A kopott kendős mosónőktől az automata Hajdúig – kis mosástörténelem

„A mosónők korán halnak”

„Egy reggelen az öreg Gálic néni eljött Mamáért. A két asszony kopott kendőbe bugyolálva, karjukon vödörrel, a vödörben súrolóronggyal és súrolókefével, a csikorgó hidegben kiállt a »placcra« a Deák Ferenc téren, a többi napszámos asszony közé. Itt, a munkapiacon válogattak a nagyságák maguknak mosónőt. Az üzletek és irodák innen hívtak súrolóasszonyokat, rendszerint éjszakára, hogy a nappali üzletmenet meg ne akadjon” – írta József Jolán, József Attila nővére édesanyjukról, Pőcze Borbáláról készült visszaemlékezésében. 

Magyarországon, elsősorban Budapesten a 20. század tízes-húszas éveiben a gazdagabb, polgári társadalom egyre jobban előtérbe helyezte a higiénia kultúráját. A testtel, a ruházattal és a lakókörnyezettel szembeni higiéniai elvárások átértékelődtek, presztízsértékűvé váltak. Tömegesen építettek a bérházakba fürdőszobákat, nőtt a boltokban a mosóporválaszték, és külön tisztasági célokra alkalmaztak személyzetet (cselédeket, mosónőket, vasalónőket). A mosónők speciális réteget alkottak, pénzért napszámba jártak mosni, ez számukra megélhetési forrást jelentett. Mosóné, mosóasszony elnevezéssel is illették őket.

A mosónőtartás, hasonlóan a cselédtartáshoz, kifejezetten polgári jelenség volt: munkás-, vagy parasztcsaládok soha nem fogadtak fel ilyen személyzetet.

A cselédek közül a legrosszabbul fizetett kategóriába tartoztak, átlagosan havi 40 pengő volt a fizetésük. A mosónőtartás volt az első olyan luxus, amelyet igyekezett minden középpolgári réteghez tartozó asszony megengedni magának. A nagymosás a havonta elvégzendő munkákhoz tartozott, a mosónő havonta egyszer-kétszer jött.
Életük korántsem volt olyan egyszerű, kinézetük, fizikumuk sem volt olyan szép, mint amilyen sztereotípiák velük kapcsolatban kialakultak: a folklórban ugyanis olyan kép élt róluk, hogy vidámak, üdék, és fiatal katonákkal mulatoznak. A valóság egészen más volt: a mosás a legnehezebb házimunkának számított. A legszegényebb munkás-, ritkábban parasztcsaládokból származó, sokgyermekes vagy özvegy nők vállalkoztak erre a munkára, kényszerből, rossz anyagi helyzetük miatt. Kezük görcsös, csúnya volt, lábuk visszerekkel teli. Sokan betegeskedtek közülük, általában tüdő- és légúti, illetve nőgyógyászati betegségben szenvedtek, amely korai halálhoz is vezetett. Bizonyítja ezt József Attila 1931-es Anyám című verse is:

„Anyám volt, apró, korán meghalt,
mert a mosónők korán halnak,
a cipeléstől reszket lábuk
és fejük fáj a vasalástól”

Kép

Kép: Fortepan

A ház állandó vándorai

Először csak próbaidőre 

alkalmazták őket, és szomszédoktól, rokonoktól érdeklődtek, ki milyen szépen mos, végzett-e már nagymosást, tisztán járatja-e a gyerekeit, nem lop-e, megbízható, becsületes-e. 

Sőt próbáknak, cseleknek vetették alá őket, így például pénzt, ékszert, aranyat hagytak szét a ház különböző pontjain. Ha estig nem tűnt el semmi, akkor a mosónő megbízhatónak bizonyult.

A család legidősebb nőtagjára hárult a feladat, hogy cselédet és mosónőt válasszon. Daganatos beteg mosónőt nem vettek föl, mert féltek, hogy az ágyneművel átragadhat a betegség. Ugyanez volt jellemző a pattanásos arcú (abban a korszakban a vérbaj egyik jele) nőkre is, illetve, ha például volt tüdőbajos a családjukban, egyre kevesebb munkát kapott az illető asszony, vagy nem is alkalmazták. Ezért a mosónők az ilyen eseteket igyekeztek eltitkolni.

A budapesti mosónők nagyon egyszerű, szegényes ruhában jártak. Ha faluról jártak be, akkor népviseletben voltak, ha pestiek voltak, akkor a legolcsóbb anyagból készült polgári ruhát viselték, amely kiegészülhetett a „nagyságától” kapott levetett ruhával. „Ruházatuk tarka fejkötő, többnyire sötét kárászkendő, spontánul uniformizálódott falusias viselet. És szinte egységes volt a fegyverzetük: hófehér bádogveder, súrolókefe, törlőrongy, padlóviasz” – fogalmazott róluk Békés István, míg Márai Sándor „a ház állandó vándorainak” nevezte őket. 
Nagymosás alkalmával a mosónők mindig átöltöztek az úgynevezett mosóruhába: ez kékfestő vagy flanel anyagból volt, amire felkötöttek egy fehér vászon nagykötényt. A fejükre kendőt tettek. Lábukon gumicsizmát vagy elnyűtt férfibakancsot hordtak. Feketemunkának számított ez, sem cselédkönyvük, sem betegbiztosításuk nem volt, jövedelmükből nem adóztak. Ugyanakkor ez az alkalmazotti kategória sokkal önállóbb és talpraesettebb életvitelt tett lehetővé cselédtársaikhoz képest.

A mosónőség egyben valamiféle emancipáltságot is jelentett: cselédnek számítottak, de mégsem voltak azok.

A jó mosónő megbecsülése nem elsősorban a fizetésben, hanem az étkezésben és a nagyobb ünnepek előtti ajándékokban nyilvánult meg. Nagymosás idején mindig a finomabb ételekből főztek a gazdag családokban, és gyakran aznap küldtek az ételből a mosóasszony családjának is. Karácsonykor pedig ruhaneművel, gyümölccsel és édességgel támogatták őket. A bizalomnak tudható be, hogy ha megbetegedett valamelyik bevált mosóasszony, akkor étellel, gyógyszerrel segítették, hogy minél hamarabb meggyógyuljon. Előfordult az is, hogy maga a nagysága sürgölődött a beteg ágya mellett.

Kép

Kép: Szalay Zoltán / Fortepan

113 éves az elektromos mosógép

Érdekes, hogy a 15–16. században már Leon

ardo da Vinci is foglalkozott a mosás témájával, a rajzai között szerepelt egy mosógép vázlata is. Sokan az angol John Tyzacke mérnök 1691-es találmányát tekintik az első mosógépnek, amit kartonnyomók számára tervezett. Ám van egy olyan felvetés is, hogy a legkorábbi mosógép az itáliai, 16. századi Jacopo Strada, polihisztor aranyműves, régiségkereskedő és feltaláló nevéhez köthető. 

A németek is helyet kaptak a mosógép-történelemben, ugyanis Jacob Schäffer evangélikus lelkész hatvan különböző mosógépet alkotott a 18. században. A ruha mechanikai erővel történő tisztításának korai próbálkozásai közé tartozik a 

mosókerék is, amelyet álló vagy folyó vízbe tettek, és kézi erővel hajtottak meg, és először az 1800-as évek elején Angliában használták. Szintén innen származik a „yorki mosógép", amely 1750-ben látott napvilágot, ez volt az első, kifejezetten háztartási célokra készült mosószerkezet. Alapja egy fa kád, amelybe keverőt építettek. Száz évvel később az első dobbal felszerelt mosógépet az amerikai Hamilton Smith szabadalmaztatta, majd szintén Amerikában jelent meg az első gőzmosógép, amelyben gőz melegítette fel a ruhákat a dobban.

Végül 1910. augusztus 9-én az amerikai Alva John Fisher szabadalmaztatta az elektromos mosógépet, Thor márkanéven.

A dobgépet elektromos motor hajtotta, és képes volt irányt változtatni. A Thor felváltotta a gázzal, illetve gőzzel üzemelő elődöket. 

„Kiszedi az önműködő enzimes áztatópor”

„Bár a patakban térdeplő Iluska meséje óta jó néhány évtized eltelt, míg elérkezett a mai programozható automata mosógépek és korszerű tisztító szolgáltatások világa, azért még sokan emlékeznek a kilisztezett sarkú fateknőkre, a mosófazekakban kifőzött lepedőkre, síkos, lúgos, rossz szagú mosószappanokra és pöttyös bögrében tartott lúgkőre, amelybe olykor belekóstolt az őrizetlenül hagyott kisgyerek. Régen ilyen volt a nagymosás” – így összegezte a mosás történetét a Magyarország című lap újságírója 1976-ban.

A második világháború kitörése rákényszerítette a nőket, hogy egyre inkább maguk mossanak, mivel ezekben az időkben már nehéz volt mosónőt találni. A mosógép radikálisan megváltoztatta, könnyebbé tette a nők munkáját. Az 1930-as évektől egyre több újság hirdette ezeket a „csodamasinákat” Magyarországon is: „A mi háziasszonyaink is rájöttek már, hogy a mosógépek is jobban mosnak, mint a mosónők, s emellett a munka is olcsóbb, a tüzelő-anyagban is nagyobb a megtakarítás, aztán meg gyorsabban is halad a munka. (...) A legnagyobb haszon az, hogy: a ruha gépben mosva sokkal jobban lesz megkímélve, mint a kézzel mosásnál.” 

Itthon a mosógépek általános elterjedése csak az 1950-es és ‘60-as évekre tehető, nagyon lassan kerültek valóban rendeltetésszerű használatba, főleg vidéken.

Kép

Kép: FŐFOTÓ / Fortepan

Végül az első teljesen automata mosógép 1946-ban került piacra Amerikában, ám hazánkban csak évtizedekkel később lett elérhető ilyen gépezet. A Hajdú Szuper Automata volt az úttörő 1970-től, amelyet a Hajdúsági Művek gyártott. De mivel ezek az első meghibásodásoknál sorra leálltak alkatrészhiány miatt, inkább az NDK-s és lengyel automata mosógépek voltak népszerűek. A sima mosógép nem centrifugált, külön kellett centrifugát használni. Ez az egyszerűbb gép kezdetben 1600–1800 forint körül mozgott, míg automata társa 8600 forintba került. Ezzel egyidőben egyre több mosópor lett elérhető a piacon. A Ludas Matyi, a pártállam szatirikus hetilapja például így reklámozta az egyik terméket: „Lehet bármi az ingben, pelenkában, kiszedi a Biopon önműködő enzimes áztatópor”.

Források:
Czingel Szilvia: A mosás és tisztaság kultúrtörténete Budapesten a két világháború között. A mosónők korán halnak…http://www.kaleidoscopehistory.hu/index.php?subpage=cikk&cikkid=133
Tóth Eszter Zsófia: Egy kis automata mosógép-történelem https://ntf.hu/index.php/2020/08/14/egy-kis-automata-mosogep-tortenelem/
https://www.everydayme.hu/csalad/programok/a-mosas-tortenete
https://www.encyclopedia.com/science/encyclopedias-almanacs-transcripts-and-maps/alva-john-fisher
https://historycooperative.org/who-invented-the-washing-machine/