Láthatatlan munka

Egy gimnazista, egy felsős meg egy alsós gyerek van a családban, hárman három iskolába járnak, háromféle gondossággal összeállított tanszerlistát tartottam a kezemben. Plusz a sajátomat a kinőtt öltönyről, a szétrúgott tornacsukákról, a tönkrement iskolatáskáról, az elveszett uzsonnásdobozról. Mire a listákat egyesítettem, a bizonytalan pontokat felmértem, előtúrtam a tavalyi tornacuccokat (az egyiket két hónap alatt sem sikerült kimosni), a kinőtt ruhadarabokat beazonosítottam, dél lett. A nagyfiam akkor kelt fel, jó, hát buli volt előző nap, jövő héttől úgysem alhat sokáig. Leültem velük, és nyomatékosan megkértem őket, hogy ne tépjék egymást a kocsiban, ne akarjanak mindenféle mást is venni, figyeljenek rám is, főleg az idegrendszeremre, majd begyűjtöttem a bólogatásokat, és elindultunk.

A tortúra részletes ismertetésétől megkímélem a kedves olvasót. Különösen sokat szidtam gondolatban a rajztanárokat. (De tényleg, mi a fenének minden szülővel megvetetni egy tizenkétszínű olajpasztellfesték-készletet, amit nem lehet kapni sehol, és gondolom, kétszer fognak használni az évben, egy nem művészeti tagozatos általános iskolában???) Persze háromféle füzettípust kér a háromféle iskola, és persze ezeket nem lehet egy áruházban megkapni.

A kamasz fiúk ruhamérete nem létező entitás, a legkisebb férfiméret bő rájuk, a legnagyobb gyerekméret rövid rájuk. Már egy derékszíj megvétele is hosszas utánajárást igényel, nemhogy egy öltönyé. Bár az öltöny volt a nap sikerélménye: elsőre a középsőm finom kis undorral a pofáján elutasította még a gondolatot is, hogy fekete farmer helyett öltönyben jelenjen meg az évnyitón, ám amikor egy kellően karcsúsított és véletlenül méretben valóban passzoló darabot felpróbált, már láttam a tükörben felvillanó tekintetén, hogy nyert ügyem van. A büdös kölyök tényleg rémesen jól nézett ki benne, és ezt pontosan fel is mérte. Álnokul tettem egy kontraproduktívnak szánt megjegyzést, hogy esetleg elég lenne csak a nadrágot megvenni, de addigra már kicsúszott a száján a „hordanám” kifejezés, így az öltöny „kifizetésre és hazavitelre került”.

Az öltönypróba közben rendületlen nyugalommal dobtam vissza a nyolcéves lányom által odahordott csodás ruhadarabokat, amikre okvetlen szüksége lett volna: a bőrdzsekitől a flitteres harisnyán át a szögekkel kivert farmerkabátig. Épp nagyon elégedett voltam magammal mint következetes szülővel, amikor előbújt egy farmer kezeslábasban, ami tényleg a világ legfeleslegesebb és legunpraktikusabb ruhadarabja, de egyszerűen ANNYIRA cuki volt benne, hogy ugrott a következetes szülői pedagógia.

A nagy áruházban, ahol az iskolakezdési utalványokkal fizettem, külön kellett csoportosítani a tanszert, a ruhaneműt meg az élelmiszert, ezeknek a beblokkolásával tízezer forintonként meg kellett állni, hogy a megfelelő utalványok használhatóak legyenek, és mindig újrakezdtük a sort… El sem hiszem, annyira abszurd ez az online pénztárgépek világában. Igyekeztem többször elnézést kérni a mögöttünk feltorlódott sor haragosabb tekintetű tagjaitól.

Az iskolai listákról egyre több tételt húztam ki, közben megtankoltam, és vettünk kaját a macskának. (Alkalmam volt elismételni, hogy „ki hallott már olyat, hogy egy macskának külön kaját kell venni? Gyerekkoromban ez biztosan nem így volt!”) Vásároltunk ajándékot a szombati gyerekzsúrra (ki az, aki szeptember másodikán rögtön gyerekzsúrt tart?!), tökgyalut a kertben tömegével tenyésző zöldségek lefagyasztásához. Bevásároltunk glutén- és tejmentes élelmiszerekből, és meg is etettem a bandát, mert persze halaszthatatlanul éhesek lettek, gyakorlatilag csaknem éhen haltak, kár is lett volna próbálkozni az otthoni ebédmaradék felemlegetésével.

Később otthon mindent elpakoltunk, a kicsinek rögtön be is kellett kötni a füzeteit, a nagyot elvinni vezetés-órára, a középsőt az első vívóedzésre (nem lehet elég korán kezdeni a sporttanévet), mosás, teregetés, vacsorafőzés, mosogatás, blablabla. Mit mondjak, nem a romantikus estét tervező férjem napja volt: ahogy elkövettem azt a taktikai hibát, hogy vízszintesbe helyeztem magam, azonnal el is aludtam.

És most, ezen a nagyszerű héten van négy napom, hogy szimpla cégvezetéssel és projektmenedzsmenttel töltött munkaidővel kiheverjem ezt az egy nap láthatatlan munkát. Alig várom.

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.