Leckék kezdő feleségeknek: Nagy álmok

A férfi oldal grandiózus terveiről szóló beszámoló után, nem árt, ha mi nők,  asszonyok is szembenézünk saját ábrándjainkkal. Lányokként még mást sem csináltunk, mint álmodoztunk, aztán ásó, kapa, nagyharang és vége, mint a romantikus filmeknek? Alighanem asszonyos énünk is hordoz nagy vágyakat, hacsak a piac és a kozmetikus között félúton el nem hagytuk őket.

Kép: Unsplash

A leányzók nagy álma szerelemről, lánykérésről, házasságról immáron beteljesedett. Túl vagyunk a mézes heteken, megvan a szépen kialakított közös otthon, beállt a hétköznapok és hétvégék, elröppenő nyaralások és véget érni nem akaró telek ritmusa. Modern, mindent bíró nőként visszük a háztartást, helyt állunk a munkahelyünkön, a közös barátoknak megvillantjuk, micsoda irigyelnivaló tehetségek vagyunk a konyhában, és néha lazítunk a barátnőkkel. Ápoljuk a kapcsolatot a nagyobb családdal, édeskettes programokat szervezünk, évfordulózunk, szülinapozunk, szombaton kirándulunk, vagy megnézünk egy filmet, vasárnap elrángatjuk magunkkal lelkes férjünket a templomba.

Ám még egy olyan, izgalmas, fordulatos, mégis harmonikus és kiegyensúlyozott házasságban is, mint amilyen például a miénk, előfordul, hogy az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy egy késő nyári estén, a felgyúló csillagokon járatva a szemét, azt kérdi magában: „Vajon ennyi az egész?”.

Én például sokáig színésznő akartam lenni, aztán meg rendező. Aztán nagy utazó, akit egy tévéstáb kísér mindenhová, és veszi, amint ismerkedem a kultúrával, a nyelvvel, az emberekkel és a helyi konyhával. Írónő akartam lenni, nem csak úgy félig-meddig újságíró, hanem olyan, aki nem csak kitalálja, hanem éli is a történeteit, és olyasmit mutat be a világból, amit más még nem tudott. Tolmács akartam lenni, nemzetközi kapcsolatokat ápolni, és folyton jönni-menni. Világkörüli hajóútra készültem, akár még matróznak is beálltam volna.

Volt, hogy szerzetesnő akartam lenni, aki mindent de mindent arra az egy lapra tesz föl, ami az üdvösséghez vezet, és semmit de semmit nem törődik többé a földi dolgokkal. Vágytam tökéletes alakra, úszás-és futásrekordokra, csajos tengerparti kiruccanásra, ahol az összes jó barátnőm egyszerre jelen van. Filozófiát és antropológiát is akartam hallgatni az egyetemen, esetleg japánul tanulni. El akartam végezni egy profi főzőtanfolyamot, nyitni egy kávézót vagy kisvendéglőt, Olaszországban akartam földbirtokot, ahol szőlőt meg olívát termesztek.

Aztán ránézek a férjemre. Ő is a csillagokat fürkészi. Kislány koromban úgy képzeltem, hogy ha rátalálunk egymással az igazira, mindig ugyanazt akarjuk majd csinálni, és mindig ugyanazt fogjuk érezni meg gondolni, mint a másik.

Mostanra tudom, hogy nagy Ő-m e pillanatban is egészen máshol jár, mint én. És eszembe jut, mi után sóvárogtam még, mire vágytam a legjobban, amíg egyedül voltam: szeretve lenni, bízni, biztonságban és otthon érezni magam valaki mellett; feleség lenni. Ízig-vérig asszonnyá válni, olyanná, aki takaros otthont tud teremteni, finom fogásokkal kényezteti őt, és villog a közös barátok előtt. Közben modern is, megállja a helyét a munkájában, és néha elmegy a barátnőkkel lazítani. Sokszor vágytam nagycsaládra, amolyan olaszos kavalkádra, gyerekzsivajra, és egy olyan férjre, aki majd a puszta tekintetével felülírja a körülöttünk uralkodó káoszt. Akárcsak most, amikor visszanéz rám, és a dolgok a fejemben újra a helyükre kerülnek.

A cikk a Képmás magazin 2013. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti