képzeltek, valósak vagy megjátszottak – nagyobb figyelmet tulajdonítottak, mint a sírásnak vagy a negatív érzelmek kifejezésének. Ebből következik, hogy hamar megtanulták, hogy a betegséggel lehet figyelmet szerezni, így néhányan közülük szintén vaskos kórtörténettel rendelkeztek, és korábban gyakran színleltek különféle betegségeket. 
Sajnos a Münchausen by proxy szindróma esetében nem beszélhetünk betegségbelátásról és a gyógyulás esélye is csekély, így gyakran az egyedüli megoldást az jelenti, ha kiemelik a családból a gyermeket.
A Louis Drax kilencedik élete azért is fontos film, mert nemcsak az anya motivációját mutatja meg, hanem azt is, hogy miként vonja bűvkörébe az egészségügyi dolgozókat, illetve a folyamatos balesetek és betegségek milyen pszichés problémákat okoznak Louis-nak. 

A tett – Gipsy Rose története
Aki mélyebben szeretné megérteni a Münchausen by proxy lélektanát, annak érdemes a Hulu A tett című minisorozatát is megnéznie. A sorozat Dee Dee Blanchard és Gypsy Rose igaz történetét dolgozza fel. Dee Dee különféle betegségeket hazudott össze a lányának, 4 éves korától kezdve pedig tolószékbe kényszerítette, és még a valós életkorát is eltitkolta előle. A sorozatból képet kaphatunk kettejük kapcsolatáról, illetve megérthetjük, mi vezetett a tragikus végkifejlethez. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>