Köz-Élet

  • Pataki Sára
    Molnár Péter

    Egy mozdonyvezető, aki gázolt már embert: „Amit az ütközéskor érzünk, az a tehetetlenség”

    Tapolca, Mindszent, Szászberek – néhány település, ahol a közelmúltban vasúti átjáróban történt súlyos baleset. Idén már több mint 40 ilyen tragédia esett meg, 17...
  • Jónás Ágnes
    levendula

    Lila illatvarázs – Fél tonna levendula egy üstben

    Nemsokára kezdődik a levendulaszezon, ilyenkor érdemes felkerekedni, ellátogatni például Pannonhalmára vagy Tihanyba, és szedni jó néhány csokorral az illatos lila gyönyörűségből. A levendulát a...
  • Dr. Szász Adrián
    Korda Filmstúdió

    Az etyeki Korda Filmparkban jártunk: út a stúdiódíszletek közül az elképzelt vörös szőnyegig

    „Sursum corda”, azaz „emeljük fel szívünket”! Ha hiszik, ha nem, ennek a latin miseszövegnek is köze van az etyeki Korda Filmstúdióhoz és Filmparkhoz, annak...
  • Wéber Anikó
    Bajnai kastély

    Aki még a lakosztályába is lóháton vágtatott fel – Bepillantás az Ördöglovas kastélyába

    Sándor Móric a legenda szerint még a kastélyában is lóval járt, és a feleségét is lovas tudományának köszönhette, hiszen átugratott a hercegnő nyitott hintója...
  • Jámbor-Miniska Zsejke
    Marsai Viktor

    Szomáliában 360 ezer gyerek halhat éhen – az orosz-ukrán háborúnak súlyos következményei vannak Afrikában

    Az orosz-ukrán háború tovább rontja az afrikai népek helyzetét: az előrejelzések szerint Nyugat-Afrikában 28, Kelet-Afrikában 13 millió ember szorul a legalapvetőbb ellátásra. Júniusra ez...
  • Dr. Szász Adrián
    Katharine Hepburn

    „Van egy szoknyám is, azt viselem majd a temetésén” – Az Oscar-díj-rekorder Katharine Hepburn nem csak csípős humoráról volt híres

    „Szép kis gyerekes hivatás a színészet: úgy teszel, mintha valaki más lennél, s közben eladod saját magad” – vallotta a szakmájáról Katharine Hepburn, aki...
  • Szám Kati
    Urbán András

    „A Képmás a hatodik gyerekem” – A 20 éves Képmás legrégebbi munkatársa, Urbán András

    Sose hallottam dicsekedni – pedig volna mire büszkének lennie a hivatásában és a családjában is –, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne...
  • Csongor Andrea
    nárcisztikus

    Nárcizmus és/vagy karizma? – Így ismerheted fel egyházadban a mérgező nárcisztikus vezetőt

    A nárcisztikus viselkedésmód napjaink egyik komoly, egyre terjedő veszélyforrása. Emberi kapcsolatokat, családokat, akár egész társadalmakat tehet tönkre, amennyiben hordozója kontrollálatlan eszközök birtokába jut. Az...
  • Csák-Nagy Kriszta
    HEGY

    „Nem tudok elég hálás lenni a Jóistennek és a szervezőknek, hogy megtapasztalhattam ezt az élményt” – HEGY Keresztény Gólyatábor

    Hosszú évekkel ezelőtt két pannonhalmi bencés gimnazista azon törte a fejét, mi lesz velük érettségi után. Vajon hogyan ismerhetnék meg jobban az egyetemet, ahová...
  • Jónás Ágnes
    kutyatartás

    Ha kutyaürülékbe lépsz, nem szerencséd lesz, hanem fertőzésed!

    Tudományosan igazolt tény, hogy a háziállatok kifejezetten jó hatással vannak a lelki egészségünkre és a közérzetünkre. Különösen igaz ez a kutyákra, hiszen ők a...
  • Csongor Andrea
    bántalmazás

    Amikor idős ember él bántalmazó kapcsolatban – „párját ritkítja”?

    Mindannyian tudjuk sajnos, hogy a szorosabb emberi kapcsolatok egy részében jelen van a bántalmazó viselkedés. Ha közelebbről megnézzük, mit is jelent és milyen formái...
  • Lovászy László
    Sophie Scholl

    Egy fiatal lány, aki meg akarta buktatni Hitlert

    A Fehér Rózsa (Weiße Rose) a náci rezsimmel szembeni békés német ellenállási mozgalom volt a II. világháború alatt, amelyet Hans Scholl és húga, Sophie...
  • Petz Anna
    Záhony

    Egy nap a háború kapujában – Egy záhonyi önkéntes visszaemlékezései

    Oroszország háborúja Ukrajna ellen óriási humanitárius válsághoz vezetett, aminek következtében emberek ezrei menekülnek nyugat felé. Sokan autóval vagy gyalogszerrel érkeznek Magyarországra, a záhonyi határátkelőnél...
  • Jónás Ágnes
    vadállatok

    Megosztanád az otthonod egy tigrissel? – Veszélyes állatok tartása és lehetséges „mellékhatásai”

    Mióta az eszemet tudom, állatbolond vagyok. Gyerekkoromban nem egyszer vittem haza az utcáról sünt, cicát, kutyát anyukám „nagy örömére”, és néha arról ábrándoztam, bárcsak...
  • Király Eszter
    Ispán Péter

    Családi házuk porig égett, de nem adják fel! – Felperzselt örökség

    2022. április 21-én Budakeszin szándékos gyújtogatás következtében porig égett az Ispán család otthona. Ispán Péter az elmúlt három évben édesapjával együtt újította fel a...
  • Jámbor-Miniska Zsejke
    afgán

    „Van, aki a gyerekét is eladja, hogy a család többi tagja enni tudjon” – Az orosz-ukrán háború az afgánok helyzetét is nehezíti

    A tálib hatalomátvétel óta a vibráló és intenzív élet teljesen átalakult Afganisztánban. Sok bolt bezárt, az embereknek nincs pénzük, ők is bezárkóztak. Tovább ront...
  • Szilágyi Diána
    Jansik Aisha

    Az Anyafalva alkalmazásban a várandósság követése egyszerre szórakoztató és hasznos

    Kismamának lenni nagy kihívás, hiszen a fizikai és lelki változásokon túl ebben az időszakban a nők számtalan olyan kérdéssel találják magukat szembe, amelyekre nem...