Holtig szerelemben és háborúban – Kossuth Lajos és családjának története

Kossuth Lajos „hölgykoszorúban” nőtt fel, és felnőttkora javát is nőrokonai meghatározó közelségében töltötte. Négy húga született: Karolina, Emília, Lujza, Zsuzsanna, velük és későbbi családjaikkal mindig közeli kapcsolatban maradt. Közülük csak Lujza élte őt túl, öt évvel. Édesapja, Kossuth László már 37 éves volt, amikor fia megszületett, de mivel megérte a 74 évet, még egyengethette jogászi pályáját. Ám fia dicső politikai karrierjét már nem érte meg: Lajos éppen börtönben ült, amikor apja 1839-ben meghalt. Szeretetteljes kapcsolat fűzte édesanyjához, Weber Karolinához, aki fia felemelkedésében, dicsőségében, majd bukásában is osztozott: 83 évesen, menekülése közben, Brüsszelben halt meg.

A „vénlány”, aki megnyerte a szívét

Kossuth Lajos szerelmeiről – egészen 1839 körülig, amikor megismerkedett későbbi feleségével – nem sokat tudunk. Ellenzéke szerint, akik nem idealizálták élettörténetét, nagy társasági életet élt, és sok kalandja volt. Különösen ifjú joggyakornok-korának egy lehetséges kapcsolatáról terjedtek pletykák: sokan tudni vélték, hogy Szapáry Etelka grófné, aki egy Andrássy felesége volt, szemet vetett a feltűnően szép fiatalemberre. Az ő törvénytelen gyermeküknek tartották a hazafias gondolkodású, ellenzéki szellemű, 1823-ban született Andrássy Gyula grófot, nemcsak a feltűnő külső hasonlóság miatt, hanem mert majdnem olyan nagy ívű politikai karriert futott be később miniszterelnökként ő is, mint feltételezett apja.  A gróf persze nem repesett ezért a származását megkérdőjelező pletykáért, inkább Széchenyit tekintette példaképének, de később ettől függetlenül szívvel-lélekkel támogatta a reformkori törekvéseket, és harcolt a szabadságharcban.

Az 1830-as évek közepén Kossuth a szüleivel Pesten lakott, és hogy fizetni tudják megélhetésüket, egy szobát kiadtak fiatal nemes kisasszonyoknak.

Bérlőjük, a 26 esztendős Meszlényi Terézia vénlánynak számított már az akkori megítélés szerint. Teréziát elkezdte érdekelni a szomszéd szobában lakó fiatalember, aki minden éjszakát ingujjra vetkőzve végigkörmölt – illegális lapban tudósított a megyegyűlésekről. A 34 éves Kossuth sem maradt közömbös iránta, ám 1837 májusának egyik éjjelén elhurcolták, a budai börtönbe zárták, és csak három év múlva szabadult. Rá egy évre, 1841 januárjában összeházasodtak Teréziával. Nem csak a hosszú várakozás nehezítette meg a dolgukat: Terézia katolikus volt, Lajos evangélikus, és mivel Lajos nem akart reverzálist adni – vagyis nem ígérte meg, hogy gyermekeik katolikusok lesznek –, a pap csak a templom egyik félreeső helyiségében adta össze őket. Később ez a rossz élmény késztette arra, hogy kiálljon a vegyesházasságok lehetőségéért. Ráadásul özvegy Kossuthné állítólag ellenszenvet érzett menye iránt, pedig életük a Meszlényi családdal hamarosan még szorosabban összefonódott: Teréz bátyja, Rudolf megkérte a legfiatalabb – bár 24 évesen már nem is olyan fiatalnak számító – Kossuth-lány, Zsuzsanna kezét, és alig három hónappal később elvette feleségül.

A „szoknyakamarilla”

Meszlényi Terézia sokáig talány volt a kortársak szemében. Mi vonzhatta hozzá a nemzet későbbi idolját, akit szinte félistenként tiszteltek? Nem volt szép, sőt sokan kimondottan csúnyának tartották. Nem volt gazdag, se különösebben sziporkázó szellem.

Mégis egy életre szóló mély szeretetre és tiszteletre késztette Kossuthot, aki még száműzetésük éveiben is „kedves angyalom”-nak szólította őt leveleiben.

„Adjon e gondolat erőt lelkednek, kedves angyalom, hogy lelked ereje erőt adjon testednek, megbirni a vihart, mely még ránk vár. Lásd, ismerve angyali jó szereteted bensőségét, én elég önző akarok lenni téged arra figyelmeztetni, hogy nekem a te erődre szükségem van, miszerint veled karöltve elbirhassam a gondok terhét, melyek vállaimon feküsznek. Ha bút tudok lelkedben és szenvedést látok arczodon, érzem e perczben is, hogy nem birnám meg azon gondterhet. Pedig mégis csak van valami azon gondolatban, hogy talán hivatva vagyunk egy nemzet felvirágzásának szemléleténél azt mondani egymásnak: »Ez a mi művünk«” – írta Genovából 1859 júniusában, majdnem két évtizedes házasság után.

1841 novemberében megszületett Ferenc fiuk, aki keresztapja, Deák Ferenc után kapta a nevét. Vilma lányuk 1843-ban, Lajos Tódor (Tivadar) 1844-ben született. Terézia bizalmasa és tanácsadója is volt Kossuthnak. Ellenfelei azt terjesztették, hogy a „szoknyakamarilla” (felesége, anyja és Zsuzsanna húga) befolyása alatt áll a kormányzó, és hataloméhesnek írták le a házaspárt. Azt is terjesztették róluk, hogy Kossuth felpróbálta a Szent Koronát, és Meszlényi Terézia adta kezébe a koronázási ékszereket. Valójában csak annyit lehet biztosan tudni, hogy Terézia ki nem állhatta Görgei Artúrt – ez fokozhatta Kossuth ellenérzését is tábornokával szemben –, és hogy a feleség nagyon féltette urát az orgyilkosoktól, ezért gyakran ő maga előkóstolta az ételeit.

Kossuth Lajos gyermekei az 1850-es évek közepén, festmény – Forrás: Wikipédia

Kossuthok az Újvilágban

A szabadságharc bukása utáni menekülés a nagycsaládot szétzilálta. Kossuth húgai közül a legidősebb, Karolina még 1848-ban meghalt, Emília négy fiával Amerikába költözött, és Brooklynban halt meg 1861-ben. Fiai az amerikai polgárháborúban harcoltak, hősként tartják őket számon. Lujzát és Zsuzsannát idős édesanyjukkal és gyermekeikkel együtt 1852-ben kényszerítették az ország, sőt a kontinens elhagyására. Az öreg Kossuthné nem bírta a megpróbáltatásokat, Brüsszelben halt meg hosszas betegeskedés után. Lujza három fiával kivándorolt Amerikába, majd miután gyermekei felnőttek, visszatelepült Itáliába, és bátyjáról gondoskodott utolsó éveiben. Zsuzsanna Brüsszelben csipkeverésből próbálta eltartani két életben maradt gyermekét, majd ő is áthajózott Amerikába. Az egykor hatalmas munkabírású nőt, akit bátyja a harcok idején a kórházak országos felügyelőjévé nevezett ki, tönkretette a bujdosás, a kétszeres bebörtönzés, kisgyermeke és anyja halála – alig egy év adatott csak neki az Újvilágban.

A Kossuth házaspár szövetsége a sok megpróbáltatás ellenére is megerősödött.

Miután Lajos elhagyta Magyarországot, Vidinbe ment, amelyet a török kormány a menekültek tartózkodási helyének jelölt ki, majd ugyancsak a török kormány Sumlába helyezte át a menekülteket. Ide érkezett meg Terézia 1850. február elején, másfél külön töltött év után. Hosszas bujkálással, veszélyes úton, Szerbián át szökött férje után, és ettől kezdve megosztotta vele a száműzetés minden megpróbáltatását. A korabeli feljegyzések szerint jókor érkezett, mert a menekültek között volt egy asszony, Hogl Emília – Dembinszky tábornok unokaöccsének a felesége –, aki kitüntető figyelmével és gondoskodásával vette körül Kossuthot, és nem mellesleg jelentéseket írt róla az osztrák udvar számára. Mielőtt ez a románc elmélyülhetett volna, Terézia visszavette az irányítást életük felett. Ám szövetségük nem állhatott volna teljesen helyre a családegyesítés nélkül. Három kicsi, rokonokra bízott gyermeküket Haynau 1849 augusztusában bebörtönözte, de ez nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, állítólag még Viktória angol királynő is közbenjárt az érdekükben. Lujza nagynénjük és nevelőjük, Karádi Ignác, vállalva a veszélyes és hosszú utazást, a három kisgyereket szüleik után menekítették 1850-ben a kisázsiai Kütahyába, majd Lujza visszatért Magyarországra a saját gyermekeihez, akikkel később Amerikába menekült.

Kép

Kossuth felesége, két húga (Zsuzsanna és Lujza) és két fia (Ferenc és Lajos Tivadar) a Vasárnapi Újság 1860-as számának rajzain

Együtt élni a veszteségekkel

A Kossuth család útja később többek között Angliába, az Egyesült Államokba, Svájcba és Itáliába vezetett. Vilma lányukat, akit egyik levelében az államférfi „kedves nagy szemű kislányom”-nak nevezett, tbc-je miatt sokáig gyógykezelték, de csak 19 évet élt. Terézia is követte lányát a sírba három évi betegeskedés után, 1865-ben, 56 évesen.

Kossuth felesége halálától kezdve minden levelét gyászkeretes papírlapra írta. Nem nősült újra.

Két fiuk Angliában és Franciaországban végezte iskoláit, Itáliába már mint magasan képzett mérnökök érkeztek. Felelős beosztásokban dolgoztak, nagy szerepük volt az olaszországi vasúthálózat fejlesztésében és hidak építésében. Idősebb korukra egyre inkább kitűnt természetük ellentétessége: míg a kisebbik fiú, Lajos Tivadar nem alapított családot (kortársai előtt állítólag nyílt titok volt, hogy a saját neméhez vonzódik), és soha nem fogadta el a Magyarországról érkező közéleti felkéréseket, addig Ferenc kétszer nősült (bár gyermeke neki sem született), és egyre aktívabban kapcsolódott be a magyar politikai életbe. 1894-ben, apja halála évében, 53 évesen hazatelepült, a Függetlenségi Párt vezető személyisége lett. 1906–1910 között kereskedelemügyi miniszter volt, hozzá tartozott a közlekedés is.

Az öreg Kossuth Lajost, aki napi hideg fürdővel és kétórás sétával őrizte egészségét, a magyarok szívesen és sokan látogatták meg otthonában. Az idősebbek szemében élő mítosz volt, a fiatalabbak számára élő történelmi relikvia. Általában mindenkit elbűvölt egyéniségével. Halász Imre Deák-párti újságíró sem tudta kivonni magát hatása alól, ahogy erre 1911-ben a Nyugat hasábjain visszaemlékezett:

„Nem minden elfogódás nélkül léptem át Kossuth küszöbét. Nem fog-e azon az ideális képen, melyet magamnak múltunk e kiváló alakjáról alkottam, esetleg csorbát ütni a rideg valóság? Ilyenféle kérdés szorongását éreztem bensőmben. De abban a pillanatban, melyben szemtől-szembe álltam Kossuthtal, eloszlott minden ilyenfajta tépelődésem. Az a férfiú, ki húsz-harminc évvel előbb egyéniségének varázsával meghódította a közönséget, öreg napjaiban is megtartotta azt a csodás erőt, mely a fensőbbséges emberek sajátja. Lehetetlen volt megindultság nélkül tekintenem tiszteletreméltó alakjára. Victor Hugo után Kossuth Lajos! – a két legszebb öregember, akit életemben láttam. Ezzel a jóleső érzéssel foglaltam helyet a szíves házigazda mellett a bőrpamlagon. Azután szivarral kínált s beszélt velem oly modorban, mintha régi ismerősök lettünk volna. Beszédében, testtartásában, mozdulataiban csupa élet, csupa természetesség. Jóllehet akkor már közel járt a 70-hez, nyoma sem volt benne a szenilitásnak.”

A „turini remete”-ként emlegetett öregúr, aki haláláig a nemzeti függetlenség konok harcosa maradt, élete alkonyán még egyszer átélte a szerelmet.

Torinóban találkozott 1884-ben, 82 éves korában egy 19 éves erdélyi lánnyal, Zeyk Saroltával, aki elbűvölte. Nyíltan megvallott, de plátói szerelme udvarias és kedves fogadtatást nyert, és ez elég volt ahhoz, hogy bearanyozza utolsó évtizedét. Hét éven át levelezett az Erdélybe hazautazott és időközben családanyává vált nővel, s bár megígértette vele, hogy szerelmesleveleit halála után elégeti, Sarolta megőrizte és 1918-ban megjelentette azokat. Így a hérosznak, a mitikus hősnek, akinek 1894-es budapesti temetése a tiltás ellenére is hatalmas nemzeti gyászünnepéllyé vált, az emberi arcát is jobban megismerhetjük.

Felhasznált irodalom:

• http://mek.niif.hu/07700/07781/07781.pdf
• https://meltanyossag.blog.hu/2015/03/14/kossuth_lajosne_azt_uzente
• Halász Imre: Egy letűnt nemzedék (Tizenkettedik közlemény) Kossuth Lajos. In: Nyugat 1911. 6. sz. https://epa.oszk.hu/00000/00022/00076/02291.htm  
• https://hirado.hu/2012/09/19/kossuth-lajos-maganelete/
• https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Turul-turul-1883-1950-1/1894-7A52/1894-2-7C73/kossuth-lajos-eredete-elso-kozlemeny-7C74/i-7C7A/