Az egyetlen koronatanú, akit mégsem hallgatott meg senki – Marie Louise von Wallersee Larisch élete
Kalandok, szinte mesés epizódok és tragédiák kísérték Marie Louise von Wallersee Larisch életét, aki Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné unokahúgaként fontos szereplője volt a felső tízezer és Sisi életének. Egy kényszerházasság és egy tragédia hatására kitaszítottá vált, bűnrészesként megbélyegezték. A trónörökös Rudolf és szerelme mayerlingi öngyilkosságánál egyedül Marie lehetett volna koronatanú, mégsem hallgatta meg őt akkor senki.
A törvénytelen gyermek
Marie Louise házasságon kívül, törvénytelen gyermekként látta meg a napvilágot 1858. február 24-én. Édesapja Lajos Vilmos bajor herceg volt, aki Erzsébet királyné legidősebb bátyjaként magas ranggal és vagyonnal rendelkezett, azonban szerelmes lett Henriette Mendel színésznőbe. Lányuk, Marie megszületése után egy évvel minden kiváltságáról lemondva morganatikus házasságot kötött a hölggyel. Ferenc József osztrák császár és magyar király azzal a céllal, hogy mérsékelje a társadalom rosszallását, bárónői címet adományozott a színésznőnek. Lányuk, Marie Louise ezáltal emelkedett nemesi rangra és lett Wallersee bárónője.
Első találkozása elbűvölő nagynénjével, a császárnéval
„Úgy neveltek, mint egy fiút, sőt, amikor hároméves koromban anyámmal kikocsiztunk a gyakorlótérre, apám azt élvezte a legjobban, hogy felültetett maga elé a nyeregbe, és elvágtatott” – írta Marie a visszaemlékezésében. Apja szenvedélyének köszönhetően hamar megtanult lovagolni, emellett magántanulmányai során vívást gyakorolt. Családjával visszafogott életet élt a garatshauseni kastélyban.
Ezt a helyet, az otthonukat ajánlotta fel apja 1869-ben Erzsébet császárnénak és lányának, Mária Valéria főhercegnőnek menedékként, amikor Sisinek „levegőre” volt szüksége a bécsi udvar intrikái és nyomasztó légköre miatt.
„Szinte reszkettem az izgalomtól, hogy találkozhatok a nagynénémmel, akiről már annyit hallottam. Noha akkor még gyerek voltam, mégsem fogom soha elfelejteni az első találkozásomat ezzel az elbűvölő, talányos asszonnyal, aki később olyan sorsdöntő hatással volt az életemre. […] Mint akit megbabonáztak, lenyűgözve bámultam rá, mert valami különös módon már ekkor nagy hatással volt rám” – emlékezett vissza később.
A császárné Garatshausenbe érkezése másnapján magához rendelte a 11 éves Marie-t azzal a kéréssel, hogy legyen a kis Mária Valéria játszótársa a nap második felében. Már ekkor remegve nézett fel a nagynénjére, és a találkozó után élményeit önmagában akarta feldolgozni. „Egyedül akartam lenni. Sétálgattam a parkban, a tóban rákokat fogtam, és amikor megelégeltem ezt a szórakozást, amibe máskor különben soha nem fáradtam bele, felmásztam egy fára, lehúztam átnedvesedett harisnyámat, kiakasztottam száradni egy ágra, és nyitott szemmel tovább álmodtam az én császárnémról.”
Álmodozását maga Sisi szakította félbe, a fiatal lány ugyanis olyan jelenetnek lett a szemtanúja, amit mások sosem láthattak Erzsébettől. A császárnét – nem tudva unokahúga jelenlétéről – feltartóztathatatlan sírás kerítette hatalmába. Marie nem tudta, mit tegyen: megvigasztalja nagynénjét vagy sem? Töprengése közben megremegtek alatta az ágak és a levelek, így a császárné észrevette őt. „Marie – mondta, és rám nézett könnyáztatta, csillogó szemével –, mondd csak, láttad, hogy sírok? – Igen, Sisi néni. – Most majd meglátom, Marie, hogy tudsz-e hallgatni, vagy olyan ostoba pletykafészek vagy, aki semmit nem tud magában tartani.” Marie nem árulta el senkinek Sisi könnyeit, ami a továbbiakban meghatározta kapcsolatát nagynénjével.
A Garatshausenben történtek után Marie egyre több időt töltött Erzsébettel, így hamarosan a bizalmasává vált. A fiatal lány – Sisi kísérőjeként – lehetőséget kapott a beilleszkedésre az úri osztály köreibe.
Szerelem vagy Sisi szolgálata?
Marie az idő múlásával karcsú, szép nővé érett. Több férfi próbálta feleségül kérni, többek között Batthyány Elemér gróf és Esterházy Miklós gróf is sorban állt kegyeiért, azonban egy személy mindent megtett annak érdekében, hogy ezek a házasságok ne valósuljanak meg. Ez az ember pedig éppen a nagynénje volt, aki nem akarta bizalmasát elveszíteni. A lány ezt a lelke mélyén érezte, mégsem tett semmit.
„Ám elég volt egy pillantást vetnem a nagynéném arcára, máris ínamba szállt a bátorságom, és nem mertem kijelenteni, hogy Miklós grófot az egyik férjjelöltemnek tekintem.” Végül 1877. október 20-án ment férjhez Georg von Larisch-Moennich grófhoz, akivel a császárné kényszerítette frigyre: „Kedvesem, nincs messze a nap, amikor férjhez kell menned. Borzasztóan féltékeny lennék minden férfira, aki közénk állna, és megakadályozná, hogy találkozzak veled, amikor csak akarok. Ez a jámbor kis Larisch soha az életben nem fog beleszólni abba, hogy merre jár, mit csinál a felesége.” Boldogságát tehát feláldozta azért, hogy szeretett nagynénje mellett maradhasson. A házassága azonban nem alakult szerencsésen.
A félresikerült házasság és a Vetsera család
Georg az esküvő után nem sokkal kimutatta hóbortos, önfejű, igazi énjét. Erzsébet tévedett, mert a férj egyáltalán nem nézte jó szemmel Marie szoros kapcsolatát Erzsébet császárnéval, így megtiltotta, hogy felesége a nagyon szükségesnél többet találkozzon nagynénjével. „Kétségbeesett és dühös voltam. Nem ezért áldoztak fel egy szerelem nélküli házasság oltárán. Úgy éreztem magam, mint egy rab, aki nem tudja, hogyan szabadulhatna ki. […] Georg makacsul ragaszkodott az elhatározásához, hogy mindenáron elszakít Erzsébettől.”
Marie addigi fényűző társadalmi élete házasságával megszűnt, minden idejét Pardubicében, férje birtokán kellett töltenie, ahol két gyermekük született. Meggyőződése szerint boldogságát csak a házasságán kívül találhatta meg, így többször félrelépett.
Hosszú viszonyt folytatott az újgazdag bankárcsaládból származó Henri Baltazzi versenylótulajdonossal, aki szintén Pardubicében lakott. Tőle is két gyermeke született, férje azonban sajátjainak ismerte el és nevelte fel a kisfiút és a kislányt.
Henri Baltazzi nevét azért is fontos megemlíteni, mivel Helene von Vetsera báróné bátyja volt, így ismerkedett meg Marie a Vetsera családdal.
A viszony, amelyben Marie-t kihasználták, így veszített el mindent
Férjével már csak a gyermekek és a papír tartotta össze. A férfi a hűtlenségek hatására abbahagyta felesége anyagi támogatását, Baltazzi pedig minimális gyermektartást fizetett neki, Marie így nem tudta finanszírozni megszokott költekezését, ezért eladósodott. Valószínűleg szégyellte ezt, mert memoárjában nem említ anyagi problémákat. Bécsben tartózkodása során szoros kapcsolat alakult ki közte és a Vetsera család között, különösen az anyával és a fiatalabb lánnyal, Marie Alexandrine von Vetserával.
„Meglehetősen kedveltem a bárónét, annak ellenére, hogy Larisch gróf egyenesen szélhámosnak tartotta a családot. […] Madame Vetsera híre nem volt egészen kifogástalan, de a bécsi arisztokrácia szerelem dolgában igen elnéző volt. Én időnként elég sokat voltam együtt Vetseráékkal, és »a kis Mary«, ahogy a barátai hívták, a bizalmába fogadott.”
Ez a bizalom vált végül Marie vesztévé. 1888 nyarán Mary – akinek a családja folyton felfelé akart kapaszkodni a ranglétrán, ezért gyermekeik számára főúri házasságokról álmodtak – levelezésbe kezdett a trónörökössel, Rudolffal. Marie visszaemlékezései szerint próbálta a fiatal lányt jobb belátásra téríteni, miszerint a trónörökössel viszonyba keveredni veszélyes dolog.
„A Rudolfhoz hasonló farkasok a végén felfalják az olyan bárányokat, mint te vagy, kedves gyermekem. Biztosíthatlak, hogy ő egyáltalán nem az a hős, akinek gondolod, hanem egy meglehetősen szívtelen és indulatos ember.”
Ám egyes történészek úgy vélik, a kerítő szerepének vállalásával, Rudolf trónörökös szexuális igényeinek kiszolgálásával Marie a saját udvari pozícióit próbálta erősíteni, ezért éppen ő ajánlotta a figyelmébe először a meglehetősen szabados életvitelű Vetsera grófnét, majd annak ifjabbik leányát, Máriát. Ami bizonyos: Rudolf főherceg és Vetsera Mária között viszony alakult ki, és öt hónapig tartott. Marie visszaemlékezésében mentesíti magát a tragédia alól, mondván, ő nem tudott semmiről. Azonban a történészek azt is kiderítették, hogy a grófnő hatalmas adóssággal tartozott Rudolfnak, így – ha nem is szívesen – le volt kötelezve unokatestvére felé.
A végzetes nap Mayerlingben
1889. január 26-án veszekedés tört ki a Vetsera családban, és Rudolf is összetűzésbe keveredett az apjával. A trónörökös megparancsolta Marie-nek, hogy azonnal látogassa meg őt Maryvel együtt. Január 28-án meg is érkezett a két nő a Hofburgba. Rudolf különválasztotta őket, majd Marie-nak parancsot adott. „Annyira meg voltam ijedve, hogy alig álltam a lábamon. Felment a vérnyomásom, szédültem és remegtem, minden összefutott a szemem előtt. A trónörökös megfogta a kezemet: »Nem tartozom neked magyarázattal« – mondta. […] Azt hittem, elájulok. Amikor összeszedtem magam, Rudolf folytatta: »Ha nyugodtan viselkedsz, nem lesz bántódásod. Menj vissza a bárónéhoz, és mondd neki azt, hogy Mary megszökött tőled.«”.
A Hofburgból Rudolf egyenesen a mayerlingi vadászkastélyba utazott – Mary már ott várta –, ahol egy vadászatot rendezett. Meghívta a közeli ismerőseit, barátait, viszont a vadászaton nem vett részt megfázására hivatkozva. A beszámolók szerint mindenki tisztában volt a férfi labilis idegállapotával, és aggódtak Rudolfért. Egyesek úgy gondolták, hogy a magyar trónt szeretné puccs által megszerezni, mások az öngyilkosságról szóló kijelentései miatt a mentális egészségéért aggódtak.
1889. január 29. estéjén kezdetét vette a történelem egyik legrejtélyesebb eseménysora. Rudolf korán elköszönt a társaságtól. Ekkor még senki nem sejtette, hogy aznap este látják a trónörököst utoljára életben.
Január 30. reggelén a férfi főbe lőtte Mary Vetserát, majd néhány óra múlva önmagával is végzett.
A köztes időben minden Mary számára írt levelét megsemmisítette, csak azokat hagyta meg, amelyeket unokatestvére, Marie és a Vetsera lány váltott egymással, ezzel akarva vagy akaratlanul a grófnéra terelve a gyanút, miszerint ő tudott mindenről, így bűnös volt a tragédiában.
„Kövess bennünket. Ez a legjobb, amit tehetsz.”
A hatalmas vihart kavaró halálesetek és a fennmaradt levelek megpecsételték Marie további életét. Szeretett nagynénje, Erzsébet császárné soha többé nem volt hajlandó látni őt vagy szóba állni vele. „Tudtam, hogy a sorsom megpecsételődött Sisi néninél. Soha többé nem találkozhatok vele, hogy magyarázatot adjak a történtekre.”
Mary Vetsera – halála előtt – hagyott egy levelet a bárónénak: „Ha az élet elviselhetetlen lesz számodra, márpedig attól tartok, hogy az lesz, azok után, amit tettünk, kövess bennünket. Ez a legjobb, amit tehetsz.” Marie-nak azonban meg sem fordult a fejében az öngyilkosság, viszont végleg elhagyta az Osztrák-Magyar Monarchiát, mert az úri körök kivetették magukból, a társadalom Rudolf öngyilkosságában bűnrészesnek tartotta. Férjével menthetetlenül megromlott a kapcsolata, 1896-ban elváltak egymástól.
Kétszer ment még férjhez. Kereste a szerelmet, a boldogságot, de sikertelenül. 71 évesen, 1929-ben visszatért Augsburgba, ahol visszavonultan, elszegényedve töltötte élete utolsó éveit. Idősek otthonában halt meg 1940. július 4-én, 82 évesen. Hat gyermeke közül egyedül ifj. Otto Brucks élte őt túl.
Források:
Marie Louise von Wallersee: Sisi udvarában – a múltam. Emlékiratok
https://hu.wikipedia.org/wiki/Marie_Louise_von_Larisch-Moennich
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Egy hercegnő, akinek nagy boldogság és sok szomorúság lett az öröksége – Ilona, Erzsébet királyné nővére
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
