„Túl sokat gondolkodunk arról, ami elromlik” – A pozitív pszichológia atyja nem örök boldogságra, hanem megküzdésre biztat

Martin Elias Peter gyermekkora

A későbbi lélekbúvár 1942-ben született New Yorkban, Adrian Seligman és Irene Brown gyermekeként. Édesapja ügyvéd volt, köztisztviselőként dolgozott. Seligmannak volt egy idősebb lánytestvére is, Beth, aki odáig volt az öccséért. A fiút Martin nagyapjáról és édesanyja nagyapjáról, Eliasról nevezték el. Középosztálybeli zsidó család volt az övék, s Martin Elias Peter gyermekként nagyon okosnak, tanulékonynak bizonyult. Igen erősen kötődött zsidó gyökereihez is. Mivel a családja korlátozott anyagi háttérrel rendelkezett, Seligman kezdetben állami iskolába járt, a felvételin azonban nagyon jól teljesített, így erősebb iskolába szerették volna továbbküldeni. Testvére önfeláldozása segítette, hogy ez sikerüljön, Beth ugyanis lemondott a saját iskolájáról, hogy öccse a fizetős Albany Academy for Boys-ba járhasson. El is kezdte az iskolát 1955 szeptemberében. 

Tanulmányaiban nagyon jól teljesített, szociális kapcsolataiban azonban nem aratott sikereket.

Gyakran érezte magát egyedül, elutasítottnak és magányosnak, többek közt azért is, mert szerény háttere nagyon különbözött gazdag iskolatársaiétól. Édesapja 1955-ben súlyos agyvérzést kapott, le is bénult. Mivel nem tudott tovább úgy működni családfenntartóként, mint korábban, a Seligman család nehéz pénzügyi helyzetbe került. Martin szülei végül úgy döntöttek, visszaküldik őt az állami iskolába, hogy pénzt takaríthassanak meg. A fiú elfogadta a döntést, mert látta a família kétségbeejtő anyagi helyzetét. Ekkor határozta el, hogy egy újságnál kezd el dolgozni.

Nem sokkal később jött a jó a hír: az AAB igazgatója, Harry E. P. Meislahn 1956-ban teljes ösztöndíjat ajánlott fel Martin Seligmannek. A fiúnak ettől természetesen még dolgoznia kellett a magazinnál, hogy segítsen gondoskodni a családi kiadásokról, de nagyon boldog volt, hogy ismét az elit iskolába járhatott. Jó barátságba került Paul Monacóval, a szintén szerény anyagi helyzetű osztálytársával. Pesszimista természete miatt azonban Seligman nem volt túl sikeres az ellenkező nemnél, ezért azt remélte, azzal vonzza majd magához a lányokat, hogy csendes, másokat meghallgató típusként figyel rájuk.

Úgy véli, az empatikus képességei ilyen célú fejlesztése talán az első lépés volt afelé, hogy kiváló pszichológussá váljon.

Seligmannek végül hét gyermeke és négy unokája született, ma második feleségével, Mandy McCarthyval egy olyan házban élnek, amelyben valaha Eugene Ormandy (Ormándy Jenő) magyar származású amerikai hegedűművész lakott. Hét gyermekük közül ötöt otthon taníttattak.

A pszichológiai érdeklődés kialakulása

Martin Seligman 1960-ban végzett az AAB-nél, ahol utolsó évében jobban elmerült a humán tudományokban, és a filozófia iránt kezdett érdeklődni. Beiratkozott a Princetoni Egyetemre, ahol végül filozófiából szerzett alapdiplomát 1964-ben, Summa Cum Laude minősítéssel. Az egyetemi nyarakon részt vett az első pszichológiai laboratóriumi vizsgálataiban is. Az alapdiploma megszerzése után nagy dilemmával szembesült, hiszen jó tanulmányi eredménye és tág érdeklődése miatt rengeteg lehetőség állt előtte. Egyrészt ösztöndíjat ajánlottak fel neki, hogy analitikus filozófiát tanuljon az Oxfordi Egyetemen, másrészt szintén ösztöndíjas lehetősége volt állatkísérleti pszichológia tanulmányozására a Pennsylvaniai Egyetemen (UPENN).

Ugyanakkor professzionális bridzsjátékosnak is állhatott volna, hiszen ő volt a Princeton bridzscsapatának kapitánya is.

1968-ban második lett a három nagy észak-amerikai páros bajnokság egyikében, a Blue Ribbon Pairs-ben, és több mint 50 regionális bajnokságot nyert. Seligman végül úgy döntött, hogy pszichológiát tanul, mert leginkább segíteni akart az embereknek.

A pozitív pszichológia kezdete

„Túl sokat gondolkodunk arról, ami elromlik, és túl keveset arról, ami jól megy az életünkben. Természetesen néha van értelme annak, hogy elemezzük a rossz történéseket, hogy tanuljunk belőlük, és a jövőben elkerüljük ezeket. Ám az emberek hajlamosak arra, hogy a kelleténél, vagyis a hasznos mértéknél többet gondoljanak az élet kedvezőtlen dolgaira. Ez azért is rossz, mert a negatív eseményekre való koncentrálás szorongáshoz és depresszióhoz vezethet. Ezt többek között úgy lehet kivédeni, ha gyakoroljuk a jó történéseken való gondolkodást.”

A fentieket vallotta, és a pszichológián belül a betegségek mögött meghúzódó motivációk, illetve a tanult tehetetlenség irányába indult, utóbbi esetében az ember a sikertelenséget, a pesszimista látásmódot teszi teljesen magáévá, amely így depresszív állapotot okoz. Seligman 1967-ben doktorált a Pennsylvaniai Egyetemen, majd egyetemi docensként és a pszichológia professzoraként folytatta az UPENN-nél.

Újrakezdte a tanult tehetetlenséggel és depresszióval kapcsolatos kutatásait, és ebben közrejátszott édesapja agyvérzése és ezzel együtt járó depresszív állapota is.

Seligman kutatása jelentős áttörést hozott a depresszió kezelésében és megelőzésében. 1980-ban a Pennsylvaniai Egyetem Pszichológiai Tanszéke Klinikai Képzési Programjának igazgatója lett.

A szakember 14 éven át tartotta pozícióját a UPENN-nél, majd 1998-ban rekordszámú szavazattal az Amerikai Pszichológiai Társaság elnökévé választották. Ő maga a pozitív pszichológiát választotta hivatali ideje témájául, amelyen belül új ötleteket akart feltárni az optimizmusról, pozitívabb fókuszt kialakítva a pszichológia területén, hogy segítse egy boldogabb világ megteremtését. „A pozitív pszichológia tanulsága az, hogy a pozitív mentális egészség nem csak a mentális betegség hiányát jelenti. Közhely, hogy az ember mentálisan nem beteg, de megrekedhet az életben, és elerőtlenedhet. A pozitív mentális egészség jelenlét: a pozitív érzelem jelenléte, az elmélyülés jelenléte, az értelem jelenléte, a jó kapcsolatok jelenléte és a teljesítmény jelenléte. A mentális egészség állapotában lenni nem egyszerűen azt jelenti, hogy az ember mentes a rendellenességektől; a mentális egészség a boldogság jelenléte, az az állapot, amelyben az ember kivirul.”

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Unplash/Jamie Brown

A pozitív pszichológia nem egyenlő az örök boldogsággal

Seligman az Amerikai Pszichológiai Társaság élére kerülve elindította új kutatási irányzatát. Úgy gondolta, hogy a második világháború óta a pszichológia kizárólag a mentális betegségekre fókuszált, holott azóta a tudomány rengeteget fejlődött, és tényleges vizsgálati eredményekkel lehet már mérni a kreativitást, a bátorságot és az erősségeket. Martin Seligman és Barbara Fredrickson a pozitív pszichológia két fontos kutatója lett, pont ők vélekedtek azonban úgy, hogy nem szerencsés pozitívnak nevezni ezt a kutatási irányzatot.

Hiszen az elmélet lényege nem az örök boldogság, és hogy mindig jól legyünk, hanem az, hogy miként tudunk a nehézségek ellenére is reménykedni abban, hogy jobb lesz, és hogyan tudunk ellenállni, reziliensnek lenni a nehéz helyzetekben is.

A pozitív pszichológia a betegségekkel szemben az egészségre fókuszál, úgy látja, hogy az egyén aktív alakítója az eseményeknek, a jelenének és a jövőjének egyaránt. A pszichológia célja az ember erősségeinek felismerése, a betegségek megelőzése, a fejlődés és a kiteljesedés. Martin Seligman nem azt mondja, hogy mindig boldognak kell lennünk, hanem azt, hogy a nehézségeinkkel igenis meg tudunk küzdeni. „Mindenkit arra bátorítok, hogy a lehetőségekhez képest próbáljon meg együtt élni a tüneteivel. Vegyünk példát Abraham Lincolnról és Winston Churchillről: valószínűleg mindkettejüknek unipoláris depressziójuk volt, mégis roppant termékeny életet éltek: megküzdöttek »sötét démonaikkal«, nem engedve, hogy azok ellehetetlenítsék az életüket” – biztat a szakember.

Felhasznált irodalom:

• Martin Seligman: Flourish – Élj boldogan!
• Martin Seligman: Amin változtathatsz… és amin nem
• https://practicalpie.com/martin-seligman/#Martin_Seligmans_Childhood
• https://mindsetpszichologia.hu/kezdjuk-el-latni-az-embereket-magunk-korul-interju-a-pozitiv-pszichologiarol