Lengemesék – gondolatok a moziteremből

Mitől jó egy gyermekeknek szóló könyv, film vagy (báb)színházi előadás? Három, kultúrát intenzíven fogyasztó gyermek édesanyjaként és újságíróként is többször feltettem már ezt a kérdést magamnak és számos szakértőnek is. Legutóbb Berg Judit Lengemesék című könyvsorozatából készült film második részének bemutatóján jutott eszembe.

Részlet a filmből
Részlet a filmből

Részlet a filmből

A jó bábszínház egyszerre szórakoztat és nevel. Az igazán jó gyerekelőadások a szülőket és a pedagógusokat is képesek megszólítani, ennek kulcsa pedig a mű minősége – mondta Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatóhelyettese az októberi Képmás-interjúban. 

Hogy miért is jutott eszembe ez a beszélgetés a Lengemesék 2. bemutatóján? Mert a József Attila-díjas Berg Judit lengékről szóló, évszakok köré szerveződő négyrészes, majd Nádtengeri rejtélyekkel, Lengekalendáriummal és Lengeszakácskönyvvel kibővült könyvsorozata és az abból készült kétrészes filmsorozat megfelel a fenti kritériumoknak. De mielőtt belemennénk a részletekbe, nézzük meg, kik is azok a lengék!

„Messze-messze, a Sustorgó erdő mélyén, a Locsogó-tó partján hullámzik a végtelen Nádtenger. (…) A lengék a nádas nyugalmának őrzői, az itt élő állatok védelmezői. A lengék teste alig nagyobb, mint a pitypang bóbitája, a bőrük éppen olyan zöld, mint a nádas, hajuk pedig kócos barnán lobog a szélben. Vagyis csak a felnőttek haja barna. A csemeték fején vidám zöld hajtások ágaskodnak. (…) A lengék sok mindentől óvják az ifjoncokat. Egyedül nem evezhetnek, nem ülhetnek békahátra, nem kaphatnak fegyvert, és ami a legrosszabb, nem repkedhetnek nádirigók hátán. Nem csoda, ha minden lengegyerek szívrepesve várja a napot, mikor zöld haja végre barnulni kezd” – így indul az első kötet, a Tavasz a Nádtengeren.

A lengék tehát a Nádtenger apró, bátor, zöldbőrű, ember formájú őrei. A történetek főszereplője Füttyös Vilkó, egy belevaló, néha meggondolatlan, de mindig jószívű lengefiú, aki alig várja, hogy végre őrző lehessen, ám kíváncsisága és kalandvágya folyton bajba sodorja. Bár tele van bátor ötletekkel, és szívesen vállalkozik a legőrültebb cselekedetekre is az otthonáért, meggondolatlansága miatt zöld haja nagyon sokáig nem barnul be. De amikor végre megtörténik, Vilkó bölcsen így nyugtázza a történteket: „Sokkal jobban örülök neki, mintha azonnal bebarnultam volna”.

Részlet a filmből

 

A film úgy szórakoztat, hogy közben nem pörgeti fel és nem is fárasztja a nézőt, ahogy a mai kommersz gyermekfilmek többsége teszi.

A természet lassú folyását követő, nem villódzó, „csak” kétdimenziós (vagyis agyat és szemet kímélő) képeket látunk, amelyek megőrzik a könyveket illusztráló Timkó Bíbor képi világát. Mégsem unalmas, hiszen a zabolátlan lengefiú kalandozásainak, a Nádtengert ért sorozatos támadásoknak és azok fordulatos visszaverésének köszönhetően kifejezetten izgalmas, humora pedig kedves és finom.

Kellemes élményt nyújt Fejér Simon Pál magyar népi hangszerekkel alkotott hatásos, de nem hatásvadász zenéje is, és az olyan neves színművészek adta szinkronhangok, mint Kubik Anna, Kecskés Karina és Vida Péter. És ami számomra a legfontosabb, üdítő különbség sok mai mesefilmhez képest: bár a csatáknak fontos szerep jut, az ellenséggel való küzdelem lényege a furfangosság, így a harci jeleneteket (is) sikerült erőszakmentesen bemutatni.

A Lengemesék anélkül nevel, hogy közben szájbarágósan didaktikus lenne. A könyvekben részletesen, a filmekben röviden bemutatott, jellegzetesen magyar állat- és növényvilág és a természeti jelenségek révén a nézők közelről megismerhetik a tópart gazdag élővilágának életét és változásait az évszakok során.

Emellett az emberi természetről is sokat megtudhatunk, hiszen a történetek olyan komoly kérdéseket is feszegetnek, mint őszinteség, becsület, barátság, felelősségvállalás, türelem, önzetlenség, segítségnyújtás, elfogadás, közösség, és szóba kerülnek olyan „kényesebb” témák, mint fiú-lány barátság, fogyatékkal élők, csúfolódás-kiközösítés, csalással nyert verseny, gyermekét egyedül nevelő anya.

A zabolátlan lengefiú sokszor kerül bajba, mert nem tartja be (vagy furfangosan kijátssza) a Nádtenger törvényeit, amit nem minden esetben van bátorsága bevallani, de végül mindig jóváteszi botlásait. Merész kalandozásai nem öncélúak, hiszen neki köszönhetően többször is megmenekül a Nádtenger. A csínytevésekre nem mindig és nem azonnal derül fény, de a „jó” előbb-utóbb elnyeri jutalmát, sőt, még a „rossz” is megjavulhat. Vannak sztereotip figurák: például a lengék bölcs vezére, Sulyom király, aki nagyra értékeli Vilkó eszét és elszántságát; az őrség vezetője, a merev Rence Ervin, aki sokat bosszankodik Vilkó miatt, vagy a lengéket és védenceiket többször megtámadó, együgyű harácsok, de ezek a szereplők mind komoly jellemfejlődésre képesek. Sulyom király például többször kivételt tesz Vilkóval, Rence Ervin belátja, hogy néha a törvénynél is van fontosabb, a harácsokról pedig kiderül: nem gonoszak, csak lusták és hanyagok, s a lengék segítségével leküzdik rossz természetüket.

Köszönet Berg Juditnak az ötletért és az írásért, a film alkotóinak pedig a megvalósításért. Még sok ilyen magyar mesekönyvet és mesefilmet szeretnék olvasni és látni a mozikban.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti