Lappang valahol a férfilelkekben egy titkos József-kultusz? Hiszen József is igent mondott…

Mária és Erzsébet találkozásában a női kapcsolatok erejét fedezhettem fel, a betlehemi jelenetben pedig azt, hogy az életünk akkor és most is mennyire törékeny lehet. A Názáretbe visszatérés az otthonteremtésre adott mintát, a 12 éves Jézus megtalálása a templomban pedig a keresés és rátalálás ízére. Mária jelenléte a keresztúton a valaki és valami mellett maradás értékét mutatta meg, Jézus feltámadása pedig a halál és feltámadás körforgását a napi ritmusunkban.

Ez a lelkigyakorlatos hónap, amely Mária mennybe vételével ért véget, lélekben minket is felemelt, Mária a mostani életünk szereplőjévé vált. Fiatal nőként lépett az életünkbe, akinek világát a megszokott mellett különös események, váratlan helyzetek alakították, amire ő mindig hittel és bizalommal tudott válaszolni, és a folyamat az ő mennybe emelésével ért véget.

A nők hitéletében Mária mindig különös helyet foglalt el, lelkünk egy olyan részét lakja be, ami női mivoltunknak van fenntartva. Sorsközösségünk Máriával életadó kapcsolat, amely a nőkben termőre tudja fordítani az Igét, a mindennapok egyhangú vízízét borrá tudja változtatni a napi fáradtság közben.

A napi üzenetekkel mintha muníciót kaptam volna arra, hogy kimenjek a világba, és megharcoljak azzal. Az életet gondozó női szerepet a hónap végére nem annyira feladatként, mint inkább csodálatos lehetőségként élhettem meg. Mária nem egy távoli mítosz vagy történelmi alak, hanem minden ízében eleven ismerős, egy közülünk, aki ha szembejönne velem az utcán, én biztos ráismernék, és tudnék vele beszélgetni.

Vajon a férjeink, fiaink lelkében is létezik egy olyan zúg, amelyet a Józseffel való sorsközösségük tölt be? Megjelenik-e a szemük előtt a fiatal József képe, amikor szembesült azzal, hogy az élet mást tartogat számára, mint amit ő elképzelt? Gondolkoztak-e a vívódásain? Tudnak-e hasonlóságokat felfedezni József élete és a sajátjuk között? Minta-e számukra a csendesen és alázattal életet gondozó, munkálkodó szelíd ember? Lappang valahol a férfilelkekben egy titkos József-kultusz?

Józsefről – sok más bibliai alakhoz hasonlóan – keveset tudunk meg a Szentírásból. Csöndben, „hallgató szentként” élte le az életét, és semmilyen bölcsességet nem hagyott hátra gondosan megformált szavakkal. Nem prédikált, és csodákat sem tett, viszont az Ige szerint élt. A középkor végéig alig készült olyan műalkotás, amely egyedül őt ábrázolta volna. Egész tevékenysége abból állt, hogy elkötelezetten szerette a feleségét és a rábízott gyermeket. Volt egy jegyese, aki egyszer csak azzal állt elő, hogy gyermeket vár, de nem tőle. József nem akarta, hogy Máriát az akkori szokásoknak megfelelően megkövezzék, hanem csendben, lárma nélkül szerette volna őt elbocsájtani. Lehetett benne kétely Mária történetére vonatkozóan, mégis a szeretet győzött benne, és végül magához vette őt.

Amikor az angyal neki is hírül adta Isten üzenetét, ő egyetlen szót sem szólt. Egyszerűen „úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta neki”.

Amikor később menekülniük kellett, úgy követte Isten szavát, hogy egy percig sem mérlegelt, még a hajnali sötétben útnak indultak, pedig akkor csak a csillagok világíthattak az úton. József halálának sem az időpontját, sem a körülményeit nem ismerjük, csak azt tudjuk róla, hogy amíg élt, mindig a szeretteivel volt, dolgozott, és óvta, vezette a családját. Nem restellte, hogy eszköz legyen Isten kezében, pedig királyi vér csörgedezett az ereiben.

A hagyomány úgy tartja, hogy hűségéért cserébe a legnagyobb ajándékot kapta: halálánál jelen volt Jézus is, és a felesége, Mária. Nem adatott meg számára, hogy láthassa, amint a tömeg figyelmesen hallgatja a fiát, és nem látta a csodatételeit sem, nem a teljesítményéért szerette a gyermeket. Nem számolta sem a like-okat, sem a fia követőit.

Nem tett semmi látványosan rendkívülit, férfiúi hatalma gyakorlása kimerült abban, hogy a maradás mellett döntött.

Lehet-e József egy mai férfi számára minta? Elég-e számukra egy csöndesen munkálkodó, háttérbe szoruló, alázatos ember példája? Olyan férfié, aki nagy erőfeszítéseket tett, és elképzelhetetlen áldozatot hozott a saját egója kárára, ám ezzel mégsem válhatott sem hőssé, sem ideállá? A védelmezés és a gondoskodás mintázata – különösen férfiak esetében – inkább tűnhet egy vesztes, önmegvalósításra alkalmatlan kelléknek, mint a sikeres életút eszközének. József néhányunk szemében úgy tűnhet, mint Jézus és Mária csodálatos sikertörténetének hallgatag „poggyásza”.

Az egészséges férfiminta ma sok esetben hiányzik. A „kis lépések útja” fiataljaink számára már talán nem szívesen választott ösvény, sokan sérülnek a férfiszerepükben, mielőtt még egyáltalán felvették volna azt. A jövőképükben egyre nagyobb helyet foglal el egy sérülésbiztos élet lehetősége, ami a létező legtöbb technikai eszközzel támogatott, és nem lépi át a kényelem határait. Kevés a hiteles, követhető, küldetésben járó férfi – úgy tűnik, hogy ma nem a csöndes, alázatos élet képe jelenik meg a fiatalok vágyott jövőképében.

A dominancia, a férfierő lényege a felelősség és szolgálat is lehet?

Ha nem a fizikai erőnlét, a vonzerő vagy a szexuális teljesítmény jelzi a sikeres életet, akkor mi a mérce? A nem látványos, de tartalmas élet is lehet minta?

2020. december 8-án Ferenc pápa kiadott egy apostoli levelet Szent József tiszteletéről, egyúttal a 2020/2021-es liturgikus évet a Megváltó hűséges őrzőjének dedikálta. Amikor meghirdetik majd a „József is igent mondott…” című lelkigyakorlatot, hány férfi fog jelentkezni rá? A fiam köztük lesz?